Fürödj meg India bölcsességében!
Téma: Érdekességek
Európa egyetlen államilag elismert jógamester diplomája!
 
A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola vaisnava jógamester és vaisnava teológia szakokra hirdet felvételt a 2017/2018-as tanérve, amelyekre akár már most, vagy 2017. május 22-ig bármikor lehet jelentkezni. De mit is tanítanak ezeken a szakokon?
 

1. Vaisnava jógamester

 
A hat féléves oktatás során a jógában még kezdő hallgatók is képzett jógaoktatókká válnak. Emellett olyan széleskörű ismeretanyagot sajátíthatnak el itt India szellemi hagyományait illetően, amit egyetlen jógaiskola sem kínál! Az állami akkreditációs elvárásoknak és felügyeletnek köszönhetően garantált az oktatás magas színvonalának fenntartása. A Főiskola tematikus palettájának szélessége és óraszáma a nemzetközi Yoga Alliance minőségbiztosítási rendszer követelményeit is túlszárnyalja.
A végzett hallgatók betársulhatnak más jógastúdiókba oktatóként, önálló stúdiót vagy tanfolyamokat indíthatnak, így végzettségük későbbi megélhetésüket is segítheti.

joga
 
Mit tanulnak a hallgatók a jógamester szakon? Az oktatás során kiemelten törekszünk a test és lélek harmonikus kapcsolatának megalapozására. A test- és légzőgyakorlatok, a jógahagyományhoz kötődő életmód, valamint az egészségtan bemutatásával párhuzamosan az önmegvalósítás és a spiritualitás egyes témaköreit is tárgyaljuk.
Segítünk jógamesterré válni!

A képzés fő területei: A védikus irodalom és a jógaszentírások tanításai | Szanszkrit nyelv
Ászana és pránájáma gyakorlatok | Egészségtani ismeretek | Jóga-pszichológia
Meditációs módszerek | A világvallások tanításai
Szakrális tudományok (a szent tér filozófiája, védikus asztrológia, szakrális zene)


joga
 
2. Vaisnava teológia
 
Ezt a szakunkat azok részesítik előnyben, akiket mélyebben érdekel a védikus írások varázslatos világa, az indiai kultúra története, illetve az élet etikai, illetve végső nagy kérdései. Izgalmas szellemi kaland annak felfedezése, hogy a szent iratokban olvasható tanítások és történetek miként tehetik élhetőbbé, hatékonyabbá és boldogabbá a huszonegyedik századi ember életét.
 
Akik e szakon szerzik életük első vagy második diplomáját, azok nagy hasznát vehetik e végzettségnek olyan további képzések vagy bizonyos munkakörök betöltése esetén is, amelyekhez (nem szakma-specifikus) felsőfokú diplomára van szükség.
 
A képzés fő területei: India és a hinduizmus története |Személyiségfejlesztés védikus alapokon | Bhagavad-gítá | Szakrális művészetek | Világvallások | A logikus érvelés tudománya | Ájurvéda | Indiai konyhaművészet | A meditáció elmélete és technikái

Fürödj meg India bölcsességében!
  
További információk a Főiskoláról és a felvételiről:
www.bhf.hu · facebook.com/bhf.hu · www.jogapont.hu · facebook.com/jogapont.hu
Kapcsolat: info@bhf.hu




Kapcsolódó cikkek

Téma: Érdekességek
Országos programajánlónkat olvashatjátok.
A lista a ti segítségetekkel is bővíthető, a frissítések miatt pedig többször is érdemes ellátogatni az oldalra.
Ha tudomásotok van hasonló eseményekről, programokról, kérjük, jelezzétek felénk: magazin.bhf@gmail.com
Téma: Érdekességek
Novemberi programajánló.
Téma: Érdekességek
Gauranga Dásza elgondolkodtató írása.
Egyéb cikkek

Téma: Relaxáció/Meditáció
írta: Medvegy Gergely
Téma: Gyakorlás
ászanák a dósák tükrében - bevezető
Téma: Filozófia
Védikus mese a bennünk rejlő jó és gonosz harcáról. Acyutananda Dásza írása.
Kereső
Ászana kereső
A test helyzete:
Törzs és (támasztó) láb viszonya:

vagy