Vegák kaviárja
Téma: Táplálkozás

Mielőtt bárki a szívéhez kapna, nem az ára miatt hasonlítom az amarántot a kaviárhoz, bár nem a legolcsóbb a gabonák között. Már csak azért sem, mert nem is annyira gabona, mint inkább mag és zöld növény. Levelei a spenóthoz hasonlóan fogyaszthatók főzelék, vagy leves formájában; az "álgabona" gúnynevet pedig azért kapta, mert magja - a kenyérgabonákéhoz hasonlóan - kiváló puffasztva, pirítva, pattogtatva. Készíthetünk belőle köretet, kását, krémlevest, lisztjéből (magas keményítő tartalma miatt) süthetünk kenyeret; használhatjuk bundázásra és semleges íze miatt akár süteményt is süthetünk belőle.
 
A disznóparéj néven is ismert növény annyira értékes, hogy szinte nem is lehet róla rosszat mondani, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a NASA felvette az űrhajósoknak összeállított élelmiszerek listájára. És ha az űrhajósoknak megfelel, nekünk jógiknak sem lehet semmi kifogásunk ellene. Sőt, a nyers mag fehérjéinek biológiai értéke magasabb még a legközismertebb fehérjeforrásénál is, ami hőkezeléssel még tovább fokozható, így nagyon hasznos lehet a vegetáriánus táplálkozás részeként. 
 
Szénhidráttartalma kisebb, a fehérje-, zsír-, rost- és ásványianyag-tartalma azonban jóval nagyobb, mint a hagyományos gabonaféléké. Szakirodalmi és hazai mérési adatok szerint az amarántmag lisztje a búzalisztnél kétszer-háromszor több lizint (ez egy esszenciális aminosav, amely az izomépítésben és regenerációban fontos szerepet játszik, jó hatású érelmeszesedés ellen, és gátolja a rákos sejtek kialakulását), ötször több vasat, hétszer több kalciumot, négyszer több cinket tartalmaz, s nagy a magnéziumtartalma is (Léder, 1998, Szőcs, 1995). Nem véletlen, hogy az inkák és az aztékok már 5-6000 évvel ezelőtt is termesztették, testi és lelki erőt fokozó növénynek tartották.
 
Szerencsés körülmény, hogy az amarántot lisztérzékenyek is fogyaszthatják, mert fehérjéje gluténmentes, nem tartalmaz gliadint.
 
És hogy mi köze a kaviárhoz? Készítsd el a következő receptet, és rájössz magad is!
 
A megmosott amaránt magot dupla mennyiségű vízben forrald fel és kb. 20 perc alatt, kis lángon főzd puhára! Ízesíts ízlés szerint. Keverhetsz hozzá párolt zöldséget, de levesbe betétnek is kiváló.
 
Írta: Mudra-Nádas Linda
 
Forrás: antalvali.com; napidoktor.hu; www.hazipatika.com


Kapcsolódó cikkek

Téma: Táplálkozás
A kollagén egy fehérje, melynek legalább egy tucatnyi különböző típusa fordul elő az ember szöveteiben, főként a kötőszövetekben. Legújabban a kozmetikai ipar kapta fel, mint a bőr fiatal, üde kinézetének megőrzőjét.
Téma: Táplálkozás
Téma: Táplálkozás
Vaisnava etikettről szóló sorozatunk újabb részében Lehóczky Edit, vaisnava jógamester szakos hallgató vezet be a vaisnava főzési szokások rejtelmeibe
Egyéb cikkek

Téma: Érdekességek
Vizsgálható-e tudományos eszközökkel a reinkarnáció? Lélekvándorlásról szóló cikksorozatunk 3. részében a tudomány és a spiritualitás határmezsgyéjén járunk. Részlet Szijártó Rita Éva szakdolgozatából.
Téma: Jóginterjúk
Hogy az Új Évi fogadalmak ereje kitartson, arról kérdeztük a jógaoktatókat, mit az eredményesség titka.
Téma: Filozófia
Bakaja Zoltán a jóga fogalmát definiálja a Bhagavad-gítá versei alapján. A 6. fejezet 2. verse a jógát a szannjászával, az aszketizmussal, a világtól való elfordulással, lemondással felelteti meg.
Kereső
Ászana kereső
A test helyzete:
Törzs és (támasztó) láb viszonya:

vagy
BHF Tanfolyamok
» Senior jóga tanfolyam
Senior jóga tanfolyam Hortobágyi Gabriella 2017.03.22.

                                                       Senior jóga tanfolyam

Elkezdeni jógázni bármely életkorban lehetséges! A rendszeresen végzett kíméletes jógagyakorlatok segítenek megelőzni a betegségek kialakulását, sőt még a már meglévő betegségek gyógyításában is hatékonyak lehetnek, megfiatalítják és rugalmassá teszik a testet. A jóga az egyik legősibb tevékenység arra, hogy a lehető legtöbbet tehessük önmagunkért.

» Filozófiai istentan
Filozófiai istentan nandagopa 2017.02.14.

FILOZÓFIAI ISTENTAN

A korábbi jelentős érdeklődésre való tekintettel a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola ebben a félévben is nyitott kurzusokat hirdet. Ennek keretében az érdeklődők részvételi díj ellenében, tanfolyami jelleggel hallgathatják a levelező oktatás kiválasztott kurzusait. 

» Bhagavad-gítá
Bhagavad-gítá nandagopa 2017.02.14.

BHAGAVAD-GITÁ

A korábbi jelentős érdeklődésre való tekintettel a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola ebben a félévben is nyitott kurzusokat hirdet. Ennek keretében az érdeklődők részvételi díj ellenében, tanfolyami jelleggel hallgathatják a levelező oktatás kiválasztott kurzusait.

 

Bhagavad-gítá 7-12. fejezet – A Gítá középső hat fejezetét a mű szívének tekintik, mert – sok más bölcsesség mellett – itt esik legtöbb szó a bhakti-jógáról, a szeretet és odaadás művészetéről.  

» Védikus asztrológia tanfolyam
Védikus asztrológia tanfolyam Rághava Dásza 2015.04.14.

VÉDIKUS ASZTROLÓGIA ALAPTANFOLYAM 


» Kezdő jóga tanfolyam
Kezdő jóga tanfolyam Baranyai Gyöngyvér 2015.01.28.

A JÓGA

» Meditáció és önismeret
Meditáció és önismeret Baranyai Gyöngyvér 2015.01.28.

MEDITÁCIÓS ÉS ÖNISMERETI TANFOLYAM

» Haladó jóga tanfolyam
Haladó jóga tanfolyam Szabad Gábor 2014.01.07.

A JÓGA