Ön mit gondol a jógáról?
Téma: Életmód

Sok ember azt gondolja:  

Női sport”
n nem tudnám úgy összetekerni magam.”
Túl lassú, túl gyenge”
Persze, jó jó, de Indiában élőknek találták ki, európai ember erre nem képes.”
Egy újabb kérész életű trend, amit hamar el fognak felejteni.”


De mi is igazából a jóga?
Mozgásforma?
Relaxáció?
Meditáció?
Önmegvalósítás?

jóga, budapest, bölcsesség, életmód

Igazat megvallva mindez egyben, és még ennél is sokkal több. A jóga több mint 5.000 éves múltra tekint vissza, és a valódi célja, hogy a gyakorló megtalálja az élet igazi célját, és visszajutassa Őt a lélek eredeti természetéhez. A fizikai test motorja a lélek. A lélek az ősi védikus írások szerint, sat, cit, ánanda, azaz örökkévaló, teljes tudással teli, és mindig boldog.
Hogyha nem is hiszünk ennek az elméletnek, gondoljuk csak át mit is szeretnénk elérni ebben az életben? Ki ne ábrándozott volna arról, hogy milyen jó lenne örökéletűnek lenni? Mennyi mese, regény, film, szól erről, hogy szinte mindent megadnának a hősök, hogy megtalálják az örök élet elixírjét! Hányszor gondolkoztunk arról, amikor iskolapadban görnyedtünk, vagy otthon a házi feladattal kínlódtunk, bárcsak beleszállna a tudás a fejünkbe? Képzeljük csak el, mekkora hatalom lenne a kezünkben, hogyha mindentudóak lennénk. Na és a boldogság? Nem azért teszünk mindent, hogy legalább egy pillanatra boldogok legyünk? Dolgozunk, hogy élvezzük a munkánk gyümölcsét, lehet ez a gyümölcs egy elismerés, sikerélmény, valaminek a létrehozása, vagy „csak” a fizetés, amit kapunk. Abban reménykedünk, hogy minden, amit teszünk, eljuttat bennünket a boldogsághoz. Az emberek többsége keresi a választ azokra a kérdésekre, hogyan maradhatunk fiatalok, szerezhetünk nagyobb tudást, vagy hogyan érhetjük el a boldogságot?
A jóga azért csodálatos, mert mindegy, hogy az ember milyen helyzetben van, minden szinten megtalálhatja a kérdéseire a választ, és utat mutathat ahhoz, hogyan érheti el a célját.

De m
égis hogyan?

Testi szinten, talán legjobban ismert dolog az ászanázás, ami lényegében statikusan kitartott testhelyzetek. Mire is jók ezek a testhelyzetek? - Erősítik, és eközben lazává és rugalmassá is teszik a testet. Miért van szükség erre? - Ahogy öregedünk, használódik a testünk, és azok a testrészek, izmok, ízületek, inak, stb. amiket nem használunk rendszeresen elsorvadnak, elkopnak, nem kapnak megfelelő energia, vagy vérellátást. Amit fiatal korunkban könnyedén megtettünk, azt idősebb korban sokszor nehézségek árán sem mindig sikerül. Egy rossz mozdulat, és meghúzódik, elszakad, eltörik, megfájdul, és ez akadályozhatja a szabad mozgásunkat, így nem élhetünk teljes életet. Az odafigyeléssel, szakszerű felügyelet mellett végzett ászanák rendszeres gyakorlása, átmozgatja, energiával látja el az egész testet, megerősíti az izmokat, rugalmassá teszi a szalagokat, ízületeket. Fontos, hogy nem csak a felületi izmokat mozgatja át, hanem, megerősíti a törzs és a végtagok szilárdságát adó mélyizmokat is, így szinte minden mozgásszervi megbetegedést megelőzhetünk, vagy kezelhetünk ezekkel az ászanákkal. Segíti a helyes testtartás kialakulását, vagy helyreállítását, így megszüntethető pl. a hát vagy derékfájás, de hatékonyan tud segíteni a porckorong sérv gyógyításában is. Ahogy öregszünk egy bizonyos kor után, hogyha nem foglalkozunk vele, a magasságunk csökken, az egész testünk zsugorodik, meggörnyedünk. A testet behálózó és egybetartó kötőszövet, a fascia(vékony fehér hártya, izompólyának is szokták hívni), fejtetőtől a sarkunkig háromdimenziós hálót képez, ezzel megadja a belső szervek, csontok, izmok helyét és tartását. Ez a rendszer egyrészt tartást ad, másrészt nagyon rugalmas, és biztosítja a mozgékonyságot. Mint mindennek, ennek a rendszernek is tápanyagra van szüksége, hogy ellássa a feladatát, rugalmassága megmaradjon. Amikor nem jut tápanyaghoz, kiszárad, és elkezd zsugorodni, így merevvé, rugalmatlanná teszi a testet. Tápanyaghoz, megfelelő mennyiségű folyadék bevitel mellett, a mozgás által tud jutni. A különféle ászanák tudatos végzése, segít a fasciafrissességét megőrizni, így test öregedése késleltethető.

önmegvalositás, jóga

Energetikailag. Aki egyszer is elment egy jógaórára, és odafigyeléssel, utasításokat betartva végig is csinálta, biztosan megérezte, hogy a teste megtelik energiával, lehet ez az érzés melegség, jóleső bizsergés, vagy csak egyszerűen egy felszabadult érzés, egy könnyed lebegés. Ezeket az érzéseket a testben felébredő energia áramlás okozza. Rengeteg irodalom szól arról, hogy a testet energia csatornák hálózzák be. Ezeken az egész testet behálózó energiacsatornákon, nádikon áramlik az életenergia, vagy más néven prána. A gerinc mellett három fő náditalálható, amik spirálisan futnak a gerinc mentén. A találkozási pontokon örvények keletkeznek, ezeket a helyeket hívják csakráknak ahol a test fel tudja venni a megfelelő külső energiákat, és a feleslegeseket le tudja adni. A csakrákmegfelelő működése biztosítja a testben végbemenő folyamatokat, és szinte mindenre hatással van. A rohanó világunkban rengeteg negatív hatás éri az embert, ezek lehetnek elektronikai eszközök által kibocsájtott negatív hullámok, de hatással ránk akár egy feszült légkör a munkahelyen, metróban, stb. A külső hatások nagymértékben befolyásolják a csakrák működését, és hatással vannak egészségünkre is. Az ászanák gyakorlása közben ezeket az energiaörvényeket aktivizáljuk, harmonizáljuk. Az ászanák nagy többsége segíti valamelyik csakra működését, de olyan ászanák is vannak, amik egyszerre több csakrát is aktivizálnak. Szinte az összes betegség kapcsolatba hozható valamelyik csakra nem megfelelő működésével. Hogyha ismerjük a test működésének összefüggését, a legtöbb ismert betegség kezelhető, vagy megelőzhető a jóga gyakorlásával.
Természetesen a tudatosság, és a rendszeresség elengedhetetlen ahhoz, hogy valóban hasznunkra legyen a jóga gyakorlása.

Hogyan fejleszthetjük a tudatosságot?
A jóga ebben a kérdésben is segítségükre lehet. Talán az első legfontosabb lépés, az állandón csapongó tudatunk megzabolásában, a légzésünk megfigyelése, lecsendesítése. Azt gondoljuk, lélegezni mindenki tud, különben nem léteznénk. Valamilyen formában ez igaz is, de hogy ezt milyen hatékonysággal tesszük. Mint ahogy az előbb megállapítottuk, a légzés elengedhetetlen a létezésünkhöz, és mint ilyen alapvető feltétel, a légzés minősége, befolyásolja az életünk minőségét. A jóga is nagy hangsúlyt fektet a légzés elmélyítésére. Kétségtelen, hogy egy pozíciót szinte lehetetlen kényelmesen, hosszan kitartani megfelelő légzésszabályozás nélkül, ezt tapasztalhatjuk a gyakorlásunk során. A jóga gyakorlása összekapcsolja a két folyamatot, a mozgás segíti a légzés tudatosítását, a légzés megtámogatja a testi gyakorlást. A tudatos légzéssel nem csak a mozgást tudjuk megtámogatni, hanem számos áldásos hatást tudunk elérni vele. Már az egyszerű légzésfigyelés lecsendesíti az elmét, koncentráltabbá válunk. Érdemes kipróbálni, hogyha felbosszantjuk valamin magunkat, mielőtt reagálnánk, vegyünk 4-5 mély levegőt, és figyeljük meg a légzésünket, azt fogjuk tapasztalni, hogy sokkal reálisabban látjuk a problémát, és higgadtabban fogunk tudni döntést hozni. Számos légző gyakorlat létezik a jógában, amikkel különböző hatást tudunk elérni, mind mentálisan, mind fizikálisan. Például melegben hűteni tudjuk a testünket, míg hidegben fűteni, de remekül tudjuk a két agyféltekénk működését is összehangolni.
Ezek az előnyök eltörpülnek azon kedvező hatások mellett, amiket a rendszeres jóga gyakorlásával elérhetünk. Patanjali 2.400 évvel ezelőtt élt bölcs, 8 lépcsőben határozta meg a jóga gyakorlásának a folyamatát. Ezeket a folyamatokat követve a gyakorlót segíti céljainak elérésében, még akkor is, ha olyan képességének elérésére vágyik, mint az állatok nyelvén való értés, vagy lebegés a föld felett. Minden csak a szorgalmas gyakorlás, és az előírt folyamat betartásán múlik. Természetesen ahhoz, hogy biztosak legyünk abban, hogy jó úton járunk, szükséges egy hiteles tanítómester, egy Guru, aki kívülről látja a fejlődésünket, és segítségünkre tud lenni a céljaink elérésében.
Hosszú, és sokszor fáradságos út a fejlődés, de bármi legyen is a célunk a jógával, segít abban, hogy jobb, tisztább emberekké váljunk, és minden egyes lépéssel közelebb jussunk, az élet valódi értelmének megértésében, és a cél elérésében. 
 
Szerző: Somogyi György

Kapcsolódó cikkek

Téma: Életmód
Az örökös női szerep-férfi szerep témát nem lehet kimeríteni.
Téma: Életmód
"az a legrosszabb abban, ha valaki erős, hogy senki sem kérdezi meg, hogy hogy van"
Téma: Életmód
A pánikbetegségben a stabilitás visszaállításának 7 fontos lépése
Egyéb cikkek

Téma: Érdekességek
egy ősi védikus tudomány
Téma: Filozófia
Yoga-sūtra I.22. fordítás és magyarázat 1. rész
Dr. Tóth-Soma László
Téma: Érdekességek
Megválasztották a JÓGARÁDZSA Kiválósági Díj idei nyertesét.
Kereső
Ászana kereső
A test helyzete:
Törzs és (támasztó) láb viszonya:

vagy