Jógainterjú Szalóki Róberttel

2026. 05. 18. | Jógainterjúk

Szerző: Jógapont

A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola idén nyolcadik alkalommal hirdette meg a példamutató jógaoktatók elismerésére alapított, országos Jógarádzsa Kiválósági Díjat, valamint a Jógarádzsa Közönség Díjat.

A Jógarádzsa Közönség Díjának odaítélése még hátra van, a jelöltekre a jógás társadalom tagjai szavazhatnak 2026.04.21. és 2026.06.18. között.

Ez alkalommal a Közönség Díjra jelöltek közül Szalóki Róbert mesél egy kicsit magáról. Kérlek, fogadd szeretettel Róbert személyes jógatörténetét!

JP: Mikor és hogyan találkoztál először a jógával? 

A jóga ösvénye oly kegyes volt velem, hogy többször is fölhívta magára a figyelmet, de nem sok sikerrel. Olyan mélyen éltem az anyagi világban sportolóként és sportoktatóként, hogy mindig visszarántott magába. Csak felszínesen és olykor kapcsolódtam egy-egy jógaórába, de az irodalmát már korábbról is gyűjtögettem, valaminő benső indíttatásból. 

Az első mélyebb kapcsolódás 2013 telén volt, ekkor találkoztam Bhakti Kamala Tírtha Swamival (Rácz Géza) és az általa vezetett Ludastói közöséggel. Itt a bhakti-jóga ösvényével ismerkedtem, és azóta is, visszajáró lélek vagyok e közösségbe. A hatha jóga folyamatába is ekkor érkeztem meg igazán, amikor egy kecskeméti hölgy a flow jellegű órákkal ismertetett meg, s ez tetszett a dinamikát kedvelő elmémnek. 

JP: Melyik volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy jógaoktató leszel? 

Két nyomós oka volt. Egyik, hogy sportoktatóként nagy hangsúlyt fektettem a nyújtásra, és kérték, hogy legyen egy ilyen jellegű óra. A másik (és ez volt perdöntő), mikor Tirtha Swámi megkérdezte, „Nem kellene neked ezzel foglalkoznod oktatóként?” Nem telt el sok idő, és már jelentkeztem is oktatói képzésre.

JP: Kit tekintesz mesterednek? 

Bocsánat, nem tudok egyet kiemelni, többen egyengették, egyengetik utamat. A teljesség igénye nélkül, akik a leginkább inspiráltak: Tírtha Swámi (Ludastói közösség), aki nagy tudással adja át a szeretetet, Bakos Attila és felesége Bakos Judit Eszter (Narada Akadémia), akik nagy szeretettel adják át a tudást, és a hatha ösvényén, főleg az ászanák terén nagy segítségemre volt Hegedűs Zsolt.

JP: A jóga mely elemeit gyakorlod? 

Igyekszem rendszeresen fenntartani az ászanázást, a pránájámát, mantrázást, és a tanulmányt is.

JP: Hogyan tudod beépíteni a hétköznapjaidba a jógát? 

Megkaptam azt az áldást, hogy ebből élhetek. Reggel általában saját gyakorlás, valamint ott van az oktatás, órák és tanfolyamok formájában.

JP: Mit ad neked a jóga?

Felismerést, tudatállapot változást, önismeretet, szeretetet, jobb kapcsolódást. Az utat adja, a magasztos célt, feladatot. Mestereim szavaival: „Önmagamtól jómagamig.” „Krízisből a katarzisba.” Istenközelséget.

JP: Melyik a kedvenc ászanád? És miért?

A lefele néző kutya (adhó-mukha-svanászana), valószínűleg már többezerszer felvettem, és még mindig nagyon szeretem. Mint egy jó házasság.

JP: Van olyan ászana, ami nehézséget okoz? 

Inkább ászana csoport. A homorítások.

JP: Mik a jövőbeni céljaid a jógaoktatással? 

Vendégeimnek azt szoktam mondani, hogy most a java része az órának az ászana gyakorlás, kicsi része a gondolat megosztás és az elmélyülés. Ahogy az idő eljár felettem, ez úgy fog megfordulni. Ezen jót nevetünk, de komolyan gondolom.

Ebben a felgyorsult világban, több olyan alkalmat teremteni, ahol van idő kiteljesedni a folyamatban, és ezt a csodát engedni kibontakozni, nem belepréselni 90 percbe. A gyakorlás mellett kapjon nagy hangsúlyt az elménkkel, személyiségünkkel való munkálkodás. A Bhagavad-gítá is felhívja erre a figyelmet: 

„Krisna, én úgy látom könnyebb megállítani a szelet, mint szabályozni az elmét, amely nyugtalan, fegyelmezetlen, csökönyös és hihetetlenül erős. A Magasztos Úr válaszolt: Ó Kunti erős karú fia! Nem kétséges, a nyugtalan elmét uralni nehéz, de a folyamatos gyakorlás és az őszinte lemondás végül megfékezi azt. A jóga (kontemplatív harmónia) nehezen megvalósítható annak, akinek elméje zabolátlan. Ám az elméjét helyes módszerrel legyőző, törekvő (jógi) számára biztos a siker. Ez az én véleményem.” 6.34-36. (ford.: Bakos Attila)

JP: A jóga mely területén szeretnél még fejlődni? 

Ó, mindegyiken, de főleg a mélyebb rétegeiben, ahol a tudatosság, az intuíció kiteljesedik. Istennek hála meg is vannak a támogató kezek, a fentebb említett Mesterek által.

JP: Mit üzennél azoknak, akik még soha nem próbálták ki a jógát? 

Azt, hogy próbálják ki. Türelmet és nyitottságot, állhatatos gyakorlást, valamint hogy vállalják az erőfeszítést, vegyék fel a jó igát (jógát) és győzedelmeskedjenek a test-elme sóvárgó vágyai felett. S ehhez legfőképpen lelkesedést, mert lelked vár és invitál hogy rá találj, és akkor minden rendben, harmóniában lesz.  

Valamint két Isteni Mester Krisztus és Krisna szavait: 

Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz és kevesen vannak akik megtalálják azt.” Máté evangéliuma 7.13-14.  

„Azoknak, akik minden más tárgyat kizárva rajtam meditálnak s engem imádva örökre egyesülnek velem a jógában, elhozok mindent, amire szükségük van, és megőrzöm azt amijük van.” Bhagavad-gíta 9.22. (ford.: Bakos Attila) 

Remélem egyre többen éreznek majd elhívást az ilyen jellegű gondolatok hallatán. Mi oktatók pedig szolgáljuk és segítsük hűen e csodás folyamatot, hogy mindenki önmagára, vagy ha úgy jobban tetszik, haza találjon. Hari Om 

 

Remélem téged is inspiráltak Róbert szavai!

Nemsokára folytatjuk az interjúsorozatot a Közönség Díj következő jelöltjével, tarts velünk! És, ha még nem tetted meg, szavazni is éri!

 

Ajánlott cikkek

Ajánlott tanfolyamok

Kiadványok