Hogyan maradj egyensúlyban?

Természetesen átvitt értelemben is, de mi most elsősorban szó szerint értjük.

Égető a hiánya

Az egyensúlyozás egy rendkívül összetett képesség, ami elsősorban nem a jó fizikumon múlik.

A legfőbb egyensúlyozó szerv három félköríves járatból áll és a középfülben található, de a folyamatban részt vesz az összes érzékszerv, és az izmokban, inakban, ízületekben és szalagokban található, mozgást érzékelő receptorok is. Vagyis jelentősen kötődik a mozgáshoz. És fordítva is igaz: a mozgás alapeleme az egyensúlyérzék. Nincs egyik a másik nélkül.

Az egyensúlyozás ugyanis nem csak az, amit az artista csinál a cirkuszban a kötél tetején. A jó egyensúlyérzék olyan, mint a levegővétel: akkor tudatosul bennünk, hogy mennyire fontos, ha gond van vele. Bár, mivel már automatizálódott, nem mindig vagyunk tudatosak róla, de minden mozgáshoz szükséges. Az egyensúly ugyanis azt jelenti, hogy a test nyugalomban marad a különféle erőhatások és mozgás közepette is.

Kisgyerekként nem elhanyagolható mennyiségű időbe telt, mire megtanultunk felállni, járni. Felnőttként viszont már nem köti le teljes figyelmünket az, hogy a kanapétól elsétáljunk a hűtőig.

A „főnök”, a kisagy, ami feldolgozza az információkat, irányít, finomhangol. Mondhatjuk, hogy egyensúlyozás tekintetében a szoftver (az agy/idegrendszer) lényegesebb, mint a hardver (a test).

Az idegrendszeri fejlődés alapja

A csecsemő első játéka a saját teste: felfedezi, és megtanulja egyre cizelláltabban mozgatni. Eleinte még saját kezére is rácsodálkozik – időbe telik, mire felfedezi a teste határait, és meg tudja önmagát különböztetni a környezetétől. Mozgás által ismeri ki saját testét. Több hónapnyi rugdalózás, kapálózás, végtagjainak, testének egyre finomabb mozgatása nyomán alakul ki a baba testtudata, a propriocepció, vagyis annak a képessége, hogy tudja mely testrésze „merre van” éppen, hogy helyezkedik el, és azt is, hogy mettől meddig tart ő maga.

A cizellált, egyre finomabb mozgás pedig nem jöhetne létre jó egyensúlyérzék nélkül. Ezért olyan fontos, hogy már a csecsemő születésekor jól fejlett legyen az egyensúlyrendszere. Ehhez anyukának sokat kell mozogni, mert a dolog oda-vissza hat: a mozgás fejleszti az egyensúlyrendszert. És az idegrendszert. Az idegrendszer pedig a kognitív képességekre hat. Ergo: az idegrendszer mozgás által (is) fejlődik. Ez a szoros kölcsönhatás leglátványosabban magzat- és csecsemőkorban figyelhető meg.

Ugyanis a mozgásnak köszönhetően fejlődnek a baba kognitív képességei (gondolkodás, emlékezés, tanulás). Ha kimarad egy-egy mozgásfejlődési szakasz (nem kúszik/mászik), akkor a későbbiekben problémája adódhat a kéz-szem koordinációval, vagyis nehezen tanul meg írni. De a diszgráfia, diszkalkulia, és egyéb nehézségek is hasonló mozgásfejlődési rendellenességre vezethetők vissza.

Az egyensúlyozás kitüntetett szerepét mutatja többek között, hogy ha csak az egyensúlyát fejlesztjük a kisgyereknek, minden más javulni fog tőle: a mozgása, a tájékozódása, és a kognitív képességei is. És ez – ha nem is ennyire látványosan, de – a felnőttekre is igaz.

Jó pap is holtig tanul

Sokáig úgy hitték, hogy az agy fejlődése lezárul, struktúrája kialakul felnőttkorra, onnantól meg már csak idővel romlik. Aztán kiderült, hogy mégsem: életünk végéig formálható, javítható, fejleszthető bármelyik képességünk, és ennek nyomán az agy struktúrája is változik.

Egyensúlyozni nehéz, lassan is tanuljuk meg. A kisgyerekek egyensúlyozó rendszere még képlékeny, gyorsabban alkalmazkodik a hirtelen mozgásokhoz, ezért bírják olyan jól a hintázást, a pörgetést, és minden olyan mozgást, amitől egy normál felnőtt minimum elszédülne. Fiatal felnőttkorra alakul ki teljesen, húsz és harminc éves kor között a legjobb, és ötven éves kor után szokott elkezdeni hanyatlani. Ennek oka, hogy az érzékszervek gyengülhetnek, a vesztibuláris (egyensúlyozó) rendszer jelátvitele lassulhat. De mivel minden mozgásban van egyensúlyozás, ezért mozgásunk egészének a minősége, megbízhatósága is romolhat az egyensúlyzavarokkal.

A jelátvitel romlása azonban elsősorban nem a korunktól függ, hanem az életvitelünktől: ha inaktívan éljük mindennapjainkat, a testünk mozgatásában szerzett jártasságát elveszítheti az idegrendszer – egyszerűen kijön a rutinból. Darabossá, kevésbé hatékonnyá válhat a mozgás, nehezebben mérjük fel, hogy egyes mozdulathoz mekkora erő, lendület szükséges, és így megnőhet a háztáji balesetek, elesések száma.

Ennek megelőzésére érdemes változatosan és rendszeresen mozogni, hogy az idegrendszer visszaszerezze/megtartsa jártasságát a különféle mozdulatokban, és adott esetben éles helyzetben is sokkal hatékonyabban és gyorsabban tudjon reagálni. Ne ess abba a hibába, hogy a korodra fogod az egyensúlyzavarokat, és belenyugszol. Használd ki, hogy az agyad életed végéig huzalozható. Fejleszd az egyensúlyérzékedet!

A „titkos” összetevő

Mielőtt a fejlesztő gyakorlatokba belevágnánk, még bemutatom neked a legfőbb ellenséged, vagy adott esetben a legjobb barátodat, akin áll vagy bukik a jó egyensúlyérzék. Ez az elme.

Még ha nem mozdul egyetlen porcikád sem, csupán elkezdesz másra figyelni, mint amit csinálsz egy kicsit is bonyolultabb egyensúlyozó gyakorlat közben, biztos a kibillenés. Ezt a mellékhatást jól is ki lehet használni jógaórán: vegyél fel egy új, bonyolult pózt vagy egy egyensúlyozó ászanát, és biztos, hogy a figyelmed megint vissza tudod hozni a jelenbe.

A jógában kitüntetett jelentősége van az elme megzabolázásának (maga a jóga szó is erre utal), ezért számos módszer van ennek gyakorlására. Ilyenek a légzőgyakorlatok, a meditáció, és valamennyire az ászanák is – főleg, ha egyensúlyozók.

Iyengar így ír erről: „Miután az ászana segítségével megedzette a testét, a pránajáma (légzőgyakorlat) tüzében megtisztította az elméjét, és a pratjáhára (érzékek visszavonása, fegyelem befelé irányítása) révén ellenőrzése alá vonta az érzékeit, a szádhana (gyakorló) eléri a dháranának (koncentráció, meditáció) nevezett hatodik szintet. E fokon minden figyelmével egyetlen pontra vagy egyetlen feladatra összpontosít, s teljesen elmélyed abban. Ahhoz, hogy képessé váljon az ilyen elmélyedésre, az elmét meg kell állítani.”

Az egyensúlyozáshoz és a meditációhoz is egyhegyű elmére van szükség. Csapongó elmével ne állj bele a fapózba, fejenállásba!

Hogy hogyan javíthatsz az egyensúlyodon, megtudhatod következő cikkünkből: az alapelvek ismertetése után mutatunk pár általános, és jóval több jógás, vagyis ászanára rávezető és/vagy azt alkalmazó egyensúlyfejlesztő gyakorlatot.

Forrás:
Dr Tóth Lénárd (szakgyógyszerész, fms szakértő)
Almássy Csilla
Kékes Balázs (mozgásszervi terapeuta és természetgyógyász)
Vágvölgyi Arnold szakdolgozata: A faállás bemutatása
Sally Goddard-Blythe: Reflexek, mozgás, tanulás és viselkedés
neuroverzum.hu: A neuroplaszticitás csodája, avagy gyakorlat teszi a mestert (Szabó Elvíra és Pankó Miklós)
jgypk.hu: Az egyensúlyozó képesség fejlesztése
Fotók, borítókép: envato