Az élet nyugati értelme
Téma: Filozófia
Rafael: Az athéni iskola

Az élet, illetve a létezés értelmének kutatása, illetve ez után érdeklődés nem csak egy általános filozófiai kérdés. Konkrét hétköznapi egzisztenciális kérdés is egyben, hiszen az emberi élet, a létezés céljával, jelentőségével és értelmével összefüggő „kereső hajlam” az emberi élet minden szintjén hajtóerőként viselkedik. S ha erre irányuló kutatások nem találnak (akár valós, akár téves) válaszokat, gyakorlatilag könnyen, mondhatni törvényszerűen cselekvőképtelenné válhat az ember mind fizikai, mind pedig mentális és érzelmi értelemben. A célba ért életértelem-kutatások és a vélt célba érések viszont hatalmas energiát biztosítanak az egyéni, illetve társadalmi szinten, s azt hiszem, nem túlzás azt mondani, hogy az emberiség fejlődésének nagy állomásai is közvetlenül vagy közvetve kapcsolatban vannak e folyamattal.

Nem véletlen, hogy az emberiség történelmének kezdete óta talán ez a leginkább kutatott, vitatott és leggyakrabban feltett kérdés: Mi az élet értelme?
 
Az, hogy az elméleti és gyakorlati tudományok területén is a mai napig folyamatosan zajlik ez a kutatás, azt sejteti, hogy a válaszok, amelyeket ezekkel az eszközökkel eddig találtunk, az idő egy pillanatában megkérdőjeleződtek, mert nem váltották be teljesen a hozzájuk fűzött reményeket.
 
A védikus irodalom ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy az elért eredmények – számos értékük és hasznuk mellett – nem oldják meg a születés, a betegség, az öregség s a halál, tehát az elmúlás, az emberi élet minden szintjén megvalósuló ideiglenesség problémáját, amely szüntelenül beárnyékolja az emberek boldogságkeresését. Törvényszerűnek tűnik, hogy ez az ideiglenesség minden olyan cél elérésére való törekvést beárnyékol, amely az ideiglenes fizikai világhoz fűződik.
 
Az életértelem-kutatások szorosan összekapcsolódnak az emberek boldogságkeresésével. Annyira, hogy legtöbbünk kizárólag olyan életértelmet tud elképzelni, vagy elfogadni önmaga számára, amely rövidebb vagy hosszabb távon, valamilyen módon boldogságot ad. Ez a hozzáállás azonban nagy akadályt jelent a megfelelő irányban való elinduláshoz, hiszen az énközpontúság – kevésbé kedvelt nevén az egoizmus – megakadályozza az embert abban, hogy önmagán kívül igazán mást is észrevegyen.
 
A teljesség igénye nélkül tekintsünk át néhány jelentős filozófiai megközelítést, valamint tapasztalati és elméleti tudományos nézőpontot, amelyek az elmúlt évezredek életértelem-kutatásai során kialakultak.
 
A platonisták szerint az élet értelme a tudás legmagasabb szintjének megszerzésében rejlett, mely idea nem más, mint az Istennek, illetve magának az isteni tudásnak az árnyéka, amelyből e világban minden jó és igazságos dolog haszna és értéke származik. Az ember létezése során köteles az Istent követni, de senki nem lehet sikeres ebben a törekvésben az igazi tudáshoz hozzásegítő filozófiai érvelés nélkül.
 
Arisztotelész Nikomakhoszi etika című művében kijelenti, hogy mindennek (így az életnek, illetve a létezésnek, s benne a cselekedeteinknek is) célja van, és ez a cél a jó: „Ha mármost egyáltalán van olyasvalami végcélja cselekedeteinknek, amit önmagáért akarunk, minden egyebet pedig csak érte, azaz nem minden dolgot valami másért választunk [...] világos, hogy ez a jó, és a legfőbb jó.
 
A cinikus filozófusok szerint az élet célja, hogy erényes, a természettel összeegyeztethető életet éljünk. Számukra a jó élet nem az érzéki örömökön nyugvó boldog élettel volt egyenértékű, hanem inkább a megkötöttségtől, a fizikai és szellemi értelemben vett rabságtól mentes életet jelentette. Ezt ők többek között a fizikai és társadalmi korlátoktól és kötöttségektől való teljes elszakadással és lemondással próbálták elérni. Ide illik Antiszthenész elhíresült mondása, miszerint „Szívesebben bolondulnék meg, semmint gyönyört érezzek”. Ma már a cinizmus leginkább pejoratív értelemben használatos. Olyan személyek nézeteire utal, akik szerint kizárólag önös érdekek mozgatják az embereket, és nem hajlandók az emberi őszinteségre, erényre és altruizmusra építeni.
 
Az ókori hedonizmus nézeteinek alapja az élvezetek, követői ezt teszik meg minden cselekvés csúcspontjának és az élet értelmének. Tanításuk szerint az ember legfőbb érdeke, s minden törekvés egyedül igaz célpontja az élvezet kell, hogy legyen. Míg az epikureus iskolájuk a gyönyört fájdalommentességként, zavartalan testi és szellemi állapotként definiálták, addig a kürénéi hedonisták a konkrét és jelen pillanatban létező élvezetet fogadták el gyönyörnek, s így az élet értelmének. Sem a múltbeli dolgok kellemes emlékét, sem pedig a jövőbeli esetleges gyönyöröket nem tekintették valódi, komolyan vehető boldogságforrásnak.
 
A kürénéi hedonizmus, melynek alapítója Kürénéi Arisztipposz (i. e. 435–370) volt, egy korai szókratészi iskola, mely Szókratész tanításait egyoldalúan mutatta be azáltal, hogy annak csak az egyik oldalát hangsúlyozva kijelentette, hogy a boldogság az erkölcsi cselekedetek egyik vége, és hogy az öröm a legfőbb jó. A küreánusok előnyben részesítették az azonnali kielégülést a hosszú távon elérhetőhöz képest. Diogenész Laertiosz (i. u. 3. század eleje) görög történetíró a következőket írja a kürénéiek gyönyörképzetéről: „[...] és azt állítják, hogy a gyönyör maga a jó, még akkor is jó, ha az a legilletlenebb, leghelytelenebb forrásból, illetve tettekből származik. Ahogy Hippobotus az egyes irányzatokról írott esszéjében velük kapcsolatban mondja, mert még ha a tett abszurd is, [számukra] a belőle származó gyönyör kívánni való és jó.
 
Az Epikurosz (i. e. 341–270) által létrehozott epikureizmus filozófiája szerint a legfőbb jó a mérsékelt örömökben található. Az általa áhított nyugalmas és félelemtől mentes életet (ataraxia) tudással, barátsággal és erényes, mérsékelt élettel szándékozta elérni. Úgy gondolta, hogy a testi fájdalom (aponia) megszűnik a világ működésének és az egyén vágyai határának az ismeretében. „Az élet célja a gyönyör, de nem a romlott erkölcsűek és az életművészek gyönyöre, ahogyan néhány tudatlan ember hiszi, aki nem akar minket megérteni, hanem a testi szenvedés hiánya, és a lelki szenvedés hiánya.” Vagyis a fájdalomtól és félelemtől való megszabadulás a boldogság legmagasabb formája. Az élet epikuroszi értelmezése elutasítja a halhatatlanságot és a misztikumot. Elfogadta a lélek létezését, de úgy tartja, hogy az a testhez hasonlóan halandó. Így nincs halál utáni élet, nem kell félni a haláltól sem, mivel: „A halál nem jelent semmit számunkra; ami felbomlik, érzékelése megszűnik, és amit nem érzünk, semmit nem jelent számunkra.”
 
Időben egy nagyot, a közelebbi múltba ugorva megemlíthetjük még a felvilágosodás filozófiáját, amely némiképpen az életértelem-kutatások szellemiségét is átalakította, új dimenziót nyitva meg előttük. Michel de Montaigne (1533-1592) és René Descartes (1596-1650) a jelenségekkel, történésekkel és ideológiákkal kapcsolatos szkepticizmus szükségességét és a tudás természetének megismerését hangsúlyozta. Benedictus de Spinoza (1632-1677) a világegyetemmel kapcsolatos egységes szemlélet kialakítását sürgette, amely szemléletben Isten és Természet ugyanaz. Ez a nézet egyébként központi elvvé vált a felvilágosodásban Newtontól (1643-1727) egészen Jeffersonig (1743-1826). Ennek az elvnek az égisze alatt kutatta George Berkeley (1685-1753), David Hume (1711-1776) és nagyrészt Immanuel Kant (1724-1804) is a lét és az észlelés közötti kapcsolatot. John Locke (1632-1704) a tapasztalati tudás felsőbbrendűségének hirdetése mellett többek között a törvények és az egyéni jog központba állításával járult hozzá e filozófia kikristályosodásához.
 
Ez az eszmerendszer az európai filozófia és gondolkodás természetét is gyökeresen megváltoztatta, s ez a változás drasztikusan hatott a világ valamennyi gondolkodó iskolájára. Az Isten iránti odaadás és a Neki való alárendeltség eszménye nagyrészt kicserélődött az egyéntől elidegeníthetetlen természetes jogok eszméjével, az értelem lehetőségeivel és felsőbbrendűségével, valamint a szabadság,  egyenlőség és állampolgárság eszméivel. Az e filozófiára épülő liberalizmus pedig az egyén úgynevezett szabadságát tekinti a legfontosabb célnak.
                                 jogapont.hu_az elet értelme
A modern tudomány területéről a szociálpszichológia képviselői által javasolt, széles körben Terror Menedzsment Elmélet érdemes megemlíteni. Megállapítása szerint minden emberi életértelem-választás (ez itt azt jelenti, hogy mi választunk magunknak életértelmet) a haláltól való alapvető félelemből eredeztethető, vagyis akkor történik értékválasztás, ha az segít elmenekülni a halálra emlékeztető körülményektől. Az itt megfogalmazott szubjektív életértelem egyénektől, aktuális önérdektől függő életcél, amely időről időre, a körülmények változásával maga is változhat. Meg kell azonban említenünk, hogy az emberiség életértelem-kutatása ezen túlmutatva általában egy abszolút életértelmet keres, amely mindenre és mindenkire univerzálisan vonatkoztatható, s nem változó.

A neurológiai, ideggyógyászati kutatások elméleti oldala a jutalmazás, az öröm és a motiváció fizikai megjelenését vizsgálja, mint például az ingerületátvitelt, különösen a limbikus rendszerben[1] és a ventrális tegmentális területen[2]. Ha valaki az élet értelmét az örömök maximalizálásában látja, akkor ezek az elméletek leírják, mit kell tenni annak eléréséhez.
 
A szociológia az értéket és az élet értelmét a közösség szintjén keresi, olyan elméleteket létrehozva, amelyek szerint normák, értékek adhatnak értelmet a létezésünknek.
 
Cikkünk második részében a védikus hagyományok által tanított és a védikus társadalom által elfogadott életértelem-lehetőségeket tekintjük át.
 
Szerző: dr. Tóth-Soma László
 
 


[1] Ez a rendszer az agytörzs és a hipotalamusz szabályozása alatt álló ösztönös viselkedések felett gyakorol további ellenőrzést. Fejlettebb emlősöknél gátolhat bizonyos ösztönös viselkedésmintákat, ezzel lehetővé téve a környezet változásaihoz való rugalmasabb alkalmazkodást.
[2] Ventrális tegmentális área: az agytörzs egyik részének, a hídnak a negyedik agykamrához  közel eső területe, amely dopamintartalmú idegsejtcsoportokat tartalmaz. Ezek a sejtek az agy távoli részeibe is eljuttatják üzeneteiket igen hosszú nyúlványrendszerük, a dopaminergpályák révén. A dopamin egy neurotranszmitter, amely a szimpatikus idegrendszer ingerület átadásában játszik szerepet. A szimpatikus idegrendszer a szervezet belső környezetének állandóságát biztosítja, illetve elősegíti az alkalmazkodást.

Felhasznált irodalom:
Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Európa kiadó, Budapest, 1997.
Bhaktivedanta Swami, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam. The Bhaktivedanta Book Trust International, 1992-1996.
Coady, C. A. J.: Distributive Justice: A Companion to Contemporary Political Philosophy. Blackwell Publishing, 199
De Crescenzo, Luciano: A görög filozófia rendhagyó története. Tercium Kiadó, Budapest, 1995
Furley, David J.: Routledge History of Philosophy (Volume II.). Routledge, 1999.
Hársing László: A filozófiai gondolkodás Thalésztől Gadamerig. Bíbor Kiadó, Budapest, 2000.
Kidd, I.: Cynicism. In: The Concise Encyclopedia of Western Philosophy. Routledge, 2005.
Laertius, Diogenes: The Life and Opinions of Eminent Philosophers II.8.8. Aristippus.
Lautner Péter: Kürénéi hedonizmus. Kossuth Kiadó, Budapest, 1995.
Lendvai L. Ferenc – Nyíri Kristóf: A filozófia rövid története. Kossuth Kiadó, Budapest, 1997.
Long, A. A.: The Socratic Tradition: Diogenes, Crates, and Hellenistic Ethics. In: The Cynics: The Cynic Movement in Antiquity and Its Legacy. University of California Press, 1996.
Pyszczynski, Tom: Relationship Between Fear of Death and Political Preferences. In:Medical News Today. 2004.
Pyszczynski, Tom: What Are We So Afraid Of? A Terror Management Theory Perspective on the Politics of Fear. In: Social Research, Vol 71. No.4. 2004.
Reale, Giovanni: A History of Ancient Philosophy: The Systems of the Hellenistic Age. SUNY Press, 1985.
Russell, Bertrand: A History of Western Philosophy. Simon and Schuster, New York,1946.
Sárosi Gyula: Epikuros levele Menoikeusnak. In: Filozófiatörténeti szöveggyűjtemény.Tankönyvkiadó, Budapest, 1966.
Sebestyén Károly: A cinikus filozófia. Farkas Lőrinc Imre Kiadó, Budapest 1994.
Solomon, Sheldon – Greenberg, Jeff – Pyszczynski, Tom: Handbook of Experimental Existential Psychology. Guilford Press, 2004
Turay Alfréd: Filozófiatörténeti vázlatok. Szent István Társulat, Budapest, 1996.

Forrás:
Dr. Tóth-Soma László: Kutatás a létezés értelme után - az önmegvalósítás abszolút dimenziója. In: Tattva,  XVI. évfolyam, 1. szám, Az egészség pillérei, BHF, Budapest, 2013. november, 45-62.

Képek:
http://en.wikipedia.org/wiki/Hedonism
http://en.wikipedia.org/wiki/Cyrenaics
http://www.viewzone.com/TMT.html

 

Kapcsolódó cikkek

Téma: Filozófia
Téma: Filozófia
A védikus hagyományok szerint, eredetileg amikor egy tanuló elhatározta, hogy a guru āśramjába költözik azért, hogy elkezdje a lelki tökéletesség felé vezető életét, el kellett fogadnia bizonyos alapelveket, illetve gyakorlatokat ahhoz, hogy alkalmassá váljon erre.
Téma: Filozófia
Yoga-sūtra I.22. fordítás és magyarázat 1. rész
Dr. Tóth-Soma László
Egyéb cikkek

Téma: Érdekességek
Szijártó Rita Éva vaisnava teológus szakdolgozatában a reinkarnáció tapasztalati bizonyítékai között a regressziós terápiával is foglalkozik.
Téma: Gyakorlás
Hátrahajlító gyakorlatsor a kontakt-jóga kedvelőinek. É. Nagy Zsófia vaisnava jógamester szakdolgozata alapján.
Téma: Ászana sorozatok
A testnek, az izmoknak és az immunrendszernek. Medvegy Gergely összeállítása.
Kereső
Ászana kereső
A test helyzete:
Törzs és (támasztó) láb viszonya:

vagy
BHF Tanfolyamok