Játék vagy valódi jóga?

Mi történik, amikor a jóga találkozik a gyerekek világával? Mese, játék, mozgás, nevetés – és még? Vajon tényleg csak játék, amit egy gyermekjóga-foglalkozáson látunk? És egyáltalán, mennyire tud a jóga jóga maradni a játék mellett?

Erről beszélgettünk Schantl Judithtal, a BHF gyermekjóga specializációjának oktatójával, aki gyermekekkel már jóval azelőtt foglalkozott, hogy maga a jóga belépett volna az életébe. A beszélgetés során szóba kerültek az ászanák, a légzőgyakorlatok és a relaxáció mellett a mesék – például Rámával és Szítával –, egy jógamatraccal kergetőző cuki kisfiú, és persze az is, hogy mit tanulhatunk mi, felnőttek a gyerekektől.

JP: Ha visszamennénk ahhoz a ponthoz, amikor még nem voltál jógaoktató és nem foglalkoztál gyermekjógával: mi hozott el téged a jógához, és mikor érezted először azt, hogy ezzel szeretnél másoknak – és különösen a gyerekeknek – is adni valamit? Mesélnél egy kicsit erről az útról?

J: Valójában előbb foglalkoztam gyerekekkel, aztán jött a jóga, és a gyermekjóga. Érettségi után egy gyermekotthonban dolgoztam gyermekfelügyelőként, aztán gyógypedagógiai-asszisztens lettem. Közben a tánc hobbiként, majd később oktatóként is jelen volt az életemben. Elsősorban emiatt kezdtem jógázni, hogy testtudatosabb, valamint hajlékonyabb legyek.

De ez nem volt elég, szerettem volna jobban elmélyülni a jóga gyakorlati és elméleti tudományában, ezért jelentkeztem a BHF-re, majd otthagytam a közalkalmazotti állásom, és egy jógastúdióban kezdtem dolgozni, ahol már volt gyermekjóga, de az oktató épp elment, így rám bízták ezt a nemes feladatot. A főiskolán mi voltunk az első évfolyam, akiknél már a kismama-, és gyermekjóga is a választható tantárgyak között szerepelt, nem volt kérdés számomra, hogy ezt választom, és a szakdolgozatom témája is a gyermekjóga volt.

JP: A gyermekjóga sokszor játékos, mesés, mozgásos foglalkozásnak tűnik. De vajon mennyi benne a „játék”, és mennyi a jóga? Lehet egyáltalán valódi jógáról beszélni kisgyerekek esetében?

J: A gyermekjóga foglalkozásokon valóban játékosan jógázunk, és sokszor egy-egy mesét dolgozunk fel mozgásos formában. Gyermekek esetében – életkori sajátosságukból adódóan – mindig rengeteg a játék, és minél nagyobbak, annál több ászana (jógapóz) kap helyet. De a légzőgyakorlatok és a relaxáció is része a foglalkozásoknak, természetesen ezeket is játékosan adjuk át a gyermekeknek. Tehát a felnőtteknél alkalmazott jóga óra részei ugyanúgy megvannak egy gyermekjógán is, csak kicsit más formában, más sorrendben.

JP: Ha azt mondjuk, hogy a gyermekjóga valóban jóga, akkor mitől az? Mi az, ami összeköti a gyerekekkel végzett gyakorlatokat a jóga hagyományával?

J: A gyermekjóga a hatha-jóga egy olyan speciális ága, amit kifejezetten gyermekeknek fejlesztettek ki, figyelembe véve az életkori sajátságokat. Ugyan központi eleme a mozgás, de teljesen játékos formában. És jelen vannak benne a hagyományos jóga elemei is. Pl. a mozgás, az ászanák fejlesztik – többek között – az erőnlétet, a rugalmasságot, a koordinációs képességeket; a légzőgyakorlatok, és a relaxáció a befelé figyelést, a megnyugvás állapotát segít elérni.

De játékos, vagy mesés formában a jóga filozófiát is át tudjuk adni a gyerekeknek. Az órákat mindig egy kis beszélgető körrel kezdjük, hogy „megérkezzünk”, és elmondjuk az ahimszá (nemártás) mondókát – amit valamikor egy volt főiskolai csoporttársamtól hallottam, és egy kicsit kiegészítve alkalmazni kezdtem.

Így szól: „Sem másoknak, sem önmagamnak; sem szavakban, sem gondolatban, sem cselekedetekben nem ártok! Szeretem magamat, és a körülöttem lévő világot.”  Ehhez kapcsolódva az egyik kedvenc sztorim, mikor egy alkalommal előbb érkezett pár gyermek, és megkértem őket, hogy segítsenek kipakolni az eszközöket. Majd az egyik kisfiú egy feltekert jógamatraccal kergette a többieket, és akit utolért, – nem durván, de – megütötte a matraccal. Rászóltam, hogy ez nem jó játék, és ugye „nemártás” van!?  Mire csodálkozva nézett rám, hogy „de még nem mondtuk el az ahimszá mondókát!” Így az óra elején megbeszéltük, hogy ez bizony nem csak a foglalkozás idejére érvényes.

Vagy például olyan is volt, hogy „Jógaország Múzeumában” jártunk a gyerekekkel. Ami úgy nézett ki, hogy a teremben körbe kiraktam múrtikat (Isten szobrokat), képeket. Csendben, minden lépésre figyelve jártunk körbe, mint egy múzeumban, sőt még akadálypálya is volt közben; és a szobrok/képek előtt felvettük azokat a pózokat, amik ott voltak előttünk, közben pedig meséltem nekik Krisnáról, Garudáról, Siváról, Hanumánról, Buddháról, stb.

Amikor pedig nagyobb gyerekekhez hívnak foglalkozást tartani, egyszeri alkalomra, mondjuk táborokba, ahol vegyesen vannak lányok és fiúk, előfordul, hogy indiai történeteket viszek magammal. A Rāmāyaṇa eddig mindig sikert aratott.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy a beszélgető körben megbeszéljük, hogy mit tudnak a jógáról, mi az, honnan származik; majd visszarepülünk az időben, és segítünk Ráma királynak és Laksmanának kiszabadítani Szítá dévít. A gyerekek szeretik a sztorit, amit rengeteg jógapózzal meg lehet jeleníteni (pl. az erdőt – fapóz, a benne élő állatokat – a különböző ászanákkal, a főszereplőket a hős pózokkal) van majomfogó, és csata, így a fiúk is örömmel kapcsolódnak be a játékba, és ráadásul megismernek egy ősi indiai eposzt is.

JP: A gyerekek természetes módon játékosan tanulnak. De hol húzódik a határ a játékos tanítás és aközött, hogy a jóga egyszerűen „jógásított” játékokká váljon?

J: Igen, a gyermekek fő tevékenysége a mozgás, és a játék. Minél kisebbek, annál több a játék, és minél nagyobbak, annál több ászanát tudunk beépíteni az órákba. Azt gondolom, hogy nehéz határt húzni, főleg külső szemlélőként; mert kívülről valóban „jógásított játéknak” tűnhet, de hiszem, és tapasztalom, hogy sokat tanulnak is belőle a gyermekek; sőt valójában maga az oktató is.

JP: Mit adhat a gyermeknek a jóga, amit a hétköznapokban is magával tud vinni? Van olyan változás, amit egy szülő vagy pedagógus idővel észrevehet rajta?

J: Sok mindent. Testi szinten pl.: tartásjavítást, testtudatot, térben való tájékozódás készségét. De fejleszti az egyensúlyt, a keresztmozgásokat – ami hasznos, ha a mozgásfejlődés során kimaradt mondjuk a mászás.

A légzőgyakorlatok segítségével a helyes légzés elsajátítása – sok gyermek szájlégzős, hogy csak egy példát emeljek ki.

A relaxációs technikák pedig segítik a koncentrációt, a befelé figyelést, vagy az ellazulást, az önmegnyugtatást.

JP: A gyermekek egészen másképp vannak jelen egy gyakorlásban, mint a felnőttek. Mit taníthatnak ők nekünk a jógáról?

J: A jelenlétet mindenképpen. Ők még bele tudják élni magukat a játékba, a mesébe. De amikor kevésbé kötött a játék, pl. a bemelegítésnél ők mondják meg mit vigyünk magunkkal vagy mondjuk képeket, plüssöket kapnak, és ők mutathatják be, hogy milyen jógapózzal tudná megjeleníteni az adott képet, vagy állatot, akkor sokkal kreatívabbak, és bátrabbak tudnak lenni, nem gondolják túl, mint a felnőttek – ezt érdemes eltanulni tőlük.

JP: Mennyire lehet egységes módszerről beszélni? Gondolom, hogy másabb megközelítést igényel egy óvodás, egy kisiskolás és egy kamasz?

J: Természetesen. Időben, és játékosságában is más. Ezért módszertanilag is van ovis, kisiskolás, és kamasz jóga. A kisebbeknél több a mese, akár mondóka; utóbbi már kevésbé játékos, több az ászana, és akár már külön lányos/fiús óráról is beszélhetünk.

JP: Mitől lesz igazán jó egy gyermekjóga-foglalkozás? Mire kell figyelnie az oktatónak, és mi az, amit talán könnyű elrontani, ha valaki csak a felnőttjógából indul ki?

J: A gyerekekhez türelem kell, és tudni kell improvizálni. A kisebb gyerekek össze tudnak veszni, ezt is tudni kell kezelni; a játékoknál fontos a szabályok betartatása, és természetesen a példamutatás! És kicsit a módszertana is más. Szóval kicsit pedagógusnak, akár mesemondónak is kell lenni, nem elég a jógapózokat tudni, és helyesen instruálni vagy bemutatni.

JP: Szóval, akkor szerinted egy gyermekjóga-oktatónak a megszokott jógaoktatáson túl másfajta tudásra és érzékenységre is nagy szükség van?

J: Itt elsősorban nem az ászanák pontos kivitelezésén van a hangsúly. Persze ismerni, és érteni kell a jóga módszertanát, az emberi test anatómiáját, hogy hogyan építek fel egy órát, a fokozatosság elvére figyelve; de itt még az életkori sajátosságokat is figyelembe kell venni, valamint fenn kell tudni tartani a gyermekek figyelmét, és a fegyelmet, vagyis a szabályokat. A gyerekek nagyon bele tudják élni magukat a játékba, és előfordulhat egy-egy összeveszés is, amit azonnal kezelni kell, úgyhogy határozottan szükséges egyfajta pedagógiai vagy nevelői készség is, ha gyermekeknek tartunk órát.

JP: Kinek lehet igazán hasznos a gyermekjóga módszertanának ismerete? Csak annak, aki gyermekjóga-oktató szeretne lenni, vagy például jógaoktatók, pedagógusok, óvodapedagógusok, táborvezetők vagy akár szülők is profitálhatnak belőle?

J: Játszani jó, és azt gondolom, hogy felnőttként is érdemes egy kis játékosságot vinni a mindennapokba. A testünk mozgásra van teremtve, és a mozgás is lehet vidám. A párom edző volt, és mikor edzőtábort csináltunk, amolyan csapatépítésként minden délután volt játékos mozgás akadálypályával, ügyességi játékokkal. Tehát reggel hatha-jógát tartottam, délután pedig mondhatni, hogy gyerekjógát, ami a súlyokkal való, figyelmet igénylő, erőnléti edzések mellett igazi kikapcsolódás, és szórakozás is volt a résztvevőknek.

Szóval bártan ajánlom nem csak gyerekeknek: táborokban, csapatépítőként, családi programként, a napköziben, vagy otthon, tanulás közbeni pihenőként, vagy akár egy gyerekzsúron.

JP: Milyen területeken lehet hasznosítani ezt a tudást a képzés után? Hol találkozhatunk olyan helyzetekkel, ahol egy gyermekjóga-specializációval rendelkező jógaoktató valódi segítséget tud nyújtani?

J: Azt hiszem egy kicsit más szemmel látja a világot egy gyerekjóga oktató; mert kicsit megtanul gyermekként gondolkodni, és a jelenben lenni – ez felnőttként nem mindig könnyű –, és megtanul improvizálni a különböző helyzetekben, hiszen a gyerekjógán sokszor szükség van erre.

Szülőként könnyebben tudja kezelni a hisztiket, mert mondjuk egy légzéssel „el tudjuk fújni” a gyermekkel együtt a haragot, a dühöt. Ha sport oktató, akkor a játékossággal viccesebbé, érdekesebbé, örömtelibbé teheti az óráit, akkor is, ha felnőttekkel foglalkozik. De talán egy fájó veszteséget is kicsit könnyebb feldolgozni, ha a jógafilozófiát hívjuk segítségül.

JP: Ha egyetlen dolgot kellene kiválasztanod, hogy miért is olyan fontos, értékes, hogy a gyermekjóga a BHF képzésében is helyet kapjon, mi lenne az? Mit szeretnél, mit vigyen magával ebből az a hallgató, aki ezt a specializációt választja?

J: Nehéz egy dolgot kiválasztani, mert eléggé összetett a gyermekjóga. Mivel gyakorlati tantárgy, sokat játszunk, és törekszem rá, hogy ne egy steril környezetben gyakoroljanak; így arra buzdítom a hallgatókat, hogy merjenek gyermekek lenni! Nem kell túlgondolni; mindenki volt gyerek, mindenki szeret játszani. A gyermekektől rengeteget lehet tanulni: mindig a jelenben vannak, őszinték, mernek álmodozni, és elhiszik, hogy képesek az álmaik megvalósítására. Nem egy könnyű műfaj gyermekekkel foglalkozni, de ugyanakkor nagyon hálás feladat. A mai modern civilizáció sajnos a gyermekeinket is leülteti a képernyő elé, ami sok hátránnyal jár.

Így talán a legfontosabb, amit magukkal vigyenek a hallgatók, hogy újra megszerettessék a mozgást a gyermekekkel, illetve a szülőkkel is. Hiszen a mozgás által érettebb az idegrendszer, könnyebb a tanulás, és egészségesebb a test, amiben pedig boldogabb az élet.

Judith még azzal kapcsolatban is megosztott velünk néhány érdekes, hasznos információt, hogy a BHF-en másfél év alatt a gyermekjóga specialázió képzés során miket sajátíthatnak el a hallgatók.

Borítókép és fotók: Schantl Judith