Ahogy az ember leveti elnyűtt ruháit – A védikus halálfelfogás
Téma: Filozófia
A halál témakörét sokféleképpen meg lehet közelíteni. Mást jelent a fiataloknak, az időseknek, a betegeknek, és mást az egészségeseknek. Ugyanígy, az egyes tudományterületek is másképp fogják fel és definiálják ezt a jelenséget. Mielőtt a védikus halálfelfogásról szólnék, tekintsük át, hogy a különböző tudományterületek mit mondanak erről a kérdésről, hogyan definiálják a halált, hiszen ez az áttekintés már önmagában is elég tanulságos lehet.

A biológia tudománya szerint a halál elsődlegesen biológiai esemény, az a folyamat, amelyben az élő szervezet komplex működése leáll. A biológusok nézőpontjából a halál pillanata után az élőlény 'passzív módon' vesz részt az ökoszisztémában.
A magyar jog definíciója szerint a halál az, amikor a légzés, a keringés és az agyműködés teljesen megszűnik. A halál pillanata után megindul a test visszafordíthatatlan lebomlása.
Egy általános teológiai definíció szerint a halál a földi élet vége, mely után az egyén az isteni akaratnak megfelelően a másvilágra, egy transzcendentális világba kerül, vagy megsemmisül, vagy egy másik formában születik újjá. Ez egy ökumenikus megfogalmazás.


A halál a védikus hagyományokban

Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a különböző kultúrák – így a védikus hagyományok is – a halál fogalma alatt nem egy egyszeri, pillanatnyi történést értenek, hanem egy viszonylag hosszú, a fogantatásunkkal, illetve a születésünkkel kezdődő folyamatnak tekintik. Az a pillanat, amit a hétköznapi nyelv halálnak nevez, tulajdonképpen csak egy mozzanata az egész eseménysornak.

A védikus irodalom egyik legfontosabb szentírása, a Bhagavad-gítá a következő meghatározást adja a halállal kapcsolatban:

Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig, a halál pillanatában is egy másik testbe költözik. A józan embert azonban nem téveszti meg az efféle változás.
(Bhagavad-gítá 2.13)

Ez a védikus irodalom egyik nagyon fontos verse, amely szerint az élőlény teste állandóan, folyamatosan változik, egy életen belül gyakorlatilag többször kicserélődik, és amikor letelik az ideje és használhatatlanná válik, elpusztul. Az élőlény képtelen tovább fenntartani a létezését, bekövetkezik a halál, és a benne lakozó lélek egy másik testbe költözik. Amikor ez a testcsere megtörténik, azt halálnak nevezi a védikus irodalom. A testcsere gondolata sokak számára ismert; a reinkarnáció fogalma nemcsak a hindu, hanem számos más világvallás gondolatkörében is megtalálható, például a buddhizmusban, a dzsainizmusban, de a manapság divatos, a nyugati világban elterjedt ezoterikus és spirituális irányzatok is magukévá tették.

Tehát az életünk során, ahogy öregszünk, a testünk automatikusan változik. Senki nem gondolja azt, hogy a tízéves korában birtokolt teste ugyanaz volt, mint amivel jelenleg rendelkezik. Egy hatéves test egészen máshogy néz ki, mint egy nyolcvanéves. Azt hiszem, mindenki megérti, hogy ez két teljesen különböző test. Általában abban is egyetértés uralkodik, hogy a test változása az önvalónktól, a személyiségünktől függetlenül történik. Hiszen mindenki számára biztos, hogy személyiségének kontinuitása az élete során soha nem szakad meg, nem változik. Legfeljebb kiegészül az érzelem- és gondolatvilágunk gazdagodása, az értékrendünk változása révén, de mi magunk igazából nem változunk meg, az én-érzésünk, az önvalónk változatlan marad.


Lélekvándorlás és a testek cseréje

Ez a fogantatásunk pillanatával kezdődő testcsere elég egyszerű folyamat. A fiatalkori test megöregszik, s a halál pillanatában egy újabb, párhuzamosan végbemenő fogantatással másik testet kapunk. Az életünk során történő testcseréhez képest a halálunk pillanatában lezajló testcsere nemcsak jobban észrevehető, hanem sokkal drasztikusabb is. Miért? Azért, mert a halál pillanatában hátra kell hagynunk azt a testet, amelyhez az életünk során érzelmek, ragaszkodások, élmények, kapcsolatok fűződtek. Ez igen erős, mélyreható változás, mindenkit mélyen megérint, a hozzátartozókat és saját magunkat is.

A lélek, az eredeti énünk a védikus felfogás szerint nem változik. Hozzá kell tenni, hogy a lélekvándorlás, a testek cseréje nem csak egy életen belül történik, és nem csak az egyik emberi létformából egy másik emberi létformába való vándorlás során; lehetséges az is, hogy a lélek, az önvaló különböző alacsonyabb rendű fajok testeit felvéve vándorol, és a karma, a lélekvándorlás törvénye alapján egyre magasabb helyzetbe kerülve éri el végül az emberi létformát. A védikus irodalom mindezt a lélek halhatatlan és örök természetével magyarázza:

A lélek nem ismer sem születést, sem halált. Soha nem keletkezett, nem most jön létre, és a jövőben sem fog megszületni. Születetlen, örökkévaló, mindig létező és ősi, s ha a testet meg is ölik, ő akkor sem pusztul el.(Bhagavad-gítá, 2.19.)

A védikus irodalom halálfelfogásának alapját két gondolat képezi. Az egyik az, hogy az élőlény örök, a másik pedig, hogy az örök élőlény nem azonos az anyagi testével. Ez a kijelentés teljesen más perspektívába helyezi az élet és a halál fogalmát. Ha valaki ezt nem érti meg teljes egészében, vagy más a világnézete, a világképe, akkor nagyon könnyen előfordulhat, hogy az életet, a személyiséget, az ént, az érzelmeket, a boldogságot, a szenvedést, tehát saját magát az anyagi testével és az azzal kapcsolatos dolgokkal véli azonosnak. Ennek az erős testi önazonosításnak – ami civilizációktól, kultúráktól független jellemzője mai világunknak – a jelei nagyon jól megfigyelhetők például a temetkezési szokásokban. Gondoljunk csak a mumifikációt használó kultúrákra, például az egyiptomira. A mumifikáció fő célja megőrizni az anyagi testet, lehetőleg olyannak, amilyen az életében volt, feltételezve, hogy ennek a testnek nemcsak az életben, hanem a halál után is jelentősége van az egyén sorsa szempontjából. Ezért szép ruhákba öltöztetik, ékszerekkel, élelemmel, háziállatokkal, fegyverekkel látják el.

Védikus értelemben véve azonban az örök élőlénynek nincsen köze ehhez a felöltöztetett s megőrzött anyagi testhez. A test csak egy ruha, amit az élőlény levet, ha már elhasználódott, s már nem felel meg a céljainak. Ismételten a Bhagavad-gítát idézve a következőket olvashatjuk:

Ahogy az ember leveti elnyűtt ruháit, s újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe.
(Bhagavad-gítá 2.22.)

Fontos megérteni, hogy a halál pillanatában – ugyanúgy, ahogy a ruhát levetjük – a test elvesztése mellett annak szépsége, tulajdonai, barátai, elért eredményei mind itt maradnak, ebben a világban. A védikus felfogásnak ez az oldala komornak tűnhet, ugyanakkor itt a halál nemcsak befejezést jelent, hanem egyúttal a kezdetét is valami újnak, egy lehetőségekkel teli következő életnek.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi határozza meg ennek az új testnek a minőségét, valamint azt, hogy milyen élethelyzetbe kerülünk a következő születésünkben? A hindu hagyományok úgy tartják, hogy mindezt az ember jelenlegi tettei és gondolatai határozzák meg. A gondolatok hatnak a cselekedetekre, a cselekedetek a gondolatokra, és eldöntik az ember sorsát ebben az életben, de a halál utáni életben is. A gondolatok és érzelmek közül azok a legfontosabbak, amelyeket az ember a halála pillanatában tapasztal meg. A Bhagavad-gítá ezt mondja:

Amilyen létállapotra emlékezik az ember teste elhagyásakor, azt éri majd el kétségtelenül. (Bhagavad-gítá 8.6) 

Ez a kijelentés rávilágít a védikus halálfelfogásra, illetve a halál törvényszerűségére. A karma törvénye értelmében a halál pillanatában jellemző tudatállapot határozza meg, hogy az ember milyen irányban halad tovább.


Az embert élete során számtalan gondolat és cél vezeti

Igen ám, de ha a lélek az igazán fontos, akkor mi a szerepe a testnek? Mi a célja, mi a feladata? A védikus irodalom elmondja, hogy ez a test tulajdonképpen csak egy eszköz, ami – ha megfelelően használjuk – a megvilágosodás, a felszabadulás, a halál nélküli létezés eszközévé válhat. Ugyanakkor, ha nem megfelelően használjuk – a Védák szerint ez a testtel való azonosulást jelenti –, akkor általa elfelejtjük eredeti lelki, transzcendentális természetünket, örök mivoltunkat. A védikus filozófia ehhez a feledékenységhez (az elfelejtett lelki tudáshoz) kapcsolja az ember haláltapasztalatát és a halálfélelem érzését: a tudatlanság az, ami miatt megtapasztaljuk a halált és ami miatt félünk tőle.

A tudatlanságot Patandzsali, a jógahagyományok egyik legjelesebb képviselője a védikus irodalom kijelentései alapján így határozza meg:

Amikor öröknek véljük azt, ami ideiglenes, tisztának látjuk azt, ami tisztátalan, boldogságot találunk abban, ami szenvedéssel teli, amikor önmagunkként tekintünk arra, ami nem mi vagyunk.

Folytatjuk…
 
 
 
Cikk forrása: Gaura-Kṛṣṇa Dāsa (Dr. Tóth-Soma László): "Ahogy az ember leveti elnyűtt ruháit". A védikus halálfelfogás. Tattva: Létkérdések. Válogatás a II. és IV. Létkérdés Konferencia előadásaiból. XII. évfolyam / 2. szám. 2009. szeptember.
tattva.hu
 
Kép forrása: thecollectiveint.com

Felhasznált irodalom
Bhaktivedanta, Swami Prabhupāda A. C. 2004: A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van. Stockholm, Bhaktivedanta Book Trust.
Chapple C. és Viraj Y. A. 1990: The Yoga Sutras of Patanjali. Delhi, Sri Satguru Publications.


Kapcsolódó cikkek

Téma: Filozófia
Téma: Filozófia
A védikus hagyományok szerint, eredetileg amikor egy tanuló elhatározta, hogy a guru āśramjába költözik azért, hogy elkezdje a lelki tökéletesség felé vezető életét, el kellett fogadnia bizonyos alapelveket, illetve gyakorlatokat ahhoz, hogy alkalmassá váljon erre.
Téma: Filozófia
Yoga-sūtra I.22. fordítás és magyarázat 1. rész
Dr. Tóth-Soma László
Egyéb cikkek

Téma: Ászana sorozatok
Összeállította: Medvegy Gergely BHF vezető jógaoktatója
Téma: Gyakorlás
írta: T. Ozorák Zsuzsanna
Téma: Érdekességek
Vaisnava etikettről szóló sorozatunk második részében Pékó Zsanett vaisnava teológia szakos hallgató a Szent Név éneklésének témakörét járja körbe.
Kereső
Ászana kereső
A test helyzete:
Törzs és (támasztó) láb viszonya:

vagy
BHF Tanfolyamok