A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola idén nyolcadik alkalommal hirdette meg a példamutató jógaoktatók elismerésére alapított, országos Jógarádzsa Kiválósági Díjat, valamint a Jógarádzsa Közönség Díjat.
A Jógarádzsa Közönség Díjának odaítélése még hátra van, a jelöltekre a jógás társadalom tagjai szavazhatnak 2026.04.21. és 2026.06.18. között.
Ez alkalommal a Közönség Díjra jelöltek közül Budai Brigitta mesél egy kicsit magáról. Kérlek, fogadd szeretettel Brigi személyes jógatörténetét!
JP: Mikor és hogyan találkoztál először a jógával?
2006-ban, 29 évesen találtam rá a jógára. Anyukám természetgyógyász, így az ő könyvei között fedeztem fel jógás könyveket, amelyek alapján elkezdtem gyakorolni. Később csoportos órákra is jártam, főként astanga vinyasa jógára, nagyon megszerettem ezt a dinamikus, kötött sorozatot. Ahogy egyre mélyebben kezdett érdekelni a jóga, jelentkeztem a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolára, ahol a Vrindávana–Gangótri jógarendszert tanultam. Ez a szemlélet az ászanákon túl a jógafilozófiát és az életmódot is magában foglalja, így egy teljes képet ad a jógáról. Innentől megváltozott az életem.
JP: Melyik volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy jógaoktató leszel?
Nem volt egy konkrét pillanat, inkább lassan alakult ki bennem abban az időben, amikor a BHF-re jártam. A rendszeres gyakorlásaim során megtapasztaltam a jóga hatásait, és észrevettem, hogy én magam is sokat változom pozitív irányba. Egy idő után úgy éreztem, hogy ezt a tudást, ezt a „kincset” szívesen továbbadnám másoknak is, mert hiszem, hogy a jóga sokak életében elindíthat egy olyan változást, ami segít, hogy a hétköznapokban is megéljék a belső harmóniát, a nyugalmat és a boldogságot.
JP: Kit tekintesz mesterednek?
Mindenkit. Mindenkitől lehet tanulni valamit, és ezek a tapasztalatok a fejlődésemet szolgálják.
Ha viszont kifejezetten a jóga területét nézem, akkor az összes tanáromat, akiktől ezidáig lehetőségem volt tanulni, mesteremnek tekintem, és örökké hálás leszek tanításukért, példamutatásukért: a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola összes tanárának, közülük jógamestereimnek: Dr. Tóth-Soma Lászlónak, Medvegy Gergelynek, Ozorák Zsuzsannának, Képes Andreának.
Továbbá Kovács Gyöngyi Nalininek, akitől a kismama és babás jógát tanultam, Dr. Radics Klaudiának, akitől vinyasa flow jógát, Hegedűs Zsoltnak, akitől vinyasa kramát, Spala Korinnának, akitől a vinyasa flow-nak a tánccal összekapcsolt, finom áramlását tanultam meg. Kata Van Doesselaarnak, akinél elvégeztem a chakra balance, goddess flow és szomatikus jóga oktatói képzést, Nagy Erika Dalmának pedig mindazért a tudásért amit a női jógáról átadott.
JP: A jóga mely elemeit gyakorlod?
Az összes elemét: karma-, dzsnyána-, astanga-, bhakti-jóga.
JP: Hogyan tudod beépíteni a hétköznapjaidba a jógát?
A jóga a mindennapjaim természetes része lett.
Általánosságában: hajnalban mantra-meditáció, pránájáma, ászana gyakorlás, esti órákban meditáció, Bhagavad-gítá, Jóga-szútra olvasása. Természetesen ez naponta változik, van, amikor több, van, amikor kevesebb időm jut mindezekre. Emellett heti nyolc jógaórát tartok, így az órákra való felkészülés, valamint a jógikus szemlélet is végigkíséri a hétköznapjaimat.
JP: Mit ad neked a jóga?
Teljességet minden téren. Fizikailag egészséget, erőt és energiát. Mentálisan nyugalmat, békét, örömöt, önelfogadást és önbizalmat. Mégis lelkileg ad számomra a legtöbbet: a Legfelsőbbel, Istennel való szeretetteljes kapcsolatot. Úgy érzem, hogy az utamon végigkísér az áldása és a támogatása is, és erőt ad minden nehéz helyzetben.
Hálás vagyok, hogy oktathatok, és a csodálatos tanítványaimért, akik egy fantasztikus, szeretetteljes közösséget alkotnak.
JP: Melyik a kedvenc ászanád? És miért?
Sok kedvenc van, de ha nagyon kell választani, szeretem az upavista-kónászanát, hanumánászanát, sírsászanát.
JP: Van olyan ászana, ami nehézséget okoz?
Igen van, kartámaszosok közül pl. a majúrászana, pinycsa-majúrászana, bár az utóbbi mostanában már jobban megy.
JP: Mik a jövőbeni céljaid a jógaoktatással?
Minél több embert szeretnék megismertetni a jógával, segítve őket abban, hogy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb és boldogabb életet élhessenek. Fontos számomra, hogy mindenki a saját útját megtalálva tudja beépíteni a jógát az életébe, legyen az a testi egészség, a stressz oldása, a belső nyugalom, vagy akár a mélyebb önismeret felé vezető út.
JP: A jóga mely területén szeretnél még fejlődni?
A célom, hogy jóga valamennyi területén – oktatóként és gyakorlóként – is folyamatosan fejlődjek. Igyekszem tenni ezért, nap mint nap. Jelenleg a haladó goddess flow -női jógát tanulom Kata Van Doesselaartól, a jövőben pedig tervben van a jógaterepauta képzés is.
JP: Mit üzennél azoknak, akik még soha nem próbálták ki a jógát?
Azt üzenném, hogy mindenképp próbálják ki, hiszen a jóga rendszere, eszközei mindent megadnak, amik a boldog, kiteljesedett élethez szükségesek. Egészséget, harmóniát, a jelen pillanatban való teljes kibontakozást, örömöt, békét, nyugalmat, elégedettséget, önismeretet.
„A boldogság egy belső állapot, nem pedig külső körülmények eredménye. A jóga segít, hogy ezt a forrást magadban találd meg.” ( B.K.S. Iyengar)
Remélem téged is inspiráltak Brigi szavai!
Nemsokára folytatjuk az interjúsorozatot a Közönség Díj következő jelöltjével, tarts velünk! És, ha még nem tetted meg, szavazni is éri!










