Ájurvéda a bőrápolásban
Téma: Érdekességek

Horváth Rita vaisnava jógamester „Ájurvéda a szépségápolásban” c. szakdolgozatában az ájurvéda által használt – külsőleg és belsőleg alkalmazott – alapanyagokat, készítményeket és kezelési eljárásokat mutatja be.
 
 
Az arcbőrápolása a kozmetikában
 
Az ájurvédikus gyógyászati rendszer nagy hangsúlyt fektet a bőr ápolására, szépségének fokozására, amelynek egyik legfontosabb része az arc kezelése. Az alábbi, nyolc lépésből álló terápia mind a három dósának ajánlott.

  1. Tisztítás: első lépésben a bőrre került szennyeződések, az izzadság és a salakanyagok eltávolítása történik. Ennek hatására a bőr felfrissül. Az arcradírozáshoz gyógyfüvekből készítetett porokat használnak, amelyeket folyadékkal összekeverve alkalmaznak. Hatására fokozódik a keringés és üde lesz az arcbőr. A porok szerecsendióból, szantálfából, bazsalikomból, indiai buzérból és korianderből készülhetnek. A folyadék tej, forrásvíz vagy az áloé leve lehet. A szantálfa és a rózsa olaját vegyítve a porokkal, olajalapú lemosót készítenek.
  2. Gyógyfüves gőzölés: hatására a bőr nedvességtartalma nő, javul a keringés, fokozódik a méreganyagok kiürülése. Az illóolajoknak köszönhetően oldódik a feszültség, az elme megnyugszik. Száraz bőr esetén kéthetente ajánlott gőzölni, szantálfa- vagy rózsapor hozzáadásával. Normál vagy zsíros bőrnél a műveletet hetente egyszer javasolt elvégezni. Normál bőr esetén szantálfa- vagy ginzengport kevernek a vízhez, zsíros bőrnél fenyérfüvet vagy rózsaport használnak.
  3. Dörzsölés: mozdulataink legyenek finomak, használjunk pamutot vagy más textilt a művelet végzésekor. Hatására fokozódik a keringés, az arcbőr egészségesen fénylővé válik.
  4. Bőrtápláló maszk használata: eltávolítja szennyeződéseket a bőr mélyebb rétegeiből, hatóanyagtól függően pedig vitaminokkal és ásványi anyagokkal táplálja a bőrt. Nyugtató, gyógyító, fiatalító hatású, segíti a sejtek termelődését. Alapanyagként agyagot használnak, amelyet forrásvízzel, citromlével vagy az áloé levével kevernek össze. Masszírozva is alkalmazzák.
  5. Arcpakolás alkalmazása: jelentős mennyiségű poranyagot használnak arcmaszk formájában, amelyhez zöldség- vagy gyümölcsleveket kevernek. Keringésfokozó és feszesítő hatású. Eltávolítása a bőrről hideg vízzel és textillel történik.
  6. Tonizálás, fiatalítás: rózsavizet és a bazsalikom levét használhatjuk a pakolás maradékának eltávolítására.
  7. Hidratálás: Az összes bőrtípusra alkalmazható. Védi a bőrt a kiszáradástól és a baktériumok elszaporodásától. Az áloé és a vaj is alkalmazható nedvesítőszerként.
  8. Arcpermet használata: tiszta forrásvízből készül. A víz forralásánál ezüst- vagy aranykarikát helyeznek a folyadékba, majd a víz lehűlése után alkalmazzák azt. Hatására megnövekszik a bőr felszívó ereje.

A kezelés végén kívánság szerint kisminkelik a vendéget. A bőr tisztítása és hidratálása minden nap ajánlott, a teljes kezelést pedig hetente egyszer vagy minimum kéthetente javasolt elvégezni. Az arcmasszázs hatásai: tisztítja és táplálja az arc szöveteit, fiatalítja a bőrt, lágyítja az arcvonásokat, rugalmassá és feszessé teszi a bőr rétegeit, ránctalanít, oldja a feszültséget és a stresszt, amely az arcon is nyomot hagy.[1] Az arcmasszázs kivételével a kezelés összes lépése elvégezhető otthoni ápolásként.
 
 
A bőrproblémák külsőleges kezelése az ájurvéda segítségével
 
Az ájurvéda a bőrbetegségeket a dósáknak megfelelően három csoportra osztja. A váta típusú bőrproblémák száraz, pikkelyes, viszkető bőrrel, felpuffadással, székrekedéssel járnak. A szárazság és a szeles idő ront a helyzeten, ellenben nekik kifejezetten jó az olajozás. A pitta típusú bőrbetegségek tünete a vörös színű, gyulladt bőr, amit láz és ingerlékenység kísérhet. A hőség és a legtöbb olaj csak ártalmas ilyen esetben. A kapha típus bőrproblémái felismerhetők a váladékok szivárgásáról, ödémáról, pangásról. A hideg, nyirkos idő és az olajozás csak súlyosbítja a tüneteket. A bőrbetegségek a pittáknál fordulnak elő a leggyakrabban, hiszen ez a dósa képes túlfűteni a vért és ilyen módon irritálni a bőrt. Ez a típus felelős a bőrszínért és a pigmenthiányos betegségekért is.[2]
 
A furunkulus, a karbunkulus és a pattanás, a faggyúmirigyek és a szőrtüsző kivezető csöveinek helyi gyulladása, amelyet a staphylococcus és más baktériumok okoznak. Az ájurvéda a kialakulását belső tisztátalansággal magyarázza, ezért kezelésére belső tisztítást ír elő. A tüneteket a méreganyagok felszaporodása okozza, elsősorban a máj az érintett szerv.[3] Ennek okai között szerepelhet a pitta növelő táplálkozás, a hőség, a meleg fürdők, a stressz, a harag, az elfojtott érzelmek és melegebb éghajlaton a baktériumgazadag környezet. Ebben az esetben ajánlott elkerülni a bőr olajozását, ami alól kivételt jelent a szantálfa és a gardénia olaja, melyekkel a homlokot kenjük be.

Borogatással vagy gyógynövényekből készült pakolással lehet kezelni az érintett bőrfelületet, erre a miatyánkcserje, a katuka, a kurkuma, a festő csülleng és a borbolya javasolt.[4] Fél teáskanál kurkuma egy csipet sóval enyhíti a gyulladást és a hólyagokat.[5]
Jelentősen tudja javítani a bőr állapotát a külsőleg használt ghí (tisztított vaj), amely lehetőség szerint minél állottabb legyen.[6]
Megfelelő gyógymód lehet a sárgabarack leve, amellyel az érintett bőrfelületet lehet bekenni.
Hatásos kezelési mód a zöldcitrom és az uborka leverózsavízzel  egyenlő arányban összekeverve, amit a bőr letisztítása után egész éjszakára a bőrön kell hagyni.[7]
Pattanás, akné kezelésére javasolt a mentakrém használata.[8] A krém a ledarált friss vagy szárított növényből áll, amelynek gyökerét, kérgét, szárát, levelét vagy virágát használják fel, majd vizet adnak hozzá.[9]
A pigmenthiányos betegségeknél a normális bőrszín visszaállítására, továbbá a bőr, a haj és a köröm megfiatalítására bakuchit használnak, amely gyógynövényolajként is kitűnő.
A bőrszín javítására kurkumakrémmel is kezelik a bőrt.[10]
Gyulladásokra, pörsenésekre, égési sebekre, kiütésekre a ghí megfelelő, amely legjobban akkor hat, ha fele mennyiségű vízzel összekeverve egy hónapig rézedényben helyezzük el. Néhányszor kevergessük meg rézkanállal, eközben a ghí kókuszdió illatúvá és fehéres színűvé válik.[11]
Az édesgyökér ghí gennyes vagy nehezen gyógyul sebekre is alkalmazható.[12] Ebben az esetben az édesgyökér oldatot összekeverik azonos mennyiségű ghível, majd ugyanennyi vízzel. Ezt addig kell forralni, amíg a víz teljesen elpárolog, így kapjuk az édesgyökér ghít.[13]
Kiváló gyógymód fél csésze paradicsom és egy teáskanál citrom levének alkalmazása is az érintett bőrfelületen.[14]
Gyulladásokra és bőrfertőzésekre hatásos a sárga lórom gyökere.[15] 
A cickafark leve vagy párlata ajánlott a bőr gyulladásos folyamatainak csökkentésére, valamint vérzéscsillapításra.[16] 
A lenmag alkalmas gyulladások és fekélyek kezelésére.[17]
Az orvosi ziliz borogatásként gyulladásokra és fertőzésekre alkalmazható.[18]
A vörhenyes szil belső kérgének masszája gyulladásokra, égésekre és roncsolt szövetek gyógyítására alkalmas.[19]
Bőrkiütésekre kiváló még az áloé gél, allergiás bőrreakciókra pedig a korianderlevél nyújthat gyógymódot.[20]  
A koriander leve gyulladások ellen is kiváló.[21] Egy csipet feketebors ghível keverve csalánkiütés és bőrgyulladás ellen javasolt.[22]
Ekcémára és pikkelysömörre alkalmazható fél csésze kókuszolaj és egy teáskanál kámforolaj keveréke, amit használat előtt két órán keresztül lefedett üvegben kell tárolni.
Segít a bőrtünetek enyhítésén egy csésze kókusz- vagy mustárolaj és öt evőkanál kénpor elegye. A keveréket hagyjuk a bőrön fél órán át.[23]
Bőrtáplálásra egy gramm sáfrány tejes főzetét lehet használni. Ugyanerre alkalmas még a gyöngyhamu és a gyöngypor is.
A fürtös spárga igen jó hidratáló hatású, mellette hűti a bőrt, így gyulladáscsökkentő is egyben.[24]
A szódabikarbóna fürdővízben alkalmazva vérkeringés serkentő, bőrpuhító, gyulladáscsökkentő, segíti a bőr egészségének és tisztaságának fenntartását.[25]
A gyömbér fürdővizes alkalmazása lazító, frissítő hatású.[26]
A méz külsőleg alkalmazva sebgyógyító hatású.[27]
A bazsalikom levelének friss nedve hatásosan kezeli a bőr gombás fertőzéseit.[28]
A szantálfa olaja vagy masszája hatásosan kezeli a bőr fertőzéses sebeit, valamint a fekélyeket.[29]
A feketenadálytő hatóanyaga rendkívül jó szövetépítő, így a test bármely részén alkalmazható, valamint kelésekre is hatásos gyógyszer.[30] 
A száraz, hámló bőrről a vöröshere masszája vagy a belőle készült borogatás megfelelően gondoskodik, valamint a nem gyógyuló sebekre is alkalmas megoldás lehet.[31]

Számos további, külsőleg alkalmazható és a bőrproblémákra gyógyírt jelentő gyógynövény, valamint más, a természetben megtalálható anyag előfordulásáról van feljegyzés a különböző ájurvédával foglalkozó szakirodalmakban. A szerzők gyakran említenek olyan növényeket, amelyek a nyugati országokban fellelhetőek, ugyanakkor az ájurvédikus tudományban is alkalmazhatóak.[32]
 
A gyógynövények külsőleges használatakor legtöbbször lemosót, masszát, borogatást, olajat készíthetünk, és ezzel kezelhetjük a problémás testrészt.[33]
 
Friss lé készíthető préseléssel, majd a folyadék átszűrésével. Az otthon termesztett vagy a vadon élő növények a legalkalmasabbak ehhez az elkészítési módhoz. Ez a megoldás ritka, mert frissen szedett gyógynövény szükséges hozzá. Szárított növényeket is lehet alkalmazni. Ebben az esetben a porrá zúzott növényhez dupla mennyiségű vizet kell adni, majd 24 órát pihentetni, végül a folyadékot átszűrni. Így gyengébb hatású levet nyerünk.
 
A gyógynövénymassza friss vagy szárított növény morzsolásával készíthető. A szárított formához vizet kell keverni, hogy massza állagú legyen. Összekeverhetőek olajjal, mézzel, ghível, ebben az esetben viszont a növény kétszeresét adagoljuk hozzá. Gyakran készítenek belőle borogatást, tapaszokat. Ezzel az eljárással az összes gyógynövény alkalmazható.[34]
 
A gyógynövényes olaj készítésekor a kiválasztott növényt olajjal és vízzel főzik, egy rész növény, négy rész olaj, tizenhat rész víz arányában, amíg az összes víz elpárolog. A másik megoldásnál a gyógynövényből először párlatot készítenek, majd a párlatot főzik ugyanannyi mennyiségű olajjal. Vannak hőérzékeny gyógynövények. Ezeket por alakban lehet hasznosítani, egy rész növény, négy rész olaj formájában, amit 24-48 óra pihentetés után leszűrnek. Előfordulnak olyan növények is, amelyekkel víz hozzáadása nélkül lehet dolgozni. A növények friss levét azonos mennyiségű olajjal kell főzni, amíg a víz elpárolog.[35]
 


Gyógynövények és Hatása, alkalmazása Felhasználása  
készítmények  
     
       
Miatyánkcserje gyulladáscsökkentő borogatásként,  
pakolásként  
     
       
Katuka gyulladáscsökkentő borogatásként,  
pakolásként  
     
       
Kurkuma gyulladáscsökkentő borogatásként,  
Kurkuma + Só hólyagokra pakolásként,  
Kurkumakrém bőrszín javításra krémként  
       
Festő csülleng gyulladáscsökkentő borogatásként,  
pakolásként  
     
       
Borbolya gyulladáscsökkentő borogatásként  
pakolásként  
     
       
Sárgabarack gyulladáscsökkentő leveként  
       
Tisztított vaj gyulladáscsökkentő, pörsenésre, sebekre vajként  
       
Zöldcitrom + rózsavíz gyulladáscsökkentő leveként  
       
Uborka + rózsavíz gyulladáscsökkentő leveként  
       
Menta pattanásra, akne kezelésére krémként  
       
Bakuchi bőr, haj, köröm fiatalítására, bőrszín olajként  
visszaállítására  
     
       
Édesgyökér + gennyes, nehezen gyógyuló sebekre vajként  
Tisztított vaj  
     
       
Citrom + Paradicsom nehezen gyógyuló, gennyes sebekre léként  
       
Sárga lórom gyulladáscsökkentésre, fertőtlenítésre teaként  
       
Cickafark gyulladáscsökkentésre, léként, párlatként  
vérzéscsillapításra  
     
       
Lenmag gyulladásra, fekélyre borogatásként  
       
Orvosi ziliz gyulladáscsökkentésre, fertőtlenítésre borogatásként  
       
       
Vörhenyes szil szövetek gyógyítására, égésre, masszaként    
gyulladáscsökkentésre    
       
         
Áloé bőrkiütésekre zseléként    
         
Koriander gyulladáscsökkentésre, allergiás léként    
bőrreakciókra    
       
         
Feketebors+ Tisztított csalánkiütésre, bőrgyulladásra vajként    
vaj    
       
         
Kókusz + Kámfor ekcémára, pikkelysömörre olajként    
         
Kókusz + Kénpor bőrtünetek enyhítésére massza    
         
Mustár + Kénpor bőrtünetek enyhítésére massza    
         
Sáfrány bőr táplálására főzetként    
         
Gyöngypor, bőr táplálására porként, hamuként    
Gyöngyhamu    
       
         
Fürtös spárga hidratálásra, hűtésre, főzetként,    
gyulladáscsökkentésre borogatásként    
     
         
Szódabikarbóna vérkeringés javításra, bőr puhítására, fürdőként    
tisztítására, gyulladáscsökkentésre    
       
         
Gyömbér lazításra, frissítésre fürdőként    
         
Méz sebgyógyításra külsőleg    
         
Bazsalikom gombaölő levél friss nedve    
         
Szantálfa bőrfertőzésre, fekélyre olajként,    
masszaként    
       
         
Feketenadálytő szövetépítésre, kelésekre masszaként    
         
Vöröshere bőrhámlasztásra, száraz bőrre, nem masszaként,    
gyógyuló sebekre borogatásként    
 
Forrás: A szerző saját kutatása
 
alapján[36]


Cikk forrása: Horváth Rita: Ájurvéda a szépségápolásban. Szakdolgozat. Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, 2014. 


Képek: fanrto.com 

Hivatkozások:
[1]Ranade – Ravat 2009: 97–99.
[2]Frawley 2012: 282–284.
[3]Frawley 2012: 279–280.
[4]Frawley 2012: 280–281.
[5]Lad 1995: 146.
[6]Frawley 2012: 279–281.
[7]Chauhan 2002: 244–245.
[8]Chauhan 2002: 276.
[9]Chauhan 2002: 224.
[10]Frawley 2012: 283.
[11]Frawley 2012: 283.
[12]Lad 1995: 143.
[13]Lad 1995: 171.
[14]Chauhan 2002: 244–245.
[15]Lad 1995: 146.
[16]Frawley – Lad 1991: 125.
[17]Frawley – Lad 1991: 142.
[18]Frawley – Lad 1991: 148.
[19]Frawley – Lad 1991: 165.
[20]Frawley 2012: 283.
[21]Lad 1995: 139.
[22]Lad 1995: 145.
[23]Chauhan 2002: 244–245.
[24]Frawley 2012: 283.
[25]Lad 1995: 135.
[26]Lad 1995: 141.
[27]Lad 1995: 142.
[28]Frawley – Lad 1991: 123.
[29]Frawley – Lad 1991: 157.
[30]Frawley – Lad 1991: 130.
[31]Frawley – Lad 1991: 166.
[32]Frawley – Lad 1991: 19–20.
[33]Frawley – Lad 1991: 106.
[34]Frawley – Lad 1991: 98.
[35]Frawley – Lad 1991: 102–103.
[36]Frawley – Lad 1991: 123–166., Frawley 2012: 279–283., Lad 1995: 135–171., Chauhan 2002: 244– 276.
 
Irodalomjegyzék
Chauhan, Partap: A tökéletes egészség : Bevezetés az ájurvédikus gyógyászatba. Bioenergetic Kft., Budapest, 2002.
Frawley, David –Lad, Vasant: Gyógynövény jóga. Ayurvédikus útmutató gyógynövényes gyógyításhoz. Édesvíz Kiadó, Budapest, 1991.
Frawley, David: Ájurvédikus gyógyítás : Teljes körű kalauz. Lalita Kft., Budapest, 2012.
Lad, Vasant: Ájurvéda: Az öngyógyítás tudománya. Édesvíz Kiadó, Budapest, 1995.
Ranade, Subhash –Ravat, Rajan: Ayurveda és a wellness:Az ayurvedikus masszázs.Magyar Ayurveda Gyógyászati Alapítvány Kht., Budapest, 2009.


Kapcsolódó cikkek

Téma: Érdekességek
Íme a részletes program!
Téma: Érdekességek
A Jòga Világnapja és 2017 Szekérfesztivál alkalmàbòl június 24-én a BHF tanárai èrdekes előadásokat tartanak a jóga és személyiségfejlesztés témaköreiben.
Téma: Érdekességek
Egyéb cikkek

Téma: Filozófia
Kapcsolatunk a kötelességhez, az eredményeinkhez és az emberekhez. Gauranga dásztól.
Téma: Jóginterjúk
Forrás: Ursus Libris
Téma: Ászana sorozatok
írta: Medvegy Gergely
Kereső
Ászana kereső
A test helyzete:
Törzs és (támasztó) láb viszonya:

vagy