Vegák kaviárja
Téma: Életmód

Mielőtt bárki a szívéhez kapna, nem az ára miatt hasonlítom az amarántot a kaviárhoz, bár nem a legolcsóbb a gabonák között. Már csak azért sem, mert nem is annyira gabona, mint inkább mag és zöld növény. Levelei a spenóthoz hasonlóan fogyaszthatók főzelék, vagy leves formájában; az "álgabona" gúnynevet pedig azért kapta, mert magja - a kenyérgabonákéhoz hasonlóan - kiváló puffasztva, pirítva, pattogtatva. Készíthetünk belőle köretet, kását, krémlevest, lisztjéből (magas keményítő tartalma miatt) süthetünk kenyeret; használhatjuk bundázásra és semleges íze miatt akár süteményt is süthetünk belőle.
 
A disznóparéj néven is ismert növény annyira értékes, hogy szinte nem is lehet róla rosszat mondani, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a NASA felvette az űrhajósoknak összeállított élelmiszerek listájára. És ha az űrhajósoknak megfelel, nekünk jógiknak sem lehet semmi kifogásunk ellene. Sőt, a nyers mag fehérjéinek biológiai értéke magasabb még a legközismertebb fehérjeforrásénál is, ami hőkezeléssel még tovább fokozható, így nagyon hasznos lehet a vegetáriánus táplálkozás részeként. 
 
Szénhidráttartalma kisebb, a fehérje-, zsír-, rost- és ásványianyag-tartalma azonban jóval nagyobb, mint a hagyományos gabonaféléké. Szakirodalmi és hazai mérési adatok szerint az amarántmag lisztje a búzalisztnél kétszer-háromszor több lizint (ez egy esszenciális aminosav, amely az izomépítésben és regenerációban fontos szerepet játszik, jó hatású érelmeszesedés ellen, és gátolja a rákos sejtek kialakulását), ötször több vasat, hétszer több kalciumot, négyszer több cinket tartalmaz, s nagy a magnéziumtartalma is (Léder, 1998, Szőcs, 1995). Nem véletlen, hogy az inkák és az aztékok már 5-6000 évvel ezelőtt is termesztették, testi és lelki erőt fokozó növénynek tartották.
 
Szerencsés körülmény, hogy az amarántot lisztérzékenyek is fogyaszthatják, mert fehérjéje gluténmentes, nem tartalmaz gliadint.
 
És hogy mi köze a kaviárhoz? Készítsd el a következő receptet, és rájössz magad is!
 
A megmosott amaránt magot dupla mennyiségű vízben forrald fel és kb. 20 perc alatt, kis lángon főzd puhára! Ízesíts ízlés szerint. Keverhetsz hozzá párolt zöldséget, de levesbe betétnek is kiváló.
 
Írta: Mudra-Nádas Linda
 
Forrás: antalvali.comnapidoktor.huwww.hazipatika.com


Kapcsolódó cikkek

Téma: Életmód
Melyik nővel nem fordult elő, hogy egyik napról a másikra elment a kedve egy remek programtól. Miért? Szeszélyből? Miért működik másként a nő?
Téma: Életmód
A mai kultúra és tömegmédia nagyon is a külcsín, a megjelenés irányába vitte a figyelmünket, sokszor azt a benyomást keltve, hogy ha csinos vagy és jól nézel ki, akkor boldog és sikeres leszel, ha pedig valamiért nem nézel ki olyan jól, akkor nem lehetsz boldog és nem érhetsz el semmit az életben.
Téma: Életmód
Természetesen egy ilyen kialakult problémakört (ami pár év alatt gyakori hátfájdalmakhoz és a porckorongok deformálódásához vezethet) több oldalról és individuálisan kell megközelíteni, de emeljünk ki most egy részletet, amivel szinte mindenkinek problémája van. Ez pedig a csípőhajlító izmok megrövidülése.
Egyéb cikkek

Téma: Gyakorlás
írta: Medvegy Gergely
Téma: Kipróbáltuk
a hennázás misztikus élménye
Téma: Gyakorlás
Teljes testet átmozgató ászanasor a már kialakult csontritkulásra, 90 percben

Sorozatunk bejező cikkét olvashatjátok.
Kereső
Ászana kereső
A test helyzete:
Törzs és (támasztó) láb viszonya:

vagy
BHF Tanfolyamok
» Senior jóga tanfolyam
Senior jóga tanfolyam Hortobágyi Gabriella 2017.03.22.

                                                       Senior jóga tanfolyam

Elkezdeni jógázni bármely életkorban lehetséges! A rendszeresen végzett kíméletes jógagyakorlatok segítenek megelőzni a betegségek kialakulását, sőt még a már meglévő betegségek gyógyításában is hatékonyak lehetnek, megfiatalítják és rugalmassá teszik a testet. A jóga az egyik legősibb tevékenység arra, hogy a lehető legtöbbet tehessük önmagunkért.

» Rámájana
Rámájana nandagopa 2017.02.14.

RÁMÁJÁNA

A korábbi jelentős érdeklődésre való tekintettel a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola ebben a félévben is nyitott kurzusokat hirdet. Ennek keretében az érdeklődők részvételi díj ellenében, tanfolyami jelleggel hallgathatják a levelező oktatás kiválasztott kurzusait.

» Filozófiai istentan
Filozófiai istentan nandagopa 2017.02.14.

FILOZÓFIAI ISTENTAN

A korábbi jelentős érdeklődésre való tekintettel a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola ebben a félévben is nyitott kurzusokat hirdet. Ennek keretében az érdeklődők részvételi díj ellenében, tanfolyami jelleggel hallgathatják a levelező oktatás kiválasztott kurzusait. 

Filozófiai istentan – A kurzus segít áttekinteni és megérteni a védikus hagyomány istenképét. Megismerhetjük az isteni inkarnációk kategóriáit, a tíz legjelentősebb avatár kedvteléseit, valamint a jelentősebb félisteneket.

» Bhagavad-gítá
Bhagavad-gítá nandagopa 2017.02.14.

BHAGAVAD-GITÁ

A korábbi jelentős érdeklődésre való tekintettel a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola ebben a félévben is nyitott kurzusokat hirdet. Ennek keretében az érdeklődők részvételi díj ellenében, tanfolyami jelleggel hallgathatják a levelező oktatás kiválasztott kurzusait.

 

Bhagavad-gítá 7-12. fejezet – A Gítá középső hat fejezetét a mű szívének tekintik, mert – sok más bölcsesség mellett – itt esik legtöbb szó a bhakti-jógáról, a szeretet és odaadás művészetéről.  

» A Védikus világkép
A Védikus világkép nandagopa 2017.02.14.

A VÉDIKUS VILÁGKÉP

A korábbi jelentős érdeklődésre való tekintettel a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola ebben a félévben is nyitott kurzusokat hirdet. Ennek keretében az érdeklődők részvételi díj ellenében, tanfolyami jelleggel hallgathatják a levelező oktatás kiválasztott kurzusait. 

A Védikus Világkép: hogyan mutatja be a védikus irodalom az univerzum felépítését, annak lakóit, valamint a kozmikus időciklusokat?

Előadó: Dr. Schnitchen Csaba (Száksi-gopála Dásza).

» Védikus asztrológia tanfolyam
Védikus asztrológia tanfolyam Rághava Dásza 2015.04.14.

VÉDIKUS ASZTROLÓGIA ALAPTANFOLYAM 


» Kezdő jóga tanfolyam
Kezdő jóga tanfolyam Baranyai Gyöngyvér 2015.01.28.

A JÓGA