ArcSzépítő jóga
Téma: Kipróbáltuk

Hospitálás keretein belül ismerkedtem meg az Arc (SZ)építő jógával az ASRAM Jóga és Meditációs Közpon nyílt napján. A jógastúdiót ügyesen és leleményesen rendezték be, de ami különösen tetszett az a családias légkör volt, és persze a világos jógatermek. A nyílt napon több jógabemutató volt, de azonnal lecsaptam az arcjógára.  Oktatója a jóga mellett több éve foglalkozik természetgyógyászattal, így ötvözte tanításában a kínai filozófiát az indiaival.

Az emberi testet egy csatornarendszer hálózza be, az úgynevezett meridiánok, vagy más néven energiapályák, melyek JIN-JANG rendszerben működnek. Az arcon is végighúzódnak ezek a meridián vonalak, s működésük befolyásolható az arcjógával. A bemutató alapján érezhető volt, hogy a tanfolyam gyakorlati és elméleti oktatásában könnyen elajátíthatóak az alapok.

Az arc tulajdonképpen egy mindenki számára látható tükörképet mutat rólunk, hacsak nem rejtjük álarc mögé. Amit többé kevésbé, valamennyien időnként megteszünk.

Reggelente a tükörbe nézve arcunk visszamosolyog ránk, de a mosolyon kívül mást is láthatunk, például szarkalábakat a szemek körül. A fiam általában azzal vigasztal, hogy ezek a tapasztalat és a bölcsesség szimbólumai, de ennek ellenére azért mindenki - és én is ;) - szeretne ránctalanabb és szebb lenni, sőt úgy lépni ki a világba, hogy az arca a belső szépségét tükrözze. Ebben tud segíteni az arcjóga.

Elméletben érdemes megismerkedni az egész testet behálózó meridiánokkal (energia áramlik benne), különösen azokkal, amik az arcon is megtalálhatók. Ezeket masszírozással történő stimulálása is része az arcjógának. 

A gyakorlatokat ülve és fekve is el lehet végezni. Az arcon végzett gyakorlatokat naponta 5x vagy 10x érdemes végrehajtani, bármikor, amikor időnk engedi.

A nyílt napon a következő gyakorlatokat végeztük el, természetesen az arc izmaival :):

Pránájáma-légzés: Szemmel kell lélegezni. Hogyan? Belégzésnél nagyra kell nyitni a szemeket, tekintet a távolba néz a semmibe, legalább négy egység legyen, majd kilégzésre szorosan összezárjuk a szemeket. Hatására a szem izomzatának az állapota javul, élesedik a látás.

Tádászana – hegypóz: Az arcjóga szerint a szemöldök felemelése egyenértékű az egyenes testtartással. Ha folyamatosan emeljük a szemöldököt, az arc izmai is emelkednek. Az izomzat folyamatos tónusba kerül, mint az egyenes testtartásnál a gerinc mentén.

Vriksászana - faállás: ami nem más, mint az arc két oldalának feltolásával kivitelezzüki. Ez is egy egyensúly gyakorlat, akár a lábakkal. Kéz ujjbegyeivel kezdjük két oldalt az alsó fogsornál és toljuk fölfelé az arcbőrt, az izomzattal együtt, hajas fejbőrig. Frissítő és tonizáló hatású, erőt érdemes belevinni, mint a vriksászana lábtartásánál.

Szimhászana – oroszlánbőgés: Belégzésnél szorosan összezárjuk a szájat és az orron keresztül, mondhatni fintorral szívjuk be a levegőt, a kilégzés erőteljes, hangadással, nagyra nyitott szájjal menjen végbe. Arc feszültségét oldja és még vidám perceket is szerez a kivitelezése.

Ékapáda rádzsakapottánászana - galambpóz: ezt persze rendesen a teljes testtel végezzük. Kivitelezése jó hatással van a pajzsmirigy működésére és kellemesen élénkítő hatása van a nyakizomzatra is, és elősegíti a jobb kommunikációt.

A gyakorlatokat röviden elvégeztük, valóban jó hatással van az arcra.

Ami különösen tetszett az a kínai filozófia részeként megemlített JIN-JANG rendszer, 1997-ben ismerkedtem meg e tudományággal, azóta is tanulom, hogy felismerjem az összefüggéseket az elemek között. Most az arcjógát is társíthatom hozzá.

Arcjóga hatásai: Fokozza a vérkeringést az izomzatban, üde bőrszín, rugalmasabb kötőszövet, jobb közérzet biztosít és az idegrendszerre is jó hatással van. Ha reggel végezzük el a gyakorlatokat, jól indul a napunk, felszabadultság, vidámság költözik az arcunkba és a szívünkbe. Jó gyakorlást kívánok Mindenkinek!

Lejegyezte: Javorek Manyi (A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola jógamester szakos hallgatója)


Kapcsolódó cikkek

Téma: Kipróbáltuk
A tudatosság nem veszett ugyan kárban, de kilépve a Delhi reptérről megtapasztaltam azonnal, hogy ami Indiában fogad, arra nem lehet felkészülni.
Téma: Kipróbáltuk
Régóta kíváncsi voltam már arra, milyen is egy hahota-jóga, vagy más néven nevetőjóga-foglalkozás.
Téma: Kipróbáltuk
Egy workshopról, ami kilazítani tanít.
Egyéb cikkek

Téma: Gyakorlás
írta: Mudra-Nádas Linda
Téma: Gyakorlás
Gyakorlatok és ászanák a csukló védelméhez. Vidák Vénusz tapasztalatai.
Téma: Gyakorlás
írta: Nikodemus Katalin
Kereső
Ászana kereső
A test helyzete:
Törzs és (támasztó) láb viszonya:

vagy
BHF Tanfolyamok