Az élet keleti értelme
Téma: Filozófia
Korábbi cikkünkben az élet értelmének a nyugati filozófiai irányzatok és tudomány által megadott meghatározásait mutattam be. Ebben az írásomban a védikus hagyományok által tanított és a védikus társadalom által elfogadott életértelem-lehetőségeket tekintem át.

Az emberi létezés értelméről és céljáról a hinduizmus szentírásrendszere, a Védikus irodalom is részletesen beszél. Eme isteni kinyilatkoztatásokon és szent emberek szakrális közösségeiben továbbgondolt tanításokon nyugvó lételméleti modell az anyagvilágba került ember életében négy emberi értéket létértelmet sorol fel, amiért az emberek nemtől, kortól, társadalmi helyzettől és nemzetiségtől függetlenül szinte mindent megtennének. E négy emberi értékbe valamennyi a nyugati megközelítéseknél felsorakoztatott életcél, illetve életértelem besorolható.

Az első ilyen életcél az anyagi gyarapodásra való törekvés (artha) eszménye. Ez az életcél azon az anyagelvű gondolkodásmódon alapul, amely szerint a jobb anyagi körülmények automatikusan eredményeznek boldogságot ebben a világban. Az érzéktárgyak bűvöletében a boldogságot kutató ember azonban csak kötöttségeket, bilincseket, s a pillanatnyi boldogságot hamar elfeledtető szenvedést talál. A ragaszkodások tárgyainak megszerzéséért tett erőfeszítés fájdalmánál csak egy nagyobb szenvedés-forrás létezik a számára, a megszerzettek elveszítéséből fakadó. Az anyagi gyarapodásra való törekvés a vágyak beteljesítésének címén egyre több vágyat és szubjektív életcélt generál. Ezek az embert könnyen az érzékszervek szolgájává tehetik, ami után már az evésen, alváson, védekezésen és a szaporodáson kívül gyakorlatilag képtelenné válik más, magasabb rendű életcélok felé fordulásra.

A második lehetséges életcél az úgynevezett erkölcsös életvitel (dharma) pusztán önmagában, amely a Védák erkölcsi tanításaival és a természet törvényeivel való összhangban élést jelenti. Az erkölcsös életvitel önmagában boldogságforrás lehet, hiszen a bűntelen élet viszonylag könnyű, mentálisan és érzelmileg kevésbé terhelt életet és gondolatokat jelent. Az ilyen élet, amelyet a dharma elveihez (lemondás, tisztaság, kegyesség és igazmondás) történő ragaszkodás jellemez, nem feltétlenül mentes a tragédiáktól, ugyanakkor tartást és belső örömöt ad az embernek. A dharma életcélként való követésének ez a boldogság az alapja, s mint ilyen, még mindig énközpontú. A védikus irodalom kijelenti, hogy a dharma önmagában nem lehet a végcélja egy emberi életnek. A dharmikus élet minden ember számára javasolt és követendő, azonban ez csupán eszköz egy magasabbrendű cél, a lelki tudat eléréséhez.                                  érzékiség - káma

A harmadik életcél, amely szorosan kapcsolódik az előző kettőhöz, a közvetlen érzéki élvezet (káma). Életcélként történő megfogalmazásának az alapja az ember fizikai testével való azonosulása. Ennek a testtel való azonosulásnak az oka az élőlény önmaga eredeti lelki természetéről szóló tudatlansága. E hamis egónak (ahankára) a következménye az, hogy az ember a saját érdekeit az anyagi test és az érzékszervek úgynevezett érdekei szerint határozza meg, így a boldogságot, melyre természetéből adódóan vágyik, a külvilág érzéktárgyainak fizikai megtapasztalásától reméli. Ez a tapasztalat azonban lehet élvezetes, de szenvedést okozó is, főleg akkor, ha a reményeinket nem, vagy nem a terveink szerint tölti be.

Ha valaki az érzéki élvezet rendszeres aktív tapasztalását követően megérti, hogy a hőn áhított boldogságot ezen a módon minden erőfeszítése ellenére sem sikerült elérnie, s hogy az anyagvilágban tapasztalható szenvedéseket sem sikerült kiküszöbölnie, akkor elkezdhet vonzódni az anyagi világban tapasztalható szenvedésektől végső megszabadulás, a születés és a halál körforgásából (szamszára) történő kiszakadás (moksa) eszményéhez. Tekintettel arra, hogy a hindu hagyományok az anyagvilágban tapasztalható boldogságot a szenvedések időleges csökkenésének, pillanatnyi megszűnésének tekintik, a végső felszabadulás e személyek számára a tökéletesen boldog állapotot jelentheti. Ez a törekvés, bár túlmutat a fizikai világon, még mindig „evilágból motivált”. Ennek a gondolkodásnak gyakorlatilag az anyag tagadása és nem a transzcendens elfogadása az alapja. Mindezek mellett a védikus irodalom szerint „a felszabadulás az élőlény állandó helyzete örök formájában, melyet akkor nyer el, amikor elhagyja a folyton változó durva és finom anyagi testeket.” Ha valaki nincs felszabadult helyzetben, számára a felszabadulás útja követendő, de nem a szenvedések megszüntetése, hanem önmaga eredeti lelki helyzetébe való visszatérése érdekében.

A fent említett négy emberi életcél mindegyike szubjektív életcél, amelyek az ember éppen aktuális testi önazonosításán alapulnak. (a testi önazonosítás változatairól itt olvashatnak bővebben). Szubjektív életcélok, hiszen egyénektől, aktuális önérdektől függő életcél, amely időről időre, a körülmények változásával maga is változhat. Ha változik az önazonosítás jellege, vagy változnak a körülmények, akkor változik maga az életcél is.

Az ötödik út, avagy az abszolút életértelem-kutatás lehetőségei
                                     szerzetes
A hindu szentírások megmagyarázzák, hogy azoknak az emberek számára, akik megértették e szubjektív életcéloknak és az anyagi szinten zajló boldogságkeresésnek az ideiglenes és felszínes jellegét, azok számára az artha, dharma, káma és moksa ösvényein túl létezik egy ötödik út, amelyet az ötödik emberi értéknek tekintenek (panycsama-purusa-artha).

Az ötödik útra való rálépés követelménye az, hogy az ember felismerje az általa elfogadott téves önazonosságokat, s ezeken túllépve felismerje és értékelje önmaga valódi énjét és tulajdonságait. Ez az ötödik út a létezésünk forrásával, Istennel történő, szeretet általi, s az egyéniséget megőrző összekapcsolódás útja, amelyet egy szóval jógának nevez a védikus irodalom. Ez az út, bár nem ez a közvetlen célja, automatikusan magában foglalja a transzcendentális lélek megismerését és az anyagi létből való tökéletes felszabadulását. Ez az út a teljességbe vezet, amelyben az élőlény visszatér eredeti lelki helyzetébe, kiszakadva a születés és halál ismétlődő körfolyamatából. Az emberi élet és a létezés abszolút célja valójában nem más, mint önmagunk transzcendentális énjének, megismerése, a végső forrással, Istennel való kapcsolatának visszaállítása.

A Legfelsőbbel való összekapcsolódás legfontosabb eszközeit a védikus irodalom részletezi. E számos folyamat és lelki gyakorlat közül a három leginkább hangsúlyos univerzális elem, melyeknek egyidejű gyakorlása javasolt, a következők:
1. az érzékek lemondások általi szabályozása,
2. az önvaló és a transzcendens védikus írások segítségével történő tanulmányozása és
3. a Legfelsőbb Úr iránti odaadás gyakorlása.
Az önmegvalósítás e három eleme, e három folyamat minden hiteles jógairányzatban jelen van valamilyen hangsúllyal, megtisztítva a gyakorlót az ideiglenes természetű életcélokhoz való ragaszkodástól.

Az első folyamat nem más, mint a test (és az érzékszervek), a beszéd és az elme olyan önként vállalt vezeklése, illetve lemondása, amely megtisztítja az ember létét, s csökkenti azokat a megkötöttségeket, amelyek nem engedik őt az anyag dimenzióján túl látni. E kategóriába tartoznak például a korán kelés, a reggeli fürdő, az előírások szerint megtartott böjt, a vegetáriánus táplálkozás, az anyagi javak felhalmozására való hajlamunk feladása, vagy például a szexuális késztetések bizonyos alapelvek mentén történő szabályozása. Mindemellett ide tartoznak a feljebbvalók (szülők, tanáraink) tisztelete, a nekik való engedelmesség, az egyszerűség, az érzékszervek működésében és a cselekedetekben alkalmazott önfegyelem is.

A második folyamat a transzcendentális tudás tanulmányozását és az erről szóló elmélkedést foglalja magában. Az olyan védikus szentírások, mint a Bhagavad-gítá és a puránák, valamint az upanisadok teljes mértékben átitatottak ezzel a tudással, s így képesek oltani a lelki igazságokra vágyó ember szomját. Ennek a tudásnak a fő elemei az eredeti ÉN, a lélek anyagi testtől való különbözősége, örök természete, Isten tulajdonságainak a megismerése, valamint a lélek Istennel való örök, szeretetteljes kapcsolata.
                                   isten iránti odaadás
A fenti két folyamat gyakorlatilag felkészíti a lelki gyakorlót a harmadik elv, az Isten iránti odaadás elvének minőségi követésére. Az Ísvara-pranidhána, vagyis a bhakti folyamata a Legfelsőbb Úr iránti odaadásunk felébresztésének folyamata. Ez Isten odaadó szolgálata, melynek kilenc hiteles eleme közül az első három, Istenről hallani, Istenről beszélgetni és Szent Nevét énekelni, valamint a Reá való emlékezés a legfontosabb. Ez a három folyamat közvetlenül épül az önvaló szentírásokon keresztül történő tanulmányozására, és speciálisan a három együtt az ú.n. náma-dzsapa, vagyis a Szent Nevekről történő mantrameditáció formájában valósul meg. Mindennek az alaphangulata az alázat, a türelem és a hamis tekintélytől való mentesség, melyeket az a megvalósított tudás táplál, amely a gyakorló valódi lelki természetéről szól.

Fontos hangsúlyozni, hogy a felvázolt védikus hagyományokra épülő abszolút létértelem-kép nem nullázza le az emberiség történetében a létértelem-kutatásokkal összefüggően megjelent tudományos és technikai vívmányokat, s az emberi szellem filozófiai kalandozásainak jelentős vonulatait. Következtetése azonban az, hogy ezek akkor adják a legnagyobb jót, ha nem a relatív világhoz kötik az embereket, hanem utat mutatva számukra segítséget nyújtanak önmaguk lelki természetének megismeréséhez és végső forrásuk, Isten odaadó szolgálatához.

Szerző: dr. Tóth-Soma László


Felhasznált irodalom:
Apte, Vaman Shivram: The Practical Sanskrit Dictionary. Motilal Banarsidass Publishers, Delhi, 1965.
Bhaktivedanta Swami, A. C.: Bhagavad-gītā úgy, ahogy van. The Bhaktivedanta Book Trust International, 1996.
Bhaktivedanta Swami, A. C.: Śrī Caitanya-caritāmta. The Bhaktivedanta Book Trust International, 1996.
Bhaktivedanta Swami, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam. The Bhaktivedanta Book Trust International, 1992-1996.
Flood, Gavin: An Introduction to Hinduism. Cambridge University Press, Cambridge, 1996.
Hopkins, Thomas J.: The Hindu Religious Tradition. Dickenson Publishing Company, Inc., Cambridge, 1971.
Monier-Williams, M.: A Sanskrit-English Dictionary. Motilal Banarsidass Publishers, Delhi, 1999.
Tóth-Soma László: Személyiségfejlesztés felsőfokon – felülemelkedés önmagunk és környezetünk korlátain. Lál Kiadó, Somogyvámos 2005.
Tóth-Soma László: Bevezetés a védikus irodalomba (Oktatási segédanyag). Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2009.

A cikk dr. Tóth-Soma László: Kutatás a létezés értelme után - az önmegvalósítás abszolút dimenziója. In: Tattva,  XVI. évfolyam, 1. szám, az egészség pillérei., 2013. november, 45-63. old. feldolgozásával készült a jogapont.hu Online Magazin olvasói részére.

Képek: shutterstock.com, pixabay.com


Kapcsolódó cikkek

Téma: Filozófia
Yoga-sūtra I.7. magyarázat 5. Tízféle bizonyíték, a tudásszerzés további védikus módszerei (pramāṇa)
Téma: Filozófia
Yoga-sūtra I.7. magyarázat 4. A kinyilatkoztatott szentírások tanításai (āgama, śabda)
Téma: Filozófia
Yoga-sūtra I.7. magyarázat 3. A testet öltött élőlények négyféle hiányossága
Egyéb cikkek

Téma: Érdekességek
Hová menjünk, mit csináljunk 2016 januárjában? Íme, néhány tipp...
Téma: Érdekességek
Ájurvéda a szépségápolásban c. sorozatunk legújabb részében a bőr természetes ápolásához kaphatunk praktikus tanácsokat. Horváth Rita szakdolgozata alapján.
Téma: Életmód
A mai kultúra és tömegmédia nagyon is a külcsín, a megjelenés irányába vitte a figyelmünket, sokszor azt a benyomást keltve, hogy ha csinos vagy és jól nézel ki, akkor boldog és sikeres leszel, ha pedig valamiért nem nézel ki olyan jól, akkor nem lehetsz boldog és nem érhetsz el semmit az életben.
Kereső
Ászana kereső
A test helyzete:
Törzs és (támasztó) láb viszonya:

vagy