Selvarajan Yesudian és Haich Erzsébet öröksége 1.
Téma: Érdekességek
Selvarajan Yesudian és Haich Erzsébet (1960)

1937-ben egy indiai fiatalember érkezett Magyarországra, hogy felsőfokú tanulmányait folytassa hazánkban. Négy év elteltével, 1941-ben nevét az egész ország megismerte, amikor megjelent nagy sikerű Sport és jóga című könyve. Ugyanebben az évben Budapesten találkozott a keresztény és hindu bölcseletet egyaránt kiválóan ismerő zongora- és szobrászművésznővel, s kezdetét vette több mint fél évszázadig tartó közös munkájuk, melynek gyümölcseként először megnyitották budapesti jógaiskolájukat, majd 1948-tól több svájci központot alapítottak, életüket a közös tanításnak szentelték, és számos könyvet publikáltak.

Az indiai jógamesterről, Selvarajan Yesudianról és a magyar művésznőről, Haich Erzsébetről már olvashattatok néhány szót a Jóga magyarországi története 1. és 2. című írásunkban az Ursus Libris kiadó jóvoltából. Most többet is megtudhattok e két csodálatos ember életéről és munkásságáról. Ezen cikkben olvashattok Haich Erzsébet fiatalkori éveiről, a következő részben pedig bemutatjuk Selvarajan Yesudian fiatal éveit, azt követően pedig a találkozásuk utáni éveket közösen tárgyaljuk. Az archív anyagokban szereplő részletek igazi ritkaságnak számítanak. Csak a legszükségesebb helyesírási javításokat eszközöltük rajtuk, megőrizve Selvarajan Yesudian helyenként kevésbé magyaros nyelvhasználatát és Haich Erzsébet előadásainak szó szerint lejegyzett formáját.

Selvarajan Yesudian Magyarországon eltöltött tizenegy éve mély nyomot hagyott benne, s elmondhatjuk, hogy ő is mély nyomot hagyott a magyarokban: ittléte alatt százakat vezetett be a jóga világába, és magyarul megjelent könyve révén elérhetővé tette e szellemi utat az emberek számára – még a legnehezebb időkben is, amikor a „jóga” szót kimondani sem volt tanácsos, és a Sport és jóga tiltott olvasmánynak számított.

1992 óta könyveik sorra jelennek meg a magyar könyvpiacon. Életművüket lassan megismerheti a magyar olvasóközönség, s ily módon visszatérnek közénk, oda, ahonnan együtt elindultak.


Haich Erzsébet
(1897. március 20., Budapest – 1994. július 31., Zürich)  

 „Amíg az ember kívül keres, soha nem talál rá Istenre.”

Haich Erzsébet egy arisztokrata család négy gyermeke közül a másodikként látta meg a napvilágot 1897-ben Budapesten. Élete első feléről sokat megtudhatunk Beavatás című misztikus-önéletrajzi regényéből, mely 1996-ban jelent meg először magyarul az Édesvíz Kiadó gondozásában.

Haich Erzsébet már gyermekkorában felfedezte, hogy különbözik a környezetétől. Mássága miatt folyamatosan egyfajta elkülönültséget és egyedüllétet élt meg, annak ellenére, hogy szülei szerető gondoskodással vették körül.

„...egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy édesapa és mama nem az igazi szüleim, és hogy az én hazám nem ez az ország. Tudtam, hogy anyám nem ismer engem, tudtam, hogy nem lát engem. Számára idegen voltam, és az is maradtam. Környezetemben az összes ember teljesen idegennek hatott. Nem értettük meg egymást. Ha mamával olyan dolgokról próbáltam beszélni, amelyek számomra maguktól értetődőnek látszottak, gyakran annyira meglepődött, hogy édesapához futott, és elmondta neki, milyen furcsa dolgokat hallott tőlem. Édesapát is meglepték ezek az esetek. Láttam, hogy számukra mindez új és idegen. Később a rokonságnak is beszéltek a megjegyzéseimről, és ilyenkor jót nevettek rajtam. »Milyen különleges gyerek«, hallottam újra meg újra. Én azonban semmi különöset nem láttam magamon, sőt úgy tetszett, inkább ezek az emberek viselkednek furcsán, és még ha szerettem is őket, teljesen idegennek éreztem magam közöttük.”

Figyelme korán az olyan kérdések felé fordult, hogy mi az élet értelme, honnan jövünk, és hová tartunk, és szembesült a halállal, mint az elkerülhetetlennel.

„Ekkor felvillant bennem egy emlék: valamikor, amikor hat- vagy hétéves lehettem, és először hallottam a halálról, a tükör elé álltam, és szembenéztem a láthatatlannal: saját képmásommal. Már akkor sem tudtam felfogni, hogy egyszer meg kell halnom, hogy egyszer megszűnök létezni. Látni akartam azt a bizonyos »énemet«, amely ilyesmiken gondolkozik, és nem akar meghalni. Egyre közelebb mentem a tükörhöz, míg orrom hozzá nem ért az üveghez. Közvetlen közelről néztem a saját szemembe, mindenképpen látni akartam az »énemet«! Láttam egy fekete lyukat, de »magamat« nem tudtam megpillantani. Az énem – én magam – láthatatlan maradt, ahogy azt mindig is elképzeltem, amióta tudatra ébredtem ezen a Földön. A tükörben sem pillanthattam meg magamat, csak az arcomat, az álarcomat láttam, meg a két fekete lyukat a szememben, amelyeken keresztül kinéztem a külvilágba. Biztosan éreztem, lehetetlen, hogy ne létezzek!”
 
(Az idézetek Haich Erzsébet: Beavatás c. könyvéből valók.)

A cikk másoik részét itt olvashatják.

Forrás: Selvarajan Yesudian és Haich Erzsébet öröksége. In: Jóga - India világa 1.
 


Kapcsolódó cikkek

Téma: Érdekességek
Téma: Érdekességek
Téma: Érdekességek
Első hallásra elvont, filozofikus embernek gondolhatjuk azt, aki vaisnava teológusnak tanul, miközben ők azt mesélik el magukról, hogy a védikus tudás gyakorlati, és életük mérföldköve, hogy rátaláltak erre az életfilozófiára.
Egyéb cikkek

Téma: Jógafajták
írta: Keserű Aranka
Téma: Jóginterjúk
Miért kövessünk tradicionális jóga irányzatokat? Hegedüs Edina szakdolgozata alapján
Téma: Filozófia
Kapisinszky Judit jógaoktató írása
Kereső
Ászana kereső
A test helyzete:
Törzs és (támasztó) láb viszonya:

vagy