A házasság mint sorsesemény a védikus hagyományokban
Téma: Érdekességek
E cikk témája India lelki kultúrájának, a védikus kultúrának az alapvető felfogására épül. Bár következtetéseimet is főleg e hagyomány kontextusában fogalmazom meg[1], általános értelemben alkalmazom majd őket (társadalmi berendezkedés, vallási hovatartozás, nemzeti énképtől függetlenül), mert, mint ahogy azt látni fogjuk, a felhozott alapelvek és nézőpontok nevesítés nélkül általánosan érvényesek szinte minden olyan társadalomban, ahol az emberek használják a transzcendens fogalmát és gondolkodnak arról.

Nem kívánok ezoterikus magyarázatokba bocsátkozni, hiszen nem ez a célom, csupán szeretném egyszerűen, praktikus módon bemutatni a házasság intézményét mint sorseseményt, s összehasonlítani az erről szóló hétköznapi (modern nyugati) és lelki (vallásos) értelmezések sajátosságait.


Önazonosságunk megközelítései

India már említett védikus hagyományainak tanítása szerint az ember eredeti lénye valami teljesen más – egy örök, anyagon túli entitás –, mint amit az ő ideiglenes anyagi testében játszott szerepe alapján gondolhatnánk róla. Ezt az entitást, egyént nevezzük léleknek (szanszkritul átmá vagy dzsíva).[2]

Természetszerű, hogy azok, akik az efféle gondolkodást magukévá teszik, s akiknek értékrendje e tanításokra épül, kialakítanak egy olyan felfogást önmagukról, amit „lelki/nem anyagi/transzcendentális önazonosítás”-nak nevezhetünk. Azok számára pedig, akik nem így gondolkodnak, magától értetődik, hogy önmagukat a látható, közvetlenül érzékelhető fizikai testükkel, illetve valami módon ezzel összefüggésben azonosítják. Ezt nevezzük „testi önazonosítás”-nak.
A testi önazonosításra jó példa az, amikor valaki önmagára és másokra is a testi adottságai (anna-maja) vagy a cselekedetei (prána-maja), vagy éppen az általa magáévá tett ideológiák (mano-maja) alapján tekint (pl. kövér vagyok, katona vagyok, materialista vagyok stb.), önmagát e felfogások alapján azonosítja, értékeli.

Pusztán ez az önmagunkról alkotott kép meghatározó módon befolyásolja azt, hogy mit gondolunk a testünkről, a családunkról, a társadalomról, az emberiségről, sőt mindezek céljáról és feladatáról.
 
 
Az anyagi test funkciójáról alkotott kép

 
A fent említett kétféle (lelki és anyagi) felfogás közötti különbséget szemléltetve egy kissé sarkítva bár, de általánosan megfogalmazhatjuk azt a gondolatot, hogy az anyagelvű társadalmak felfogása szerint az anyagi test tulajdonképpen nem más, mint az érzéki élvezeteknek, a boldogság keresésének az eszköze. Valójában egy ilyen felfogásra épült társadalom társadalmi és technikai fejlődése sem más, mint a test és az érzékek funkcióinak kiterjesztése, korlátainak kiszélesítése (materializmus).

Ezzel szemben egy lelki kultúrában az emberi testet a megvilágosodás, az önmegvalósítás eszközének tekintik. Így nem lephet meg senkit, hogy az elégedettsége nem mindig van előtérben (teizmus, spiritualizmus). Könnyen belátható, hogy a komoly lelki eredmény elérésének ugyanúgy ára van, mint amikor jelentős anyagi sikert szeretnénk elérni. Különleges anyagi célok dédelgetése esetén is majdnem mindig háttérbe kell szorítani a fizikai test pillanatnyi elégedettségét.

A következőkben egy olyan kultúra házasságfelfogását szeretném bemutatni, amelyben a sorsszerűség és a szabad akarat egy kicsit másként érvényesül, mint ahogyan azt mi megszoktuk, s amely szorosan összefügg azzal, hogy az egyének és a társadalom egésze milyen képet alkotott önmagáról.


Mi a szabad akarat?

Általánosságban fogalmazva, a szabad akarat azt jelenti, hogy valakinek megvan rá a módja, hogy szabadon válasszon két vagy több különböző lehetőség közül. 

Az akaratszabadság kérdése különösen azért nagy jelentőségű és azért vonta magára a filozófia és a vallástudományok figyelmét is, mert olyan területekkel határos, mint az istenhit, a sors és hasonló kérdések.[3] Természetes hát, hogy a házasság és a sorsszerűség témakörében a vallásos gondolkodás is azonnal felbukkan. 

A fentiekben említett kétféle testfelfogásnak (illetve az emberi testhez kapcsolt eltérő funkcióknak) azért van nagy jelentősége, mert az egyén és a társadalom szintjén is alapvetően meghatározza a világhoz, és egyáltalán, más emberekhez fűződő viszonyunkat.

Az embernek természetes tulajdonsága az, hogy boldog akar lenni (ánanda-majo ’bhjászát, Védánta-szútra 1.1.12). Ezt nem lehet, és nem is kell kiküszöbölni. Fontos azonban látnunk, hogy a boldogságra való vágyunk minősége (tehát hogy milyen módon akarjuk elérni azt) a legtöbb helyzetben már eleve meghatározza a tetteinket.

Az embernek mint egyénnek és a társadalomnak mint közösségnek a szerepe abban áll, hogy szabad akaratát használva eldöntse, milyen irányú, milyen minőségű vágyakat részesít előnyben. 

A fenti példára vonatkoztatva tehát szabadon eldönthetjük azt, hogy a test vagy a lelki önvaló érdekei, értékei, illetve igényei szerint vezetjük-e életünket elsősorban. (Ez tulajdonképpen az alapelveinknek és világnézetünknek a megszületését jelenti, amelyben a megfelelő oktatásnak hihetetlen nagy szerepe van.) Az ezt követő döntéseink, bár rendkívül fontosak, sokkal kisebb jelentőségűek. Természetesen az ember egész élete folyamán ismételten újraértékelheti döntéseit, de az életének fő iránya, miután már kialakult, csak ritkán változik – erre a pontra azonban a későbbiekben még visszatérünk.

Megjegyezem, hogy ez a gondolkodásmód nem a kizárólagosságról szól. A védikus felfogás szerint az anyagi test igényei, noha másodlagosak, szintén nagyon fontosak, hiszen a világban megszületve az embernek valahogyan meg kell tanulnia viszonyulni a körülményekhez, s valahogyan a család és a társadalom értékes tagjaként kell funkcionálnia.

Tulajdonképpen erről szól az egész szocializációs és oktatási folyamat, amelyen a személyiségfejlődésünk során keresztülhaladunk. 


A házasság

Ennél a pontnál lép be a képbe a házasság mint sorsesemény, amely talán az emberi élet egyik legjelentősebb választása. A korábban említettek alapján megérthetjük, hogy a gyermekkorban és az ifjúkorban bennünket ért hatások mennyire meghatározzák későbbi döntéseinket. Védikus értelemben véve a sorsunk nem más, mint a korábbi tetteink eredményeként kialakult helyzet. A védikus irodalom ezt az ok-okozati összefüggést a „karma törvényé”-nek nevezi, amellyel kapcsolatban a korábbi tetteink között a jelen életünk személyiségformáló cselekedetei, az általunk választott pl. iskolai képzésben való részvétel, az általunk preferált társaságban való interakcióink, vagy akár – ha már a védikus felfogásról van szó – előző életeink életeseményei mind helyet kapnak.[4] Az, hogy az ezek hatására kialakult (s valljuk meg őszintén, determináltnak tűnő) élethelyzetben hogyan cselekszünk, az már a szabad akaratunktól függ. Erre minden embernek joga van. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy mi az az elv vagy tényező, amely alapján párt választunk. Mi az, ami alapján egy másik embert életre szóló társunkká fogadunk?

Anyagelvű társadalmakban a férfi és a nő közötti vonzódás általában és elsősorban a testi önazonosításon alapul. Ez a vonzódás egyrészt a partner testi adottságaira, másrészt intellektuális és érzelmi beállítottságára irányul, vagyis arra, amit a másik félből tulajdonképpen élvezni tudunk.

Lelki alapú, transzcendentális értékeket szem előtt tartó társadalmakban – amelynek modelljét a védikus írások is leírják –, az egyének gondolkodásának, a társadalom működésének és így a házasságnak is az elsődleges célja az önmegvalósítás.[5] A vallási értelemben vett önmegvalósítás nem más, mint önmagunk és embertársaink lelki természetének megértése és az Istennel való szeretetteljes kapcsolatunk felébresztése. Persze ebben a kontextusban említhetném a keresztény, a zsidó vagy az iszlám házasságot is, amelyekben a lelkiségnek szintén alapvető jelentősége van.

Ezekben a társadalmakban (vagy akár mikroközösségekben) a házasság egy olyan eszköz ennek a célnak az elérésére, amely jellemet formáló életeseményein (pl. gyermeknevelés, házastársak közötti súrlódások vagy éppen örömteli események) keresztül az önzetlenség, a lemondás, a kötelességtudat, a motiválatlan szeretet, az együttérzés stb. tulajdonságait fejlesztheti ki a házastársakban. Valójában tehát sok más funkciója mellett egy nevelő, önmagunkat képző intézményként is funkcionál. Könnyű belátni, hogy a felsorolt tulajdonságok nemcsak az önmegvalósításhoz, hanem egyáltalán a harmonikus emberi élethez is nélkülözhetetlenek.

Látnunk kell, hogy egy házasságban mind az anyagi, mind pedig a lelki aspektus fontos, az anyagi szempontok azonban csupán addig fontosak, amíg segítik a lelki célok megvalósulását, a házastársak szellemi fejlődését. Így anyagi/fizikai szinten természetes, hogy egy házasságban az érzelmi egymásra hangoltság, a várhatóan hasonló anyagi helyzet, a hasonló természet és jövőkép mind nagyon fontosak. Jelentőségük azért is kiemelendő, mert egy magasabb rendű közös cél elérésére tett erőfeszítés közben nagy segítség, ha a házasulandó felek/házastársak nem küzdenek egymással állandóan alapvető kérdésekben, ha érzelmileg elégedettek, s ha anyagi helyzetük a házasság után sem lesz sokkal rosszabb (vagy sokkal jobb), mint amit korábban megszoktak. Ezek mind zavart okozhatnak egy család életében.
 
Folytatjuk…
 
 
 
Szerző: Dr. Tóth-Soma László (Gaura Krisna Dásza)


 
Cikk forrása: Dr. Tóth-Soma László (Gaura Krisna Dásza): A házasság mint sorsesemény a védikus hagyományokban. Tattva: Létkérdés Konferencia 2005-2006. X. évfolyam. Különszám. 2007. 77-87.
http://tattva.hu
 
Képek forrása: adworks.pk
 
 
[1] A védikus jelzőt arra a vallási–társadalmi hagyományra használom, amely felépítését, társadalmi jellegzetességeit, filozófiáját, és többek között vallási gyakorlatát tekintve is India védikus irodalmát (a 4 fő védát, az upanisadokat és az ezek tanításainak szellemiségét képviselő szentírások) követik. Olyan társadalom ez, amely alapvetően, eredeti formájában az úgynevezett ísávászja elvet követi, mely szerint „mindennek a birtokosa és forrása Isten, s az emberi élet célja az Ő megismerése”.
[2] Nem szabad elfelejtenünk, hogy az általunk használt „lélek” (átmá vagy dzsíva) kifejezés nem azonos a pszichológia (lélektan) lélek-fogalmával. A védikus irodalom ez utóbbit inkább pszichológiai megnyilvánulásaink összességének tekinti, amely nem más, mint az anyagi test egy finomabb (finomfizikai) része. A lélek e felfogás szerint még ennél is finomabb, anyagtalan, de transzcendentális tulajdonságokkal rendelkező személyiség.
[3] http://hu.wikipedia.org/wiki/Szabad_akarat
[4] A karma szó a tetteinkre és azok következményeire utal.
[5] Lásd korábban az ún. ísávászja társadalomra való utalást


Kapcsolódó cikkek

Téma: Érdekességek
Téma: Érdekességek
Téma: Érdekességek
Első hallásra elvont, filozofikus embernek gondolhatjuk azt, aki vaisnava teológusnak tanul, miközben ők azt mesélik el magukról, hogy a védikus tudás gyakorlati, és életük mérföldköve, hogy rátaláltak erre az életfilozófiára.
Egyéb cikkek

Téma: Kipróbáltuk
a hennázás misztikus élménye
Téma: Filozófia
Bakaja Zoltán a jóga fogalmát definiálja a Bhagavad-gítá versei alapján. A 2. fejezet 53. verse a jóga és a szamádhi közé tesz egyenlőségjelet.
Téma: Filozófia
Fellegvári Orsolya szakdolgozatában a gaudíja-vaisnavizmus,Patandzsali jógafilozófiája és a théraváda buddhizmus istenképét veszi sorra.
Kereső
Ászana kereső
A test helyzete:
Törzs és (támasztó) láb viszonya:

vagy