Szemjóga
Téma: Érdekességek

Közkívánatra írok egy kicsit a szemmel végezhető jógagyakorlatokról, illetve a látás helyreállításának fontosságáról. Ezeket az információkat a legelső jógakönyvemből szedtem, aminek a szerzője T.E. Vasziljev, és 1990-ben adták ki Moszkvában (természetesen oroszul). Szóval akkor:

A szemek számára előírt gyakorlatok általában a szemek bizonyos pontokra történő rögzítéséből, illetve a szemgolyók és a szemhéjak bizonyos típusú mozgatásából állnak. Azt hiszem, mindenki számára egyértelmű, hogy miért fontos a jó látás. A szemjóga-gyakorlatok segítségével helyreállítható az éleslátás, méghozzá attól függetlenül, hogy milyen rendellenességünk van (rövidlátás vagy távollátás). A siker mértéke a gyakorló eltökéltségétől és erőfeszítésétől függ.


Az általános vélemény szerint az időskori látásromlásra nem hatnak a gyakorlatok. Ez nem így van. Természetesen több erőfeszítésbe kerül, mint fiatal korban. Lassúbb lesz a javulás, de kitartó erőfeszítés esetén mindenképpen be fog következni.

A jóga tanításai szerint a szemek használják fel az egész szervezet számára szükséges prána 50%-át. Éppen ezért még a kiváló látással rendelkező jógik is végzik a Trátaka (látás-fixáció) különböző változatait. Ez pedig éppenséggel segít megelőzni az időskori látásromlást.

Ne feledjük, hogy a szemek funkciója szorosan összefügg az egész testünk állapotával, és kifejezetten az idegrendszer, illetve az anyagcsere működésével. Éppen ezért a szemgyakorlatok mellett fenn kell tartani a szervezet általános egészségi állapotát, gyakorolni kell az ászanákat, a pránájámát, méregteleníteni kell és oda kell figyelni a táplálkozásra.

A szemgyakorlatokat naponta kétszer végezzük. Az orrhegy, illetve homlokcsakra nézését, valamint a mozgató gyakorlatokat reggel és/vagy napközben végezzük. A gyertyaláng-nézést jobb este végezni. A váltott közelre-távolra nézést bármikor gyakorolhatjuk. 

Elegendő napi 2x10 percet rászánni. Természetesen, ha van idő akkor többet is lehet gyakorolni. Csak addig gyakoroljunk, amíg jól esik, ne erőltessük túl magunkat. A közel-távolra nézés, a pislogás, szemmasszázs és szemöblítés után bármit lehet csinálni. A többi gyakorlat után 20 percig ne olvassunk, tévézzünk, számítógépezzünk.

1. A szemek ellazítása

Állva, ülve vagy fekve találjunk egy stabil helyzetet. A látómezőben ne legyenek élénken világító tárgyak. Hunyjuk be a szemünket, lazítsuk el a szemhéjakat. Gondolatban simítsuk meg a szemgolyókat a puha-meleg ujjainkkal. Érezzük, ahogy a szemgolyók passzívan fekszenek a szemgödrökben. Az egész testet lazítsuk bele, de főleg a szemeket. A melegség és nehézség után könnyedséget kell érezni, majd a szemből fakadó érzeteknek meg kell szűnnie. Akármeddig fenntarthatjuk ezt az állapotot. A szemgyakorlatok között 20-40 másodpercig, külön vagy a végén 3-5 percig is lehet végezni.

2. A horizont nézése

Üljünk vagy álljunk egyenes háttal. Irányítsuk a tekintetünket a horizontra, vagy bármilyen távoli tárgyra. Ne erőlködve nézzük a tárnyat, hanem "nézzünk át" rajta. Végezzük néhány percig, majd lazítsuk el a szemeket. Fárasztó szemmunka során legalább két óránként ismételjük meg. Mindkettő gyakorlat lazítja, pihenteti a szemeket. 

3. Pislogás

Üljünk szilárd helyzetbe. Gyors egymásutánban hunyjuk be és nyissuk ki a szemünket (pislogjunk). Végezzük 30-60 másodpercig. Lazítsunk.
Hatás: ez a gyakorlat pihenteti a szemeket, és javítja a szemek vérellátását. A további gyakorlatok közben vegyünk fel szilárd ülőhelyzetet, és lazítsuk el a test és az arc izmait. 

4. Orrhegy-nézés (aghócsarí-mudrá)

Nézzünk az orrunk hegyére. Ha a szemizmok mozgékonyak, akkor az orrcimpákat, és a felső ajkunk fölötti bőrt is látjuk. Folyamatosan nézzük, de ne erőltessük a szemünket, és ne pislogjunk. Ne gondoljunk semmire, és ne eresszük le a fejünket. Eleinte 10-20 másodpercig végezzük, amíg el nem kezd könnyezni, később 3-5 percig is tudjuk feszültség nélkül nézni. Utána lazítsunk.

5. Szemöldökcsakra-nézés (szambháví-mudrá)

Emeljök a tekintetet a két szemöldök közé. ha elsőre nem sikerül mindkét szemmel, akkor csukjuk be az egyiket, és nézzünk fel, a szemöldök s az orrnyereg találkozási pontjára, majd a másikkal, végül egyszerre a kettővel. A fej egyenes, nyugodtan, erőlködés nélkül nézünk. Eleinte csak pár másodpercig fog sikerülni. Ebben az esetben ismételjük többször, majd növeljük az időtartamot néhány percre. Ez a gyakorlat a többinél is jobban erősíti az elme koncentrációs képességét, és felkészít a meditációs gyakorlatokra. 

6. Vállnézés

Üljünk egyenes háttal, a fej egyenesen előre néz. Fordítsuk a tekintetünket a jobb vállunkra, és szemléljük figyelmesen. Ne fordítsuk el a fejünket. ha elfáradtak a szemek, akkor pihentessük, utána ismételjük meg. Ugyanígy tegyünk a bal vállal is. E három gyakorlat javítja a szemlencse fókuszálási képességeit és javítja az elme koncentrációját is.

7. Szemkörzés

Üljünk szilárd helyzetbe, egyenes gerinccel és nyakkal. Nézzünk fölfelé és kezdjük el forgatni a tekintetet az óramutatóval megegyező irányba. Eleinte egy folyamatos kört csináljunk egy irányba, utána egyet a másikba. Később elmehetünk 2-3 körig is egy irányba. A fejet ne forgassuk közben. 

8. Szemforgatás 


Ebben a gyakorlatban a látómező egyik szélétől az átellenesig visszük a tekintetet. Föl-le, jobbra-balra, jobb alsó-bal fölső, jobb fölső-bal alsó. Ez egy kör, mindegyik sarokban tartsuk a tekintetet öt másodpercig. Ismételjük 2-5 percig, lazítsunk. Ezek a gyakorlatok erősítik a szemizmokat, ezáltal javítva a fókuszálás képességet. 

Folytatáshoz ide kattints. :)

Írta: Gauranga dász

forrás:http://www.hotashtanga.com
Kép: pixshark.com


Kapcsolódó cikkek

Téma: Érdekességek
Értelmezések a digitális térben, a kereszténységben, a monizmusban és a bhakti filozófiájában
Téma: Érdekességek
A látványfőzések és finomságok mellett egészségügyi méréseken és tanácsadáson vehetsz részt.
Téma: Érdekességek
A lista a ti segítségetekkel is bővíthető, a frissítések miatt pedig többször is érdemes ellátogatni az oldalra.
Ha tudomásotok van hasonló eseményekről, programokról, kérjük, jelezzétek felénk: magazin.bhf@gmail.com
Egyéb cikkek

Téma: Filozófia
Válaszlevél egy kétkedőnek, aki szeretné megtudni, hogy valóságosak-e az istenélmények. Dr. Tasi István (Ísvara Krisna Dásza) cikksorozata.
Téma: Életmód
Gauranga dász osztja meg tapasztalatát és érveit
Téma: Filozófia
...a védikus hagyományban. Bemutatja: dr. Tóth-Soma László.
Kereső
Ászana kereső
A test helyzete:
Törzs és (támasztó) láb viszonya:

vagy
BHF Tanfolyamok
» Senior jóga tanfolyam
Senior jóga tanfolyam Hortobágyi Gabriella 2017.03.22.

                                                       Senior jóga tanfolyam

Elkezdeni jógázni bármely életkorban lehetséges! A rendszeresen végzett kíméletes jógagyakorlatok segítenek megelőzni a betegségek kialakulását, sőt még a már meglévő betegségek gyógyításában is hatékonyak lehetnek, megfiatalítják és rugalmassá teszik a testet. A jóga az egyik legősibb tevékenység arra, hogy a lehető legtöbbet tehessük önmagunkért.

» Filozófiai istentan
Filozófiai istentan nandagopa 2017.02.14.

FILOZÓFIAI ISTENTAN

A korábbi jelentős érdeklődésre való tekintettel a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola ebben a félévben is nyitott kurzusokat hirdet. Ennek keretében az érdeklődők részvételi díj ellenében, tanfolyami jelleggel hallgathatják a levelező oktatás kiválasztott kurzusait. 

» Bhagavad-gítá
Bhagavad-gítá nandagopa 2017.02.14.

BHAGAVAD-GITÁ

A korábbi jelentős érdeklődésre való tekintettel a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola ebben a félévben is nyitott kurzusokat hirdet. Ennek keretében az érdeklődők részvételi díj ellenében, tanfolyami jelleggel hallgathatják a levelező oktatás kiválasztott kurzusait.

 

Bhagavad-gítá 7-12. fejezet – A Gítá középső hat fejezetét a mű szívének tekintik, mert – sok más bölcsesség mellett – itt esik legtöbb szó a bhakti-jógáról, a szeretet és odaadás művészetéről.  

» Védikus asztrológia tanfolyam
Védikus asztrológia tanfolyam Rághava Dásza 2015.04.14.

VÉDIKUS ASZTROLÓGIA ALAPTANFOLYAM 


» Kezdő jóga tanfolyam
Kezdő jóga tanfolyam Baranyai Gyöngyvér 2015.01.28.

A JÓGA

» Meditáció és önismeret
Meditáció és önismeret Baranyai Gyöngyvér 2015.01.28.

MEDITÁCIÓS ÉS ÖNISMERETI TANFOLYAM

» Haladó jóga tanfolyam
Haladó jóga tanfolyam Szabad Gábor 2014.01.07.

A JÓGA