Az önmegismerés a személyiségfejlődés alapja
Téma: Filozófia

Minden ember boldogságra vágyik. Így vagy úgy, tetteinknek a fő mozgatórugója is ez az ösztönzés: „Megtalálni azt az állapotot, élethelyzetet, amelyben kiegyensúlyozottak és boldogok lehetünk”. Bár számtalan erőfeszítést teszünk e cél érdekében, mégis a törekvéseink ellenére marad bennünk valami hiányérzet, valami megfoghatatlan vágy önmagunk beteljesítésére. Még akkor is, amikor látszólag minden rendben van, gyakran állunk értetlenül önmagunk érzései előtt: „Sikeres vagyok, pályám felfelé ível, nincsenek anyagi gondjaim és így tovább…, mégis valami hiányzik az életemből”. Valami, amit a környezetemben eddig nem találtam meg, de amelynek a létezésében mindig biztos voltam, csupán nem tudtam, hol keressem.”

Ez a hiányérzet ösztökél bennünket arra, hogy elkezdjünk kutatni végső boldogságunk forrása után. Személyiség-, illetve képességfejlesztő tankönyveket vásárolunk, vagy ilyen témájú kurzusokat hallgatunk, s lázasan kijegyzetelünk minden szót, mintha közöttük lelnénk meg azt a varázsigét, amely majd mindent megold. A kedves olvasó a megmondhatója, hogy ilyen irányú törekvéseinek nagy része mindezidáig, valószínűleg sikertelennek bizonyult. Hogy miért? Mert ott és olyan formában – ahol és amitől személyiségünk, illetve képességeink átütő fejlődését, önmagunk tényleges megismerését vártuk – mindez nem található.

A külvilág elbűvölő pompája, anyagi értékei és élvezhető ajándékai nem adhatnak sem elégedettséget, sem pedig komoly, tartós boldogságot, s önmagunk megismeréséről is inkább csak eltereli a figyelmünket.

Meg kell értenünk, hogy hiányérzetünk, valamint gyakori elégedetlenségünk oka az, hogy nem ismerjük igazán önmagunkat, életünk tényleges értelmét, és célját. Mindaddig, amíg pusztán a külvilág kínálatát „mazsolázgatva” kutatunk a boldogság után, s nem indulunk el egy belső úton, az önmegvalósítás útján önmagunk felkutatására, addig csak kiábrándultság és állandó szomj kíséri mindennapjainkat. Ezt a szomjat az anyagi vágyaink természete okozza, amely olyan, mint a tűz. Lángol, egyre jobban éget, s felizzít.

Belső utakon menedéket találva fő célunkká válhat önmagunk felismerése, tényleges érdekeink megtalálása. Megérthetjük személyiségünk működését, bizonyos tulajdonságaink kialakulásának okait, illetve továbbfejlődésünk lehetőségeit. Mindezt azonban kizárólag egy lelki, valódi énünkkel kapcsolatos folyamat eredményezheti.

Legtöbben bele sem gondolunk, hogy mit is jelent megismerni önnön személyiségünket. Sokszor, életünk egy-egy kritikus helyzetében feltárulnak előttünk olyan, korábban nem ismert tulajdonságaink, amelyek meglepetéssel vagy megdöbbenéssel töltenek el bennünket.

A védikus kultúra, s India lelki élettel és személyiségfejlesztéssel kapcsolatos ősi szentírásai egy alternatív irányt javasolnak azokkal a látszatmegoldásokkal szemben, amelyek szerint „az életünk akkor lesz sikeres, ha jó üzletemberekké válunk”, vagy „ha hatékonyak leszünk”, „ha megtanuljuk minden percünket értékesen, eredményesen kihasználni” stb. Természetesen az ilyen jellegű képzések is hasznosak lehetnek, de ha nem foglalkozunk azzal, hogy kik is vagyunk valójában, s hogy miképpen hozzuk felszínre a természetünk részeként bennünk szunnyadó jó tulajdonságainkat, akkor csupán soha partot nem érő hajóként bolyonghatunk majd az életünk óceánján. A Bhagavad-gítá és sok más védikus írás szerint ezt a célt azáltal érhetjük el, hogy egy tudományos folyamat, énünk analitikus tanulmányozása által megpróbálunk egyre közelebb kerülni saját lényegünkhöz. Ennek két fő fázisa van:

1.) Az első, hogy megértjük melyek azok az eredetileg  hozzánk nem tartozó tulajdonságok, amelyeket csupán „ránk ragasztottak” vagy „magunkra ragasztottunk” annak érdekében, hogy beleilleszkedjünk a környezetünkbe.

2.) A második fázis pedig az, hogy felfedezzük azokat a jellemvonásainkat, amelyek eredendően hozzánk tartoznak, s amelyek hozzájárulhatnak eredeti, örök lelki békénk, harmóniánk megtalálásához.

Egy ősi indiai tanmese beszámol egy királyról, aki nagyon szerette a művészeteket, s pártolta is mindegyiket képességei szerint. Udvari szobrásza egy nap faragott egy csodálatos kőelefántot, amelynek csodájára járt az egész birodalom. Eltátotta száját a király is a nagy csodálkozásában, s olthatatlan vágya támadt arra, hogy ő is megtanulja a kőfaragás gyönyörű mesterségét. Megkérte udvari szobrászát, hogy tanítsa meg a kőfaragásra, de főleg arra, hogyan kell ilyen szépséges elefántot faragni. Meg is állapodtak abban, hogy másnap kora reggel a király ellátogat a mester műhelyébe, ahol a szobrász átadja neki az elefántfaragás ősi titkát. Így is lett. A király egész éjjel egy szemet sem aludt, oly nagy izgalommal töltötte el az alkotni vágyás öröme. Már napkeltekor ott kopogtatott a szobrászműhely ajtaján. Az ajtó kisvártatva kitárult, s odabentről a szobrász tekintett kíváncsian kifelé. Látszott rajta, hogy már jó néhány órája talpon van, s keményen dolgozik a következő mesterművén. A terem közepén saját munkája mellett ott ált egy hatalmas kőtömb, amelyet a királynak szánt, hogy az kifaraghassa belőle a saját elefántját. A király alig várta, hogy a nagy titok birtokába jusson. Kérve kérte a mestert, hogy tanítsa meg az elefántfaragásra. A szobrász méltóságteljesen, mint aki nagy életigazságot készül átadni, így szólt.

– Kedves királyom! Átadom neked a legnagyobb bölcsességet, amelyet a szobrászok generációitól hallottam, s amelyet én magam is nap, mint nap alkalmazok munkám során. Itt ez a kőtömb, ó, király, neked szántam! Ezen kell megfizetned a tanulópénzt, minden verejtékeddel, tiszta vágyaddal, őszinteségeddel és kitartásoddal. Most tehát a feladatod – és ez a titkok titka is egyben –, hogy faragj le mindent a kőtömbből, ami nem elefánt. Így, ha kitartó vagy és őszintén törekszel, gyönyörű elefántot faragsz majd magad is.

A király először meghökkent a „nagy titok” hallatán, mivel azonban őszinte volt, munkához látott és saját korlátait (büszkeség, hamis ego, lustaság stb.) feladva megfaragta az elefántot, amely ha lehet, még szebb lett, mint a szobrász alkotása. Mindemellett a munka közben megtalálta önmagát is, mert megértette, hogy a hatalom, a pénz és az alattvalók imádata nem teheti elégedetté az embert, csak az, ha önmaga eredeti értékeit felszínre hozva, csak az igazán fontos dolgok felé fordítja tekintetét.

Így nekünk is meg kell értenünk, hogy mi az, ami „nem elefánt”, ami nem tartozik az igazi énünkhöz, s mi az, ami ténylegesen Mi vagyunk …, az örök, tudással és boldogsággal teli halhatatlan lélek.

írta: Dr. Tóth-Soma László
 


Kapcsolódó cikkek

Téma: Filozófia
I. 27. sūtra fordítás és magyarázat 1.
Gaura Krisna Dásza írása
Téma: Filozófia
Téma: Filozófia
A védikus hagyományok szerint, eredetileg amikor egy tanuló elhatározta, hogy a guru āśramjába költözik azért, hogy elkezdje a lelki tökéletesség felé vezető életét, el kellett fogadnia bizonyos alapelveket, illetve gyakorlatokat ahhoz, hogy alkalmassá váljon erre.
Egyéb cikkek

Téma: Érdekességek
Vannak, akik számára magától értetődő alapigazság, mások hevesen tiltakoznak ellene. Cikksorozat a reinkarnáció tapasztalati bizonyítékairól Szijártó Rita Éva szakdolgozata alapján.
Téma: Jóginterjúk
Tapasztalt jógaoktatókat kérdeztünk.
Téma: Jógafajták
Kíméletes jóga frissen szült anyáknak. Vidák Vénusz baba-mama jógaoktató írása
Kereső
Ászana kereső
A test helyzete:
Törzs és (támasztó) láb viszonya:

vagy