Szülésélmény
Vajon hogy tud élménnyé válni a szülés? Szerintem a felkészülésen múlik: a testi, lelki és szellemi felkészülésen. Sok rémisztő szülés-sztorit (itt direkt nem az élmény szót használtam) lehet hallani, olvasni, hogy mennyire fáj, milyen állatok az orvosok, milyen ridegek a kórházak, és mennyire szörnyű az egész. Szerintem nem az, egyáltalán nem. Szeretném megosztani veletek, hogy véleményem szerint hogy tehető igazi élménnyé egy szülés (és nem azt mondom, hogy könnyűvé). 

Nagyon jól kitalálta a természet ezt a 9 hónapos várandósságot. Ez az idő nem csak arra elég, hogy két pici sejtből egy kb. fél méteres 3 kilós bébi kialakuljon (mondjuk ez a tény eleve minden alkalommal csodával tölt el), hanem arra is, hogy lelkileg is megérkezzünk a szülőszobába. A kismamajóga ebben óriási segítség: testtudatot ad, nyújtja és lazítja a csípőt, a gátat, az izmokat. Növeli az ember kitartását, tolja ki a fájdalomküszöbét. A relaxációk és mantrák segítségével meg közelebb kerülhetünk a babánkhoz lelkileg is (mert ugyebár fizikailag nem is lehetnénk ennél közelebb). Szóval, szerintem a kismamajóga elengedhetetlen része a teljes felkészülésnek. Szerencsére már elég nagy reklámja van ennek, minden celeb, aki kisbabát vár, jógázni jár. Szóval egyre divatosabb is a dolog, de én Isten bizony, nem azért javaslom ezt senkinek, mert menő! :)

Másik fontos dolog: a bizalom, az orvos felé, a szülésznő felé, párunk felé, a dúlánk felé (vagy bárki felé, aki részese ennek az egésznek). Sajnos manapság a nőgyógyászok nagy része csak úgy vállal kismamákat, ha a magánrendelésére jár az ember terhesgondozásra (ez velem is így volt). És akkor nyilván nagyobb az odafigyelés, több lehetőség van a beszélgetésre, a kérdéseink megválaszolására, a közös felkészülésre. De szerintem nagyon fontos, hogy ha valaki nem tudja megengedni magának a fizetett magánorvost, akkor is olyan orvost válasszon, akiben meg tud bízni. Akivel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy bízom benne, hogy ő, ott, olyat fog javasolni, ami nekem és a babámnak a legjobb.  Ehhez kicsit érdemes persze előre informálódni, ismerősöktől ajánlást kérni, hogy ki hol és kinél szült, meg hagyatkozni a megérzéseinkre, a szimpátiára. Nem azt mondom, hogy mindenkinek a világ legjobb orvosát kell megtalálnia (még jó hogy nincs is ilyen), de fontos, hogy bárki is az orvosunk, bízzunk benne. És ha a terhesgondozás ideje alatt megkérdőjeleződik bennünk, hogy megfelelő-e a választásunk, akkor bátran váltsunk. Nem ciki. 

Erről már írtam korábban, hogy én maximálisan apás szülés párti vagyok, szerintem ez egyáltalán nem csak a nő dolga, de ha valaki nincs olyan szerencsés helyzetben, és egyedül van, vagy csak a párja nagyon elzárkózik ettől a dologtól, akkor is érdemes valaki segítőt választani magunk mellé:  egy dúlát vagy barátnőt, rokont. Csak olyan legyen, akiben megbízunk. A szülés alatt sokszor, főleg a vége felé, egészen érdekes tudatállapotba kerül az ember, és nem árt, ha olyan emberek vannak mellettünk, akikkel fél szavakból is megértjük egymást. 

Így másodszorra természetes, gyors és könnyű szülést terveztem (már amennyire lehet könnyű egy szülés…). Persze én elsőre is azt terveztem, nem is volt annyira drámai, de gondoltam lehetne még jobb…

A jógázást nem hagytam abba. Egy CTG után úgy érkeztem a szülőszobára, hogy már 2,5 ujjnyira nyitva volt a méhszájam, és gyakorlatilag teljesen elpuhult, úgy hogy előtte nem volt egy darab jóslófájásom sem. Ez a „látens vajúdás” nyilván alkati kérdés is, de én hiszek benne, hogy van közöm ahhoz, hogy mennyire készül elő a szervezetem. Rengeteg olyan gyakorlat van, amit a vége felé érdemes csinálni, és az segíti a dolgok előmenetelét (konkrétumokról írjanak a jógaoktatók! :) )

A magzatvíz nem akart magától elfolyni, a burokban születést meg manapság elég kockázatosnak tartják, szóval burkot repesztettek nálam, és 1,5 óra múlva a második pici fiam a hasamon sírt. Magzatmázasan, melegen, pirosasan. Mi meg a férjemmel zokogtunk, mint két gyerek. 

Na de ezt a 1,5 órát, amit így egy mondattal lerendeztem, kicsit kifejteném. Azonnal kétperces fájásaim lettek.  A szülésznőm (aki egy angyal!) és a dokim már hetek óta mondták, hogy ez hipergyors szülés lesz, és ha elfolyik a magzatvizem, akkor rohanjak nagyon, hacsak nem akarok mentőben szülni... És ez be is igazolódott, nagyon nagy szerencse, hogy helyben voltam, mert ha otthon folyik el a magzatvíz, akkor az egy dolog, hogy beértünk volna-e, de hogy nem lett volna kellemes a kocsiban ülni, az biztos. Mert addigra már annyira lent volt a baba feje, hogy ülni nem is tudtam. Feküdni még annyira se. Álltam, térdeltem. Álltam bő egy órát, és minden fájásnál a férjem vállára támaszkodtam: fogtam a vállait, a fejemet a mellkasához nyomtam, kicsit előre hajoltam. A fájások alatt egyáltalán nem esett jól a masszírozás, éppen hogy csak átkarolta a derekam. Én lélegeztem, mély hasi légzéssel, lassú szájon át való kifújással (aranyfonalas légzés – erről már írtam). Ahogy elmúlt az összehúzódás, jöhetett egy kis derékmasszírozás. Nekem ez vált be. Így csináltam majdnem végig. A kitolás előtti utolsó 10 percben még letérdeltem, széles terpeszben térdelés, a fejemet meg ráhajtottam az ágy szélére. Ez kevésbé fárasztó, mint állni, a gravitáció így is segít, a derék nagyon jól el tud lazulni.  De órákig azért nem javaslom, mert a térdeket azért megterheli.

Nekem az a tapasztalatom, hogy a vajúdás összes fájdalmát nagyon jól lehet kontrollálni. Sokan azt mondják, hogy a kitolás azért jobb, mert ott már legalább van mit tenni. Szerintem már a vajúdás alatt is van…

A kitolás meg ultrabrutál. Nem is emlékeztem, hogy ez ennyire fáj… de jó hírem van lányok! az idő tényleg megszépíti. :)  Nekem a kitolás pár perce alatt kevésbé sikerült alkalmaznom a jógán tanultakat. Itt már egészen érdekes tudatállapotban van a nő, meg aztán, amikor olyan erővel nyom az ember, akkor nem olyan egyszerű ám ellazítani az ajkainkat. De mély levegőt érdemes venni, és a szemet becsukni! 

Egyszer kíváncsi lennék rá, hogy tényleg meg lehet-e csinálni, hogy az ember nem nyom (amit szinte lehetetlen megállni, olyan erős az inger), nem csinál semmit, csak ellélegzi a tolófájásokat, és a baba kibújik magától (mert állítólag így működik). Megnézném. Szóljatok, ha valakinek sikerül! :)

Szóval, aki babát vár: felkészülni, jógázz, kész, rajt! :) Megéri!

Kapcsolódó blogok

A jóga és a gyerek is türelemre tanít…
azaz jóga pozíciók babakorban
apró trükk a pihenés érdekében
Kereső
Ászana kereső
A test helyzete:
Törzs és (támasztó) láb viszonya:

vagy