Hiteles tanítómester keresésének 7 pontja
Téma: Filozófia

Megismervén a lelki tanítómester jellemző tulajdonságait többen feltették már nekem azt a kérdést, hogy "Melyik bokorban találhatok egy ilyen mestert?”  Erre a kérdésre válaszomat egészen konkrétan az alábbi pontokban tudom megfogalmazni:

1.) Az első dolog az, hogy hiteles lelki tanítómestert tradicionális tanítványi láncolatokban kell keresnünk! Vannak olyan iskolák, amelynek a gyökerei a tanítványi láncolaton keresztül több ezer évre nyúlnak vissza az ősi Indiába, ahol a jóga kultúrája „megszületett”. Ilyen közegben van a legnagyobb esélyünk arra, hogy a keresésünk sikeres lesz.

2.) Ezek a tanítványi láncolatok a Bhagavad-gítá, az upanisadok, a puránák, és a Jóga-szútrák szellemiségét követik, s azok szattvikus alapú életmódját, illetve transzcendentális tanításaikat életükre vonatkozóan irányadónak tekintik. Bár a legtöbb tradicionális irányzatban e szentírások fontos szerepet kapnak, gyakran azt láthatjuk, hogy az egyes iskolákban ezek hangsúlya a jóga fizikai aspektusához (āsanák, prānāyama gyakorlatok) képest eltérő lehet. Vannak olyan iskolák, ahol viszonylag nagyobb szerepet kapnak a testgyakorlatok, s viszonylag kevesebbet a transzcendentáli tanítások, de jelenlétük az adott irányzatban vitathatatlan.

3.) Nem elég olyan tanítót, vagy irányzatot keresni, ahol felmutatható a töretlen tanítványi láncolat, hanem az is szükséges, hogy a láncolat „jelenkori vége” (amellyel Te találkozol) ugyanazt tanítsa és gyakoroltassa a tanítványokkal, mint amit az ősi gyökereik tanítottak. Előfordulhat az, hogy egy irányzatban a jóga fizikai aspektusa (a gyakorláshoz javasolt ászanák, vagy a légzőgyakorlatok kivitelezésének módja) a kor emberéhez igazodott az évek során (ez egyébként szinte elkerülhetetlen), de ez esetben is ugyanannak a szellemiségnek, illetve lelkiségnek kell áthatnia a tanításokat, amely az adott tanítványi láncolatra jellemző volt. Később felsorolok néhány ilyen irányzatot is.

Szvámi SivanandaGuru Mahésvarándanda

4) Ha találtál ilyen irányzatot, akkor próbáld ki azt, vegyél részt a foglalkozásaikon, beszélgess az adott rendszerben gyakorlókkal, vizsgáld meg, hogy azt tanítják-e, illetve abban a szellemiségben tanítanak-e, amit és ahogyan a láncolatuk évezredeken keresztül tanított, s a tanítók élik-e azt, amit tanítanak? Mindezeket azzal a személlyel kapcsolatban is vizsgáld meg, akit lelki vezetődnek, tanítómesterednek szeretnél elfogadni. Ezeknek az irányzatoknak mindegyikében megvan a tanítvány elfogadásának sajátos jellege, illetve protokollja, erről az adott iskola képviselőitől érdeklődhetsz.

5.) A hiteles irányzatok hosszabb, vagy rövidebb úton, mind az anyagi világból való felszabadulás és a Legfelsőbben való kapcsolatod felelevenítése felé vezetik a gyakorlókat. Ezt ne veszítsd el szem elől. Lehet, hogy a végső transzcendentális cél jellegéről alkotott véleményük más (pl. hogy Isten, végső soron személy-e vagy csupán egy személytelen energia, ami teológiailag egy alapvető kérdés), de a tanításaik és az általuk javasolt sādhana, a dharma útját követve mind a felszabadulás elérését tűzik ki végcélul.

Guru Szvámi RámaHariharánanda Áranja – Krijá-jóga

6.) Ilyen védikus alapokon nyugvó tanítványi láncolattal ténylegesen rendelkező irányzatok közül említsük meg a Magyarországon legismertebbeket (betűrendben):

a.) Himalája jógatradíció
b.) Iyengar jógarendszer
c.) Jóga a mindennapi életben
d.) Krisna-tudatú Hívők Nemzetközi Szervezete (ISKCON) (bhakti-jóga)
e.) Magyar Kriya jóga Egyesület
f.) Satyananda jógarendszer
g.) Sivananda jógarendszer
h.) Vrindávan Gangótri Jógarendszer (ISKCON)

B.K.S. IyengarSzvámí Szatyánanda

7.) Mindezek mellett légy óvatos, előfordulnak olyan esetek a „nézeteltérések és a fizikai világ mámorában való elmerülés” e jelen korszakában, hogy bizonyos iskolák fő képviselője, vagy jelenkori „guruja” védikus alapokon megkérdőjelezhető tevékenységbe kezd, s az olyan intézményekben ahol nincs fölötte a szent személyek egy csoportja, aki “visszahívja” őt a tanítói feladatok ellátásától, akkor ott a rendszer részévé válhat az általa végzett deviáns viselkedés (pl. a hölgy tanítványok szexuális célzatú megközelítése, a nem jógikus viselkedés, a materialista értékek beleintegrálása a jóga folyamatába stb.) Az információáramlás hihetetlen mértékének köszönhetően erről az interneten jó előre tudsz tájékozódni, s így az egyes esetekkel kapcsolatban lehetőséged lesz kérdéseket feltenni az adott irányzat tagjainál. Ez utóbbi azért is fontos, mert manapság a hírek világa sem feltétlenül az igazság szószólója.


Szerző
:
Dr. Tóth-Soma László vallásfilozófus, jóga-meditáció oktató és vaisnava teológus



A szerző guru témájával kapcsolatos magyarázat-részletei a Yoga-sūtra három kötetesre tervezett kiadásának második kötetéből származnak, mely 2015 szeptemberében jelenik meg a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola kiadásában. Az első kötet (az első fejezet fordítása és magyarázata) az info@gaurakrisna.hu e-mail címen megrendelhető.
Internetes forrása és képek: http://gaurakrisna.hu
Reklámkép: Ravi Kanojia fotója, indianexpress.com

 





 



Kapcsolódó cikkek

Téma: Filozófia
Téma: Filozófia
A védikus hagyományok szerint, eredetileg amikor egy tanuló elhatározta, hogy a guru āśramjába költözik azért, hogy elkezdje a lelki tökéletesség felé vezető életét, el kellett fogadnia bizonyos alapelveket, illetve gyakorlatokat ahhoz, hogy alkalmassá váljon erre.
Téma: Filozófia
Yoga-sūtra I.22. fordítás és magyarázat 1. rész
Dr. Tóth-Soma László
Egyéb cikkek

Téma: Életmód
Ájurvédikus nyári ötletek
Téma: Érdekességek
Utazz, ászanázz, fotózz! S oszd meg velünk!
Téma: Gyakorlás
Milyen legyen a hozzáállásunk a nehézséget okozó ászanákhoz? Vizes Tilda, vaisnava jógamester szakos hallgató hamstring nyújtásáról szóló cikksorozatának első részéből ezt is megtudhatjuk.
Kereső
Ászana kereső
A test helyzete:
Törzs és (támasztó) láb viszonya:

vagy
BHF Tanfolyamok
» Senior jóga tanfolyam
Senior jóga tanfolyam Hortobágyi Gabriella 2017.03.22.

                                                       Senior jóga tanfolyam

Elkezdeni jógázni bármely életkorban lehetséges! A rendszeresen végzett kíméletes jógagyakorlatok segítenek megelőzni a betegségek kialakulását, sőt még a már meglévő betegségek gyógyításában is hatékonyak lehetnek, megfiatalítják és rugalmassá teszik a testet. A jóga az egyik legősibb tevékenység arra, hogy a lehető legtöbbet tehessük önmagunkért.

» Rámájana
Rámájana nandagopa 2017.02.14.

RÁMÁJÁNA

A korábbi jelentős érdeklődésre való tekintettel a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola ebben a félévben is nyitott kurzusokat hirdet. Ennek keretében az érdeklődők részvételi díj ellenében, tanfolyami jelleggel hallgathatják a levelező oktatás kiválasztott kurzusait.

» Filozófiai istentan
Filozófiai istentan nandagopa 2017.02.14.

FILOZÓFIAI ISTENTAN

A korábbi jelentős érdeklődésre való tekintettel a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola ebben a félévben is nyitott kurzusokat hirdet. Ennek keretében az érdeklődők részvételi díj ellenében, tanfolyami jelleggel hallgathatják a levelező oktatás kiválasztott kurzusait. 

Filozófiai istentan – A kurzus segít áttekinteni és megérteni a védikus hagyomány istenképét. Megismerhetjük az isteni inkarnációk kategóriáit, a tíz legjelentősebb avatár kedvteléseit, valamint a jelentősebb félisteneket.

» Bhagavad-gítá
Bhagavad-gítá nandagopa 2017.02.14.

BHAGAVAD-GITÁ

A korábbi jelentős érdeklődésre való tekintettel a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola ebben a félévben is nyitott kurzusokat hirdet. Ennek keretében az érdeklődők részvételi díj ellenében, tanfolyami jelleggel hallgathatják a levelező oktatás kiválasztott kurzusait.

 

Bhagavad-gítá 7-12. fejezet – A Gítá középső hat fejezetét a mű szívének tekintik, mert – sok más bölcsesség mellett – itt esik legtöbb szó a bhakti-jógáról, a szeretet és odaadás művészetéről.  

» A Védikus világkép
A Védikus világkép nandagopa 2017.02.14.

A VÉDIKUS VILÁGKÉP

A korábbi jelentős érdeklődésre való tekintettel a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola ebben a félévben is nyitott kurzusokat hirdet. Ennek keretében az érdeklődők részvételi díj ellenében, tanfolyami jelleggel hallgathatják a levelező oktatás kiválasztott kurzusait. 

A Védikus Világkép: hogyan mutatja be a védikus irodalom az univerzum felépítését, annak lakóit, valamint a kozmikus időciklusokat?

Előadó: Dr. Schnitchen Csaba (Száksi-gopála Dásza).

» Védikus asztrológia tanfolyam
Védikus asztrológia tanfolyam Rághava Dásza 2015.04.14.

VÉDIKUS ASZTROLÓGIA ALAPTANFOLYAM 


» Kezdő jóga tanfolyam
Kezdő jóga tanfolyam Baranyai Gyöngyvér 2015.01.28.

A JÓGA