Amikor már nem tudunk úgy nézni az állatokra, mint régen

Kislánykoromban több disznóvágáson is jártam. Akkor még eszembe sem jutott megkérdezni, hogy miért történik mindez. Gyerekként nem én döntöttem arról, mi kerüljön a tányéromra. Egyszerűen azt tanultam meg, amit a környezetemben mindenki természetesnek tartott: hogy bizonyos állatok azért vannak, hogy az ember tápláléka legyen. Aztán egy ismerősömtől hallottam, hogy vegetáriánusként él. És csak kísérleti jelleggel úgy gondoltam, egy hétig kipróbálom. Onnantól többé nem akartam húst enni. Nem is tudom pontosan, miért.

Talán egyszercsak elkezdtem másképp nézni az állatokra. Nem úgy, mint valamire, amit megeszünk, hanem úgy, mint hozzánk hasonlóan érző élőlényekre. Akik félnek, örülnek, ragaszkodnak, keresik a biztonságot és szeretnének élni. És innen már nehéz volt nem feltenni magamnak a kérdést: Ha tudok úgy élni, hogy közben kevesebb szenvedést okozok, miért ne tenném?

Talán sok vegetáriánus története valahol hasonló. A legtöbbünk nem egy húsmentes világban nőtt fel. Egyszerűen továbbvittük azt, amit otthon láttunk, ahogyan előttünk a szüleink és a nagyszüleink is.
Most már több mint tíz éve finom, tápláló erőszakmentes étrendet követek, ami nem salátát és füvet jelent, és az évek során a húsmentes életmód számomra sokkal több lett annál, hogy mit teszek a tányéromra. Egyfajta szemléletté vált.

Ahimszá – a nemártás gyakorlata

A jógafilozófiában az erőszakmentességet ahimszának nevezik. Gyakran egyszerűen úgy fordítjuk: nemártás. De számomra az ahimszá idővel többet jelentett annál, hogy „nem bántok másokat”. Azt jelenti, hogy megpróbálom észrevenni a másikat. Az állatot. Az embert. A természetet. És talán egy kicsit saját magamat is.

Persze tökéletesen erőszakmentesen nem tudunk élni. Ahogy végigsétálunk az utcán, akaratlanul is ráléphetünk egy apró élőlényre. Nem tudunk minden életfolyamatot teljesen kontrollálni. De talán nem is a tökéletesség a cél. Hanem az, hogy amennyire rajtunk múlik, kevesebb szenvedést okozzunk. Ezért lett számomra a vegetáriánus életmód az ahimszá egyik nagyon kézzelfogható gyakorlata.

Nyolc éve egy közösségben is erről beszélgetünk

Nyolc éve vezetek a Facebookon egy Tudatos vegetáriánus és vegán közösség nevű csoportot. Amikor létrehoztam, fontos volt számomra, hogy ne egyszerűen egy olyan hely legyen, ahol húsmentes recepteket cserélünk.

A csoport a tudatosságon alapul, mert azzal, hogy nem fogyasztunk húst, már egy tudatosabb életet követünk. Jelentős szellemi fejlődés rejlik a vega táplálkozásban. Épp ezért a csoport azoknak szól, akik kíváncsiak, hogy milyen lehetőségek nyílnak személyiségfejlődés szintjén a húsmentes étrendben, és szeretnének egy kedvező tudatállapotot is elérni.
Talán ez az, ami miatt még mindig fontos számomra ez a közösség. Mert a táplálkozás számomra nemcsak arról szól, mit eszünk, hanem arról is, hogy milyen tudatállapotból választunk.

Lehet egy étkezés pusztán megszokás. Lehet kényelmi döntés. De lehet egy apró mindennapi emlékeztető is arra, hogy milyen ember szeretnék lenni.

Amit a jóga tanított

A Jóga Főiskoláján, ahol dolgozom, az oktatók és munkatársak számára természetes a vegetáriánus vagy vegán életmód. Számomra felemelő érzés egy olyan közösségben lenni, ahol ez a szemlélet nem különlegesség, hanem a mindennapok része.

De nem gondolom, hogy mindenkinek egyik napról a másikra kell megváltoztatnia az életét.
Talán elég egy kérdéssel kezdeni: van valami, amit egy kicsit tudatosabban tehetnék?

Kezdjük egyetlen döntéssel. Egyetlen étkezéssel. Egyetlen mondattal, amit kedvesebben mondunk ki. Egyetlen kommenttel, amit inkább nem írunk le. Egyetlen alkalommal, amikor a harag helyett megpróbáljuk megérteni a másikat. Mert az erőszakmentesség nemcsak arról szól, hogy mi kerül a tányérunkra. Ott van abban is, ahogyan beszélünk egymással. Szerintem minden ilyen apró lépés számít.

És talán éppen ez az egyik legszebb dolog, amit a jóga adhat nekünk: megtanít egy kicsit kijjebb lépni saját magunkból, és másképp kezdünk el látni.

Október 4. az Állatok Világnapja. Nekem ez a nap nemcsak az állatokról szól, hanem egy kérdésről is: hogyan szeretnék jelen lenni ebben a világban?

Ezt a gondolatot szerettem volna megfogalmazni abban a videóban is, amelyet az erőszakmentességről készítettünk. Mert ha valóban szeretnénk kevesebb erőszakot a világban, talán érdemes nemcsak kívül keresni a békét, hanem megnézni azt is, mi történik a saját döntéseinkben, szavainkban és szokásainkban.

Fotók, borítókép: Pósa Fatime (Rukminí Déví Dászí)