A Haich-Yesudian tanítvány: Beszélgetés Miklós Ervin Olivérrel
Téma: Jóginterjúk
Yesudian, Haich Erzsébet és Miklós Ervin Olivér

Még mindig jógatörténet, mert még mindig sok-sok érdekesség van, ami kimaradt a Jóga magyarországi története 1 és 2 című írásból. Az interjút Miklós Ervin Olivérrel jó néhány évvel ezelőtt, 2006-ban készítette Veszprémi Kriszta a Jóga – India világa magazin első számába. Talán pont ezért sokan még nem olvastátok. Most megtehetitek, érdemes!

Miklós Ervin Olivér 1986 és 1994 között minden évben több hetet töltött Svájcban, Haich Erzsébet és Selvarajan Yesudian zürichi jógaiskolájában, illetve a nemzetközi nyári táborban, Ponte Tresában. Az évek során különleges és szoros kapcsolat alakult ki Miklós Ervin Olivér és Haich Erzsébet között, akit ő az interjúban szeretetteljesen Böskének nevez.
 
Haich Erzsébet és Selvarajan Yesudian 1948-ban, politikai okok miatt kényszerült elhagyni Magyarországot, és Svájcban telepedtek le. Te hogyan és mikor jutottál ki hozzájuk? Milyen úton-módon találtad meg őket?
 
Talán onnan kezdeném, hogy előfelvételisként, miután felvettek az ELTE matematika-fizika szakára, Lentibe kerültem katonának, ami lelki szempontból egy eléggé nehéz közeg volt. Ott egy nagyon más világban találtam magam. A bennem zajló belső kutatáshoz hozzájárult a katonasági krízis, és igen szorult helyzetbe kerültem. Ekkor „véletlenül” a kezembe akadt két könyv. Az egyik az akkor megjelent dr. Moody: Élet az élet után című könyve volt, amelyben a klinikai halálból visszatért emberek írják le az élményeiket, tapasztalataikat, a másik pedig Paul Bruntontól az India titkai, amely egy angolújságíró kutatásáról szól Indiában, ahol azt próbálja megtalálni, hogy mi van a mögött a misztika mögött, amit az indiai jógik és fakírok képviselnek. A Moody-könyvből az derült ki számomra, hogy ami a klinikai halál beálltával továbbmegy, az a szeretet és a bölcsesség, de hogy ez valójában ugyanaz, csak két különböző embertípus máshogy írja le ugyanazt az állapotot. Az egyik mindenható bölcsességnek nevezi, a másik pedig mindent átfogó szeretetnek. Brunton könyvét már ennek alapján olvastam, és amikor ő a kutatásai során eljutott a források forrásához, amit ő Dél-Indiában, Tiruvannámalaiban, az Arunácsalánál… [hosszú szünet]
 
Eljutott oda, amiről nem lehet beszélni?
 
Eljutott az Arunácsala hegyen egy barlangba, ahol találkozott egy Ramana nevű bölccsel, s akkor ott megtalálta a források forrását. Egy olyan lény személyében, aki ezt a nap huszonnégy órájában képviselte, merthogy a szeretet és a bölcsesség nem különböző dolog, hanem a tiszta tudatosság megnyilvánulásai, és csak az létezik a világon. Minden egyéb tévhiedelem, ami óhatatlanul szenvedéshez és szomorúsághoz vezet. Amikor ez a kettő összetalálkozott bennem, és főleg a két név, hogy Arunácsala és Ramana, akkor elindult egy nagyon intenzív folyamat, ami két napon belül oda vezetett, hogy koncentrációs gyakorlatok végzése közben egyszer csak szétrobbant ez az úgynevezett érzékelhető világ, és megtapasztaltam életem első és legmarkánsabb, most úgy fogalmaznék, ébredésélményét. Akkor még én ezekről semmit nem tudtam. Megint a véletlen folytán, két héttel erre az élményre rá a kezembe akadt a Sport és jóga egy háború előtti kiadása, amiből elkezdtem gyakorolni, illetve a leszerelésem előtt kaptam meg a Yoga Week by Week című könyvet, ami azóta magyarul is megjelent Jóga hétről hétre címmel. Innentől kezdve kezdtem el nagyon komolyan foglalkozni a jógával, elolvastam rengeteg könyvet, elmentem számtalan Magyarországon fellelhető jógairányzatot megnézni, de valahogy az én karakteremhez Yesudian állt a legközelebb, és ebben valószínűleg az is közrejátszott, hogy a Yoga Week by Weekben rengeteg idézet található attól a Ramana Maharsitól, akinek én ezt az ébredésélményemet köszönhettem. Egy ideig egyedül gyakoroltam a könyvből, majd megjelent bennem az az igény, hogy jó lenne egy referenciaalap, hogy tényleg jól végzem-e a gyakorlatokat, és így kerültem el Hanza Győzőhöz, aki a Műszaki Főiskola kollégiumában indított éppen egy jógacsoportot. Győző még ifjú korában Böske és Yesudian tanítványa volt Budapesten, és azóta is, amikor a kis pénzéből tehette, öt-hét évente kilátogatott hozzájuk Svájcba. Így tudtam meg, ami nekem addig eszembe sem jutott, hogy Haich Erzsébet és Selvarajan Yesudian mindketten élő személyek. A leszerelésemet követő nyáron jutottam ki először hozzájuk Svájcba.
 
Hányban lehetett ez?
 
1986-ban volt, mert Böske akkor volt 89 éves. Akkoriban egyébként nem volt könnyű utazni, tehát a nővérem segítsége kellett hozzá, aki akkor Hollandiában élt, és küldött egy meghívólevelet. Mivel csak átutazóvízumot kaptam Franciaországon, Svájcon és Ausztrián át, ezért akkor csak három napot tölthettem Böskével és Yesudiannal Svájcban, de ez is elég volt ahhoz, hogy tudjam, nekem ez a vonalam.
 
Zürichben találkoztatok?
 
Nem, Ponte Tresában, a nyári táborok helyszínén. Év közben Zürichben zajlottak az órák, nyáron pedig a nemzetközi jógatábort a Lugano-tó partján, egészen lent az olasz határnál tartották.
 
Bözsi néni akkor még aktívan részt vett az oktatásban?
 
86-ban, amikor én megérkeztem, az volt az első év, hogy nem tanított, mert akkor már elég idős volt, elesett, és eltörte a kezét, ami egy jel volt arra, hogy egy kicsit visszavonuljon. De egészen addig a júniusi hónap az övé volt, akkor Yesudian pihent, és Böske tanított.
 
Csak előadásokat tartott, vagy gyakorlatokat is tanított?
 
Előadásokat az utolsó évekig, szinte haláláig tartott, és a nyári táborban 1986-ig ő tartotta a hatha-jógát is. Az óra felépítése úgy nézett ki, hogy volt egy óra hatha-jóga, és utána volt egy kérdésóra, ahol gyakorlati és elméleti kérdéseket lehetett feltenni egyrészt egy tudományos-filozofikus, másrészt egy nagyon oldott, jó hangulatú beszélgetés keretében. Yesudian ugyanígy tanított.
 
Az évek során hányszor mentél vissza hozzájuk?
 
A nyolc év alatt először csak a nyári szünetekben töltöttem ott mindig egyre több időt. Először két hetet, majd egy hónapot, és volt olyan is, hogy két hónapot, a rendszerváltás után pedig már a téli szünetekben is ki tudtam menni.
 
Miután Magyarország elhagyására kényszerültek, visszatértek még ide valaha?
 
Igen, de elég későn, mert a szocialista rendszer miatt későn kaptak vízumot. Nem tudom, pontosan hányban, de úgy emlékszem, hogy kétszer vagy háromszor jöttek el, és akkor természetesen találkoztak a régi jógásokkal, barátokkal, rokonokkal. Azt viszont biztosan tudom, hogy a svájci évek alatt lélekben soha, egyetlen pillanatra sem hagyták el Magyarországot. Minden, ami magyar: a magyar nyelv, a magyar kultúra, a népdalok, a mákos beigli stb., nagyon fontos maradt számukra.

Yesudiannak, amikor 1936-ban Magyarországra jött, nagyon sok emlékképe villant be, amelyeket leginkább úgy nevezhetünk, hogy előző életbeli emlékképek, s ezek mind Magyarországhoz kötötték. Nem véletlen tehát, hogy Yesudian húszévesen Magyarországon találta magát, ami akkor, abban az időben nagyon-nagyon ritkaságszámba ment. Rendkívül erős magyar kötelékei voltak, amihez még azt tudom hozzátenni, hogy amikor én találkoztam velük, akkor már harmincnyolc éve éltek Svájcban, de Yesudian a svájci németet soha nem tanulta meg rendesen, a magyar nyelvet viszont igen, pedig Magyarországon mindössze tizenegy évet töltött. Magyarul nemcsak hogy folyékonyan, de ízes, a háború előtti magyar filmekből ismerhető szókinccsel és tónussal – és élvezettel – beszélt. Amikor csak lehetett, magyarul beszéltek. Az is érdekes, hogy Yesudian elfelejtett tamilul. Amikor hazament a rokonokhoz, angolul beszéltek és nem tamilul, ugyanakkor magyarul soha nem felejtett el. A magyar „anyanyelvebb” volt számára, mint a tamil. Gyönyörűen énekelt magyar nótákat. Az asztal körül komoly nótázások folytak; én is kénytelen voltam megtanulni egypárat. A magyarokat mindig támogatták. Ha magyarok megjelentek az iskolában, ingyen vehettek részt az órákon.
 
Valóban nagyon szívélyesen fogadták a magyarokat, de valamilyen oknál fogva Bözsi néni téged megkülönböztető figyelemben részesített. Egészen különleges kapcsolata volt veled, ami abban is megnyilvánult, hogy a nem kis korkülönbség ellenére (68 év!) tegeződtetek. Szerinted mi volt ennek az oka?
 
Az a baj, hogy bármit mondok erről, az nagyképűségnek tűnhet. Böske annyit mondott rólam, hogy öreg lélek vagyok. Az én hozzá fűződő kapcsolatom valóban érdekes, mert egyrészt ő testesítette meg számomra mindazt a tudást – nem elméleti tudást, hanem a jelenlétében rejlő tudást –, amit mindvégig kerestem, másrészt volt közöttünk egyfajta játékos, szinte pajkos viszony. Én Böskére mérhetetlen tisztelettel tekintettem, nagyon fiatal is voltam, naiv és fanatikusan elkötelezett, de mégis volt egy olyan érzés bennem, hogy valamikor mi valóban ismertük egymást, ez lehetett Egyiptomban vagy bárhol máshol. Mivel Böske nagy misztikus volt, a jelenlétében nekem is bevillantak mindenféle emlékképek. Tehát ott volt az az érzés, hogy ismertük egymást, hogy ezen a spirituális szinten találkoztunk. Konkrétan ezt az „egy csónakban evezünk” érzésnek nevezhetném.

Ez persze többeknek furcsa volt, mert én nagyon fiatal voltam, ő pedig egy nagyon markáns személyiségű idős hölgy, egy igazi matróna, egy királynő, mégis teljesen kötetlenül együtt tudtunk lenni. Ettől függetlenül nagy tisztelettel viseltettem iránta, és alázatosan fogadtam tőle mindent, amit kaptam. Amikor visszajöttem Svájcból, mindenki kérdezte, hogy mit és hogyan tanultam Böskétől, és én leginkább annyit tudtam erre mondani, hogy tévét néztünk. És ez így is történt. Erre tudom azt mondani, hogy a tanításnak nincs meghatározott formája, azaz bármi lehet a formája, még a tévénézés is. Böskével tévét nézni, azt senki nem tudja elképzelni, hogy milyen, nem lehet elmondani, azt csak megtapasztalni lehetett. A mozdulatok, a jelenlét, az interakciók. A jelenlét a legfontosabb, az minden pillanatban megnyilvánul, mindegy, hogy ki mit csinál.
 
A személyes visszaemlékezésed során említetted Paul Brunton nevét, azét az angol íróét, aki elhozta neked Ramana Maharsit. Ezzel kapcsolatban nekem is volt egy érdekes élményem. Indiában történt, hogy egy többnapos vonatúton az Arunácsala és Ramana Maharsi ásramja felé éppen a Beavatást olvasgattam, amelyben Bözsi néni egy nagyon fontos találkozást ír le egy híres íróval, akivel korábban egyik barátnője találkozott Indiában, a Maharsinál. Bár nem jelenik meg Paul Brunton neve, azonnal felismertem őt. Egészen addig nem tudatosult bennem, hogy a Haich–Yesudian-vonal ily módon egyértelműen kötődik Ramana Maharsihoz.
 
Igen, ez így van. Paul Brunton járt Budapesten, és valóban találkozott Böskével. Brunton azonnal felismerte a Böskéből kisugárzó tudatosságot. Találkozásuk során Böske minden kimondott és kimondatlan kérdésére megkapta a választ, a racionális gondolkodásnál mélyebben, ahogy ez a Beavatásban nagyon pontosan le van írva.
 
Két nagyméretű fénykép volt kitéve a zürichi iskolában, a két mester, Srí Ramana Maharsi és Szvámí Vivékánanda képe. Szvámí Vivékánanda már 1902-ben elhagyta testét, Ramana Maharsi viszont csak 1950-ben. Ráadásul Yesudian 1916-ban Madrász mellett, egy kis faluban látta meg a napvilágot, ami nagyon közel van Tiruvannámalaihoz, ahol Ramana élt. Tudunk arról, hogy Yesudian találkozott volna Ramana Maharsival?
 
Tudunk róla, hogy nem. Ezt Yesudian személyesen mondta el nekem. Két nagyon egyszerű okból kifolyólag történt így. Az egyik az, hogy Yesudian, bár ájurvédikus családba született bele, az egy katolikus család volt. A Yesudian név jelentése: Jézus szolgája. Ő katolikus neveltetést kapott, katolikus iskolákba járt. Egyébként egy cserkészmozgalmon keresztül került nagyon fiatalon Európába, Budapestre. Nyilván az indiai kultúrát is ismerte, hiszen a jógamesterével tizennégy évesen találkozott, de ő a jóga hátteréről, illetve beágyazódásáról nagyon keveset tudott. Húszévesen elhagyta Indiát, hogy tanulmányokat folytasson Budapesten, és úgy volt, hogy visszamegy, de közbejött a háború. Mindeközben találkozott Böskével, ami azt jelentette, hogy mindent, az indiai filozófiára, szellemiségre vonatkozó tanítást, akármilyen furcsa is, indiai jógipalántaként, mind-mind Böskétől kapta meg. Ő ismertette meg Sankarával, az advaitával, és Böske tudott Ramanáról is a Brunton-könyvön keresztül, amit egy nagyon jó barátja, Baktay Ervin fordított le magyarra.

Vivékánandáról annyit kell tudni, hogy Yesudiannak, indus lelkületűként,  egyértelműen Ramana volt a csúcsok csúcsa, de mint egy bhakti, egy odaadó, a szolgálatot előtérbe helyező ember, nagyon közel állt hozzá az a Srí Rámakrisna Paramahansza, aki Vivékánanda mestere volt. Vivékánanda pedig egy rettentően karizmatikus egyéniség volt, aki a hétköznapi életvitel tettre készségét képviselte számukra, mind szellemiségében, mind a gyakorlatban. Böskéhez talán ő állt a legközelebb. A Beavatásban leír egy szellemi síkon zajló találkozást egy nagyon magas szinten álló lénnyel, aki egyértelműen Vivékánanda volt.
 
Bözsi néni beszélt neked a családjáról? A testvéreiről, a fiáról, a férjéről, akikről olyan sok szó esik a Beavatásban. Mi lett velük? Milyen kapcsolatban maradtak, miután ők Svájcba mentek?
 
Nagyon sok személyes történetet mesélt nekem, de én akkor még annyira csak a lényegre fókuszáltam, hogy még véletlenül sem akartam ilyen személyes történetekkel összekeverni azt, amit ő képviselt. Azt tudom, hogy volt egy öccse, aki hegedűművész lett, és Svájcba költözött, tehát Böske után ment Svájcba, és azután ott is élt. Vele találkoztam egyszer. Volt egy húga is, aki festőművész volt, és itt élte le az életét Budán. Nála is jártam egyszer. Az összes történetnek a lényege az volt, hogy Böske nagyon magányos volt gyerekkorában, senki nem értette meg őt a családjából, és ez végigkísérte az egész életét. A húgával való beszélgetésből is kiderült, hogy Böskére mint egy különcre tekintettek. A családtagoknak megvolt róla a véleményük, ami még véletlenül sem egy megvilágosodott emberről való vélekedés, hanem egy nagyon is személyes vélemény. Egyáltalán nem volt felhőtlen a kapcsolatuk. Ebben természetesen rengeteg irigység is közrejátszott, mert akik itt maradtak, ugyanolyan arisztokrata sarjak voltak, mint Böske, mégis kis lakásokban tengették az életüket, nagyon egyszerű körülmények között. Ehhez képest Böske világhírű lett. Hozzáteszem, hogy az itthon maradtakat mindvégig anyagilag is támogatta, amikor már lehetősége volt rá.
 
A Beavatásból az is kiderül, hogy először a fia hagyja el Magyarországot, és Bözsi néni és Yesudian utánamennek. A férje viszont itthon maradt, és itt élte le az életét. Hogyan volt ez pontosan?
 
Böskének két férje volt, illetve három, mert az utolsó volt Yesudian, akiről mindenki beszél, ugyanakkor az csak egy névházasság volt, mert a kommunista rendszerből csak a házasság révén tudtak kimenekülni. Feketelistán voltak, és vitték volna őket Szibériába. De volt egy ismerősük a jógatársaságban, aki az elhárításnál dolgozott, és ő adta le a fülest, hogy minél előbb pakoljanak és menjenek, mert különben deportálni fogják őket. Gedeon, a fia, az első házasságból született, ami nem sikerült jól. Nagy szerelemmel indult, abból született egy gyerek, és aztán az érdeklődési körük különbözősége teljesen szétvitte a kapcsolatot. A válás után, nem tudom, milyen megfontolás alapján, Gedeon az apjával maradt. Hatvanéves elmúlt, amikor találkoztam vele, és még akkor is felhánytorgatta, hogy keveset volt az anyjával, hogy nem kapta meg a szokványos családmodellt. Akkor még – a háború előtti időszakról van szó – ez nagyon benne volt a köztudatban, nem úgy, mint most. Tehát ezeket a történeteket teljesen más szemmel kell nézni. Akkor még megbélyegzést jelentett elvált szülők gyerekének lenni.

Gedeonról még annyit, hogy a háborúban repülős tiszt volt a magyar hadseregnél, a németekkel szövetségben, ami azt jelentette, hogy amikor az oroszok bejöttek, ezekre a tisztekre komoly büntetés várt, úgyhogy Gedeon az elsők között volt, akik emigráltak. Kanadába ment, mert Kanada fogadott be menekülteket, és eredetileg, amikor Yesudian és Böske elhagyták az országot, akkor ők Gedeon után akartak menni Kanadába. Zürichben csak megálltak, mert sok ismerősük volt ott az arisztokrata emigráns körökből. A svájci letelepedést tekinthetjük a véletlenek sorozatának, de ez nem így volt, mert Böske már a háború alatt a légópincében egy alkalommal előrevetítette Yesudiannak, hogy körülbelül mi vár rájuk, hol fognak élni, és hol fognak jógát tartani, hogy hol fognak jógaközpontokat létesíteni. Yesudiantól hallottam ezt a történetet, aki azt is hozzátette, hogy már tíz éve éltek Svájcban, létrejöttek időközben a jógaközpontok, amikor neki leesett a tantusz, hogy Böske mindezt előre megjósolta neki, amikor egy fényképalbumot nézegettek Svájcról és az olasz tengerpartról lent a légópincében.

Gedeon akkor jött át Kanadából Svájcba, amikor ők már megvetették ott a lábukat, és elkezdtek munkálkodni, fokozatosan kiépítve az iskolájukat. Egy ideig együtt éltek Zürichben, majd Gedeon Genfbe költözött, és ott nyitott jógaiskolát.
 
Ha jól tudom, Gedeon felvette Yesudian nevét.
 
Igen, ez annak a procedúrának volt a következménye, hogy Böske csak úgy kapott útlevelet Magyarországon, hogy elvált a férjétől, és hozzáment Yesudianhoz, mivel Yesudiannak brit útlevele volt, és így el tudtak utazni. Svájcban aztán ők elváltak, ahogy a helyzet tisztázódott, viszont ahhoz, hogy Gedeon kapjon svájci letelepedési engedélyt, újabb hadművelet kellett, azaz Yesudian kvázi örökbe fogadta Gedeont, aki egyébként mindössze pár évvel volt fiatalabb nála.
 
Yesudian mikor tért vissza először Indiába?
 
Nem tudom, pontosan hányban. Innen menekülniük kellett 1948-ban, Svájcban pedig hosszú évekig nagyon keményen kellett dolgozniuk. Ez tényleg úgy zajlott, mint egy sikertörténet. Svájcban felvettek egy irdatlan nagy banki hitelt, és ezt követően évekig joghurton és banánon éltek, miközben nagyon sokat dolgoztak, hogy felépítsék az iskolájukat. Úgyhogy ők nem nulláról, hanem mínuszról indultak. Talán az 50-es évek végére jöhetett össze annyi pénz, hogy Yesudian hazautazhatott.
 
Bözsi néni ment vele?
 
Ha jól emlékszem, kétszer jutott el Indiába, és végigjárta az akkor híres-nevezetes ásramokat és helyeket, de nagyon keserű tapasztalatokkal tért vissza.
 
Nem talált olyan mestert, aki hatással lett volna rá?
 
Nem, egyáltalán nem. Találkozott olyan mesterrel, talán kettővel is, akivel nagyon jót beszélgetett, de zömében igen rossz tapasztalatai voltak. Itt olyan mesterekről van szó, akik akkor uralták a közhangulatot, és azóta is komoly szektáik és iskoláik vannak.
 
Yesudian találkozott a későbbiekben Móhan Szinghgel, a hatha-jóga mesterével?

Valószínűleg nem, mert soha nem említette. Amikor kérdezték a hatha-jóga mesterével kapcsolatban, mindig csak a fiatalkori történeteit mesélte el. Hogy esetleg más síkon tartott-e vele kapcsolatot, azt nem tudom, de nem tartom valószínűnek, mert nem volt rá szüksége – Böske teljesen lefedte minden ilyen irányú igényét.
 
Yesudian 1954 áprilisában írt előszót a Beavatáshoz, amelyben a következőket olvashatjuk: „Abban a kegyben részesültem, hogy egy megvilágosult lélek lábainál ülhetek. Elisabeth Haich a tanítómesterem, a gurum. Az ő közelében nyíltak ki lelkem zsenge virágszirmai. Gyakran egyetlen szava is megnyitja a szemem, nemegyszer egyetlen megértő pillantása is elegendő ahhoz, hogy megerősítse meggyőződésemet. Alkalmanként egyetlen baráti megjegyzésével sikerül minden kétségemet eloszlatnia. A tanítómesterem jelenlétében eltöltött minden egyes pillanat új tapasztalatokkal gazdagít, és felgyorsítja lelki fejlődésemet.”

Hogyan nyilvánult ez meg a kettejük kapcsolatában?

 
Papírra leírva nem látszanak az érzelmek, de ha a mester–tanítvány kapcsolat szóba kerül, és rájuk gondolok, mindig elérzékenyülök. Soha nem a mester mondja azt, hogy ő mester, hanem a tanítvány az, aki úgy tekint a másik lényre, mint mesterre. Ha valaki olvasott arról, hogy a tanítványnak hogyan érdemes megközelítenie a mestert – s ez bármilyen kultúrára értendő, nem csak az indiaira –, akkor Yesudian ennek a tökéletes megtestesítője volt. Én még ilyennel nem találkoztam sehol, csak könyvekben. Pontosan úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Végtelen szeretettel, bizalommal, odaadással, kételyek nélkül. Ez nem azt jelenti, hogy Yesudiannak nem volt önálló gondolkodása, dehogynem, nagyon is volt. Hihetetlen megkülönböztetőképességgel rendelkezett, s ezzel együtt vállalta fel, hogy Böske az ő mestere. Ez hatotta át élete minden pillanatát.

Talán úgy tudom ezt érzékeltetni, hogy a nyolc év alatt, miközben szinte családtagként kezeltek a Yesudian–Haich-villában, mind Ponte Tresában, mind Zürichben, ott éltem közöttük, és tényleg mindenféle helyzetekben együtt voltam velük, egyetlenegyszer hallottam Yesudiant ellentmondani Böskének, de aztán gyorsan mindent megtett, hogy tisztázza a helyzetet.
 
Bözsi néni és Yesudian egy házban éltek?
 
Igen. A tisztánlátás kedvéért el kell mondanom, hogy Yesudian megnősült, elvette egy svájci tanítványát feleségül. A házban ők éltek a felső szinten, Böske pedig alattuk. Nem lett gyerekük, amit sokan sokféleképpen magyaráznak, de leginkább arról volt szó, hogy Yesudian és a felesége lelki társak voltak, egymást lelkileg támogatták, és testi kapcsolat nem volt közöttük.
 
Yesudian körülbelül húsz évvel idősebb volt, mint a felesége.
 
Igen, idősebb volt, de hát ez egy relatív fogalom, mert amikor én találkoztam vele 86-ban, akkor hetvenéves volt, és bizton állíthatom, hogy amikor a jógaórán a kis atlétatrikóban bemutatta az erőgyakorlatokat, akkor a teremben bárki lecserélte volna a testét az ő testére. Lelkileg pedig olyan nyitott és játékos maradt, mint egy gyermek. Ennyit az idősségről.
 
1988-ban Haich Erzsébet és Selvarajan Yesudian írásban felhatalmaztak arra, hogy a rendszerüket taníthatod. Most, amikor jógát tartasz, kimondod azt, hogy amit oktatsz, az a Haich–Yesudian-vonalhoz tartozik? Felmerült esetleg benned, hogy tovább folytasd, amit ők itt elkezdtek, vagy hogy hazahozd, amit a háború után Svájcban vittek tovább?
 
Ez egy hosszú válasz lesz. Az első időkben, amikor a kérdésórán, ahol írásban kellett megfogalmazni a kérdést, én úgy szólítottam meg Yesudiant, hogy „Dear Master“, ő felém fordult, a szemembe nézett, és határozottan kijelentette: „No, please, no master, I am Mr. Yesudian. Master is a different thing”, azaz: kérem, ne használja azt, hogy mester, szólítson Yesudian úrnak, én nem vagyok mester. Ezt mindketten nagyon szigorúan képviselték, nagyon szigorúan betartották.

Azt gondolom, nem véletlen, hogy én éppen hozzájuk kerültem. Yesudian sem a mestere rendszerét követte, hanem Böskével együtt a szellemiséget képviselték az adott közegben. Mint ahogy a „Felhatalmazásból” is kiderül, ők nem a formális tudást tekintették tudásnak, hanem a tapasztalatokat, a megszűrt, elmélyített tudást. [A „Felhatalmazás“ részletét lásd a beszélgetés végén.] Nem támogattak semmiféle birkamód követést vagy majomutánzást. A Yesudian–Haich-iskola nem egy formális-iskola, hanem egy szellemiség, ahol még véletlenül sem a formán van a hangsúly, ahogy Yesudian A jóga áldásos ereje című könyvében is leírja: „A jóga egy olyan eszköz, mely felgyorsítja a fejlődést, egy tudatos és határozott cselekvés, amely az emberben lévő legmagasabb megnyilvánulását célozza. A jóga az élet nyelvét tanítja, és segít bennünket abban, hogy az élet érthető legyen gyermeknek és felnőttnek egyaránt.”

A gyakorlati szinten ez úgy nyilvánult meg, hogy Yesudian minden héten megkomponált egy új gyakorlatsort, amelyet két idézet vagy bölcsesség közé foglalt és a saját rajzaival illusztrált. Én a jógaoktatást és a szakmát Yesudiantól tanultam, továbbá azt, hogy egy tanítványnak hogyan érdemes megközelíteni a mestert. A szellemiséget ugyanakkor mindketten Böskétől kaptuk, aki azt a jelenlétével közvetítette, és olykor instrukciót is adott, de ezek személyre szabott útmutatások voltak. Mivel nekem a tapasztalataim a Yesudian-módszeren alapultak, bár más módszereket is gyakoroltam, az első években egyértelműen a Yesudian-rendszert tanítottam, és az évek folyamán alakult ki az Ervin-féle rendszer, aminek még mindig szerves részét alkotják a Yesudiantól hozott emlékek. Formálisan viszont már nem követem a Yesudian-könyvekben előírt gyakorlatsorokat. Amiben követem, az a szellemiség. Ennek a szellemiségnek pedig az alaptétele az, hogy mindenkit a saját megtapasztalásaira és felismeréseire ösztönöz.
 
Köszönöm a beszélgetést.
 
Az interjút 2006 áprilisában készítette: Veszprémi Kriszta

„A jóga olyan tudomány, mely képes bizonyítani kijelentéseit, és a jógát gyakorlót képessé teszi a tökéletes egészség, kiegyensúlyozott elme, ellenőrzött lelkiélet, egyenes és erős morális gerinc, legyőzhetetlen akaraterő és a teljes szellemi éberség megtapasztalására.
 
A jóga nem foglalkozás, hanem hivatás.
 
Sok sikert kívánunk Miklós Ervinnek a hivatásához.
 
Haich Erzsébet és Selvarajan Yesudian
 
Ponte Tresa, 1988. augusztus 30.”

Forrás: Jóga - India világa 1. Ursus Libris kiadó 


Kapcsolódó cikkek

Téma: Jóginterjúk
Tapasztalt jógaoktatókat kérdeztünk.
Téma: Jóginterjúk
Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy van-e hátránya a koedukált jógaóráknak, és ha igen, mi? Előnyökre, és technikai okokra is fény derült.
Téma: Jóginterjúk
Gyakorlott jógaoktatók mondják el véleményüket.
Egyéb cikkek

Téma: Relaxáció/Meditáció
Gubán Dorka, astanga jógaoktató cikksorozata a mantrák varázslatos világába kalauzolja olvasóit.
Téma: Gyakorlás
A jóga mint izomerősítő cikksorozat I. része - Medvegy Gergelytől, a BHF vezető jógaoktatójától
Téma: Gyakorlás
Erősíteni szeretnél, de kevés az időd? 10 core erősítő ászana 10 percben! Gauranga Das cikke.
Kereső
Ászana kereső
A test helyzete:
Törzs és (támasztó) láb viszonya:

vagy
BHF Tanfolyamok
» Senior jóga tanfolyam
Senior jóga tanfolyam Hortobágyi Gabriella 2017.03.22.

                                                       Senior jóga tanfolyam

Elkezdeni jógázni bármely életkorban lehetséges! A rendszeresen végzett kíméletes jógagyakorlatok segítenek megelőzni a betegségek kialakulását, sőt még a már meglévő betegségek gyógyításában is hatékonyak lehetnek, megfiatalítják és rugalmassá teszik a testet. A jóga az egyik legősibb tevékenység arra, hogy a lehető legtöbbet tehessük önmagunkért.

» Rámájana
Rámájana nandagopa 2017.02.14.

RÁMÁJÁNA

A korábbi jelentős érdeklődésre való tekintettel a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola ebben a félévben is nyitott kurzusokat hirdet. Ennek keretében az érdeklődők részvételi díj ellenében, tanfolyami jelleggel hallgathatják a levelező oktatás kiválasztott kurzusait.

» Filozófiai istentan
Filozófiai istentan nandagopa 2017.02.14.

FILOZÓFIAI ISTENTAN

A korábbi jelentős érdeklődésre való tekintettel a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola ebben a félévben is nyitott kurzusokat hirdet. Ennek keretében az érdeklődők részvételi díj ellenében, tanfolyami jelleggel hallgathatják a levelező oktatás kiválasztott kurzusait. 

Filozófiai istentan – A kurzus segít áttekinteni és megérteni a védikus hagyomány istenképét. Megismerhetjük az isteni inkarnációk kategóriáit, a tíz legjelentősebb avatár kedvteléseit, valamint a jelentősebb félisteneket.

» Bhagavad-gítá
Bhagavad-gítá nandagopa 2017.02.14.

BHAGAVAD-GITÁ

A korábbi jelentős érdeklődésre való tekintettel a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola ebben a félévben is nyitott kurzusokat hirdet. Ennek keretében az érdeklődők részvételi díj ellenében, tanfolyami jelleggel hallgathatják a levelező oktatás kiválasztott kurzusait.

 

Bhagavad-gítá 7-12. fejezet – A Gítá középső hat fejezetét a mű szívének tekintik, mert – sok más bölcsesség mellett – itt esik legtöbb szó a bhakti-jógáról, a szeretet és odaadás művészetéről.  

» A Védikus világkép
A Védikus világkép nandagopa 2017.02.14.

A VÉDIKUS VILÁGKÉP

A korábbi jelentős érdeklődésre való tekintettel a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola ebben a félévben is nyitott kurzusokat hirdet. Ennek keretében az érdeklődők részvételi díj ellenében, tanfolyami jelleggel hallgathatják a levelező oktatás kiválasztott kurzusait. 

A Védikus Világkép: hogyan mutatja be a védikus irodalom az univerzum felépítését, annak lakóit, valamint a kozmikus időciklusokat?

Előadó: Dr. Schnitchen Csaba (Száksi-gopála Dásza).

» Védikus asztrológia tanfolyam
Védikus asztrológia tanfolyam Rághava Dásza 2015.04.14.

VÉDIKUS ASZTROLÓGIA ALAPTANFOLYAM 


» Kezdő jóga tanfolyam
Kezdő jóga tanfolyam Baranyai Gyöngyvér 2015.01.28.

A JÓGA